Szerencsére Bella és Narcissa szóváltása ezzel véget is ért. Rodolphus mind ez idő alatt egész testében remegett - nem bírta elviselni, hogy az a rengeteg pénz éppen most csúszik ki a kezéből.
A pénz, mindig csak a pénz!
Neki nem esett csak úgy az ölébe a vagyon! Meg kellett harcolnia minden egyes galleonért! Mások vére által tett szert vagyonkájára, kemény halálfaló-tevékenység árán!
És így csoda-e, hogy minden egyes alkalommal belebetegszik az Abszol úton tett kiruccanásaikba, amikor is mindig minden kiadást neki kell állnia? És miközben Bellatrix mindent megkap, amit csak megkíván, az ő zsebe egyre üresebb és üresebb lesz?
Ez így nem igazságos! – gondolta mérgesen. - Elvégre ő vére-verejtékével kereste meg azt a kis pénzt!
Ilyen alkalmakkor Rodolphus legszívesebben faképnél hagyta volna a lányt, és elvonult volna számolgatni megmaradt kicsiny vagyonkáját.
Az apósában is mekkorát kellett csalódnia! Hát ezért nyalizott állandóan Cygnusnak, hogy mindezek ellenére most kisemmizzék őt? Elvégre Bella sokkal nehezebb eset, mint két testvére, ezért az örökségből is több járna annak, aki felvállalja a vele való együttélést! A fenébe is! Már megint jól kicseszett vele az élet!
A formalitásokon, és a kincsek harmadának áthordásán túljutva Bellatrix végre mehetett a dolgára. Rodolphus dühöngve követte őt. Miután fejben kiszámolta az imígyen elvesztett pénzt, rájött, hogy még kevesebb maradt neki, mint amire számított.
A lány, látva Rodolphus reakcióját a nem várt anyagi veszteségre, hirtelen elgondolkodott azon, hogy mióta is dolgozik ő ingyen a Nagyúrnak? Amióta csak az eszét tudja! Nem, ez nem mehet így tovább!
Beszélnie kell Voldemorttal a javadalmazásáról! Bár a mágus biztosan nem fog örülni ez irányú igényének, neki a sarkára kell állnia! Hogyan is mondják a muglik az ő szellemi vezérükről?
Jézus sem vitte ingyen a keresztet!
Igen! Ez az! Neki is gondolnia kell a jövőjére! Arra az időre, ha majd gyereke lesz, vagy ha majd nyugdíjba megy! Igen, beszélni fog Voldemorttal a fizetéséről! Ha majd ő is megkapja az őt megillető fizetést, akkor talán Roddy is le fog nyugodni egy kicsit, fene azt az anyagias természetét!
Másnap aztán a lány ott találta magát a 9 és 3/4-ik vágány előtt, amint éppen a Roxfort Expresszre vár. Csomagjait az általa a mugli-szemek számára láthatatlanná varázsolt Sipor már a vágányhoz cipelte, és most könnyes szemekkel bámulta úrnőjét.
Nagy nehezen Rodolphus is rávette magát arra, hogy elkísérje Bellát a vasútállomásra. Roddy meg akart bizonyosodni afelől, hogy felesége tényleg az iskolába indul, nem pedig valami titkos bevetésre, mondjuk a Nagyúrral…
Egy jó ideig nem is vette le tekintetét a nejéről, de aztán lefoglalta egy ezeréves ismerőse, Freddie Calin, akivel aztán teljesen belefeledkezett a trécselésbe.
Bella már majdnem elérte a vonat egyik ajtaját, amikor hirtelen megszédült. Nyilván túl sokat idegeskedett, és így túlságosan kimerült. Lába remegni kezdett, forgott vele a világ, a fején nyomást érzett, látása elhomályosult, füle csengett, majd egyszerre elsötétült előtte a világ. Összecsuklott, és öntudatlan állapotban a földre rogyott.
Sipor tanácstalanul toporgott körülötte „Úrnőm! Úrnőm!” – kiáltásokat hallatva.
- Bella! – kapta fel a fejét a hisztérikus manóhangokra Rodolphus, majd Freddie-vel együtt odasietett a feleségéhez.
- Nézzétek, valaki elájult! – sereglett oda pár kíváncsiskodó varázslótanonc, akiket azonban Sipor vad harapásokkal zavart távolabb.
- Mi történhetett vele? – kérdezte egy aggódó hugrabugos, miközben Sipor harapásának helyét próbálta fertőtleníteni valami gyógyfőzettel.
- És egyáltalán, ki ez a csajszi? – kérdezte egy másodéves griffendéles Bellára meredve. – Csak nem az egyik tanár?
- Nem hiszem! Diák lehet, nézd már meg a ruháját! Hisz mindene kilóg belőle!
- Ha ilyenek a Roxfortban a tanárok, akkor máris imádom azt a helyet! – nyáladzott egy elsős vigyorogva.
- Tuti mardekáros, azok néznek ki így! – jegyezte meg okoskodva egy társa.
- De durva manója van! – lelkendezett csodálattal egy mardekáros fiú, a még mindig össze-vissza harapdáló Siporra mutatva.
- Nagyon komoly! – helyeselt egy griffendéles, önkéntelenül is hátrálva pár lépést a megveszett lénytől.
- Szerintem meghalt – jelentette ki okoskodva egy hollóhátas Bellára pillantva.
- Roxfortos egyáltalán? – találgatott egy újdonsült, szemüveges prefektus.
- Tennünk kell valamit! – harsogta túl Freddie a kíváncsiskodókat.
Rodolphus paskolni kezdte a lány arcát, amely ettől azonmód pirospozsgás színűre váltott. Bellatrix lassan magához tért, és még mindig kicsit kábán, kérdőn meredt a férjére.
- Jól vagy, Bellám? – kérdezte Rodolphus aggódó hangon.
- Azt hiszem… – A lány megpróbált felállni, de azon mód vissza is hanyatlott.
Férje Freddie, és Sipor segítségével visszavitte őt a Lestrange-villába. Mikor odaértek, Bella még mindig nem volt eszméleténél.
- Mi van, ha valami komoly betegsége van? – kérdezte Rodolphus sápadtan. – Mi lesz, ha meghal?
- Akkor keresned kell egy új asszonyt, haver! – veregette meg a vállát kedélyesen Freddie.
- De nekem csak ő kell! Nézz rá! Hisz tökéletes!
- Mi olyan különleges benne? Oké, tényleg jó bőr, elismerem, de azok alapján, amiket hallottam róla, csak egy képmutató ribanc, aki mindenkinek odaadja magát, kivéve a saját férjének, vagyis neked! – Freddie arca hirtelen eltorzult a fájdalomtól. - Rod, leszednéd rólam ezt a manót? Már vagy három perce marcangolja a lábamat!
- Jó, talán tényleg voltak Bellának botlásai. Pitonnal, a Nagyúrral… De nézd csak gyönyörű fekete haját! Ó, ha felidézem, hogy a nászéjszakánkon hogyan szagolgattam, hogyan cibáltam, miközben ő undorodva, és sikoltozva próbált menekülni előlem! És a szemei! Te el sem tudod képzelni a boldogságomat, amikor rám néz azokkal a füstös obszidián ékkövekkel! És az ajkai! Állandóan rájuk tapadnék, harapdálnám őket, akárcsak a testét! Egyedül attól a gondolattól vagyok rosszul, hogy az én Bellácskám már az alatt a mocskos Piton alatt is feküdt már! Ettől a gondolattól kiráz a hideg! Nem, én nem osztozom a nőmön! Bellatrix csakis az enyém! – Rodolphus szemében az őrület szikrái izzottak fel.
- Te tudod! – vont vállat Freddie, kissé megrettenve Rodolphus vad kirohanásától, miközben hasztalan próbálta meg lerázni magáról a tovább acsarkodó Siport.
- Gyerünk Bellám, könyörgöm, ébredj már! – simogatta meg felesége arcát Rodolphus. – Biztos csak a fáradtságtól van…
- Miért, olyan kemény éjszakátok volt? – kérdezte barátja vidáman, mivel sikerült neki a házimanót elrúgnia az egyik távolabbi sarokba.
- Ó, te azt elképzelni se tudod! Végre azt tehettem vele, amit akartam! Persze, megpróbált menekülni a drágám, de hiába! Úgy sikoltozott, hogy kedvem lett volna megverni, el tudod te ezt képzelni? Adtam neki az ívet rendesen! Csodálkoztam is, miért nem nyögdécsel az örömtől. Hát, szólj már hozzá! A csókjaimat is alig tűrte, pedig letoltam neki a nyelvem rendesen! Eleinte gőgös volt a kicsike, talán túlságosan is az! De aztán megtört, nyugodt lett, akárcsak egy alvó angyalka! – nosztalgiázott Rodolphus az ágyékához nyúlva. – Talán most kellene kihasználnom az alkalmat, amikor még öntudatlan! Igen, ez jó alkalom lehetne… - A férfi megnyalta kiszáradt ajkait.
- Hohó, lassíts már, öreg! Ugye nem akarod őt itt, és most megerőszakolni? Nézz már rá, te beteg állat! – csattant fel Freddie haragosan. Eddig tűrte Rodolphus perverz monológját, de ez már neki is sok volt.
- Ha a nászéjszakánkon kibírta, akkor kibírja most is! – mondta elgondolkozva Rodolphus.
- Gondolkozz már, ember! Ő a feleséged!
- Épp ezért nem érdekel a te véleményed, barátom! Ez csak ránk, kettőnkre tartozik, senki másra!
- Szerintem nem kellene ezt tenned! Bár, te tudod! Ha jobban belegondolok, az olyanoknak, mint ő, úgyis teljesen mindegy! Egy numerával több, vagy kevesebb…
- Hé, ne merd leribancozni a nejemet! Lehet, hogy nem túl erkölcsös, de nagyon tehetséges halálfaló, úgyhogy simán kinyír, ha épp öntudatánál van.
- Hallottam hírét a tudásának… – bólintott Freddie visszafogottan, némi rémülettel a hangjában.
- Egyébként, Freddie, ugye, nem haragszol, hogy lemaradtál miattunk a Roxfort Expresszről?
- Semmi gond, majd megyek a Kóbor Grimbusszal! De ha Bellatrix ilyen rosszul volt már induláskor is, akkor miért akart mindenáron a Roxfortba menni? Mindenki más örülne, ha nem kellene kijárnia az utolsó évét az iskolában, ő meg…
- Otthon még jól volt! Amúgy, én próbáltam lebeszélni az utazásról, de ő hajthatatlan volt…
- Ez furcsa! Ennyire meg akart volna szabadulni tőled? – vigyorgott Freddie.
- Most, hogy mondod, igen, lehetségesnek tartom… Pedig csak egy kicsit veszekedtünk azon, hogy nincs kész a reggelim, mivel ő elaludt, és…
- Hú, micsoda halálos bűn! – ironizált a barátja.
- Csak meg kellett volna fegyelmeznie azt a hülye házimanót! – tört ki dühösen Rodsolphus. - Akkor nem vitatkoztunk volna! De nem! És Lupina még most is kezelhetetlen! Akárcsak Bella! Nem is értem! Szerinte megváltoztam, de én ezt egyáltalán nem érzem! – Rodolphus a hajába túrt, majd hadarva folytatta. – Nézd, Freddie, ez a házasság volt eddig a legjobb dolog, ami csak velem történt! Ha minden jól megy, hamarosan megtöröm a jeget, és akkor Bellatrix sokkal elfogadóbb lesz velem! És ez ahhoz vezet majd, hogy kis feleségem mindent megtesz nekem, amit csak akarok… - A férfi arcára kéjes vigyor ült ki. A sarokba rúgott Sipor ínyét felhúzva vicsorogni kezdett.
- Akkor, én most megyek is! – mondta borzongva Freddie, és az ajtó felé hátrált. - Jobbulást Bellatrixnak! És szívből remélem, hogy kibékültök egymással! – Azzal magára hagyta a házaspárt.
Rodolphus el sem mozdult Bella mellől, amíg az magához nem tért.
Úgy egy óra múlva Bellatrix ujjai megremegtek, sötét szemei kinyíltak, majd vakon pislogtak párat.
- Hol vagyok? – kérdezte riadtan.
- Biztonságban – felelte Rodolphus.
- Mi történt velem?
- Elájultál. A 9 és 3/4. vágánynál – magyarázta a férfi.
- Az nem lehet! – mormolta maga elé Bella sápadtan.
- Hagyd abba az aggódást! Minden rendbe jön!
- Már hogy jönne? Hisz a Roxfort Expressz…
- Lekésted, Kicsim! Itthon kell maradnod pihenni, hát nem érted?
- Utállak Rodolphus! – tört ki a sírás Bellából. – Te tehetsz mindenről! Megátkoztál, nehogy eljussak az iskolába!
- Én sosem tennék olyat veled! – méltatlankodott a férfi.
- Hazudsz! Hogy tehetted ezt velem? – kiáltotta magából kikelve Bellatrix. – Így senki sem fog engem komolyan venni! Nem leszek méltó arra, hogy halálfalónak nevezzenek!
- Drágám, ne viccelj már! Hisz a Sötét Nagyúr mindenre megtanított már! Nincs szükséged többé a Roxfortra! Melyik tanár lehetne okosabb nálad? Hisz Aurora Whittenert is legyőzted! Ki más lett volna képes erre? - győzködte őt Rodolphus.
Bellatrix szemei hirtelen kigúvadtak, kezei pedig rángatózni kezdtek.
- Piton megölette velem a gyerekeimet a csatornában! – sikoltotta.
- Miféle gyerekeket, Bella? – Rodolphus nagyon megijedt.
- Meghaltak mind… Én öltem meg őket! Most csendben nyugszanak, mélyen a föld alatt… Bogarak múlatják idejüket csontvázaik börtönében…
Rodolphus megtántorodott, és egy székre rogyott.
- Piton parancsolta, hogy öljem meg őket… - folytatta Bellatrix homályos tekintettel.
- Parancsolta? Bella, én ebből semmit sem értek!
A lány sírva fakadt. Sipor odasomfordált a lábaihoz, és együttérzően nézett fel rá. Bella önkéntelenül simogatni kezdte a manó ráncos, tar fejét, aki erre érdes hangon dorombolni kezdett.
- Az én kicsinyeim…
Rodolphus nem bírta tovább nézni felesége könnyeit. Szólította Lupinát, rábízta Bellatrixot, majd Pitonhoz hoppanált. Úgy vélte, egyedül tőle kaphat választ kérdéseire.
- Nyisd ki, te utolsó gyilkos! – kiabálta Perselus háza előtt magából kikelve, miközben ököllel döngette a vasalt faajtót.
- Mit akarsz? – jött a kérdés az ajtó mögül.
- Bella miatt jöttem! Meg kell tudnom, mi történt vele a csatornában!
- Semmi közöm hozzátok! – Piton hangja bánatosan csengett.
- Mondd el, mi történt vele odalenn! – Rodolphus szinte már könyörgött.
Az ajtó kitárult. A meggyötört férfi belépett, és azon mód egy szőrös, kardfogú lénnyel találta szemközt magát.
- Habib! Helyedre! – parancsolt rá Piton a házőrzőre, mire az állat az egyik sarokba kushadt.
A két férfi leült egymással szemben, majd pár másodpercnyi szünet után Perselus törte meg a csendet.
- Mire odaértem, Bella már iszonyúan festett. Aurora biztosan éheztette…
Rodolphus a kezeit tördelte.
- Bellatrixnak sosem voltak saját gyerekei. Akiket ő a gyerekeinek nevezett, azok a bébi dementorok voltak…
- Bébi dementorok? – Rodolphus nem értette.
- Láttam, ahogy körbeveszik Bellát, és isszák, mint a csecsemők! – Piton elsápadt.
- Micsoda?
- Bellatrix szoptatta őket, vagy mi… - Perselus nem találta a megfelelő szavakat.
- Szoptatta őket… – Rodolphus szemei elkerekedtek a döbbenettől.
- Kisbabáknak nézte őket… Azt hajtogatta, hogy a gyerekei… - Piton megtörölte a szemeit.
- Én meg rátámadtam szegényre, és faggattam, hogy ki a gyerekek apja… - Rodolphus ököllel ütögette a fejét.
- Nagy barom vagy akkor, testvér!
- De legalább nem ment vissza a Roxfortba…
- Vissza akart menni? Minek? – csodálkozott el a dolgon Perselus.
- Azt bizonygatta, hogy a halálfalók nem veszik őt komolyan, ha nem végzi el az utolsó évet – magyarázta Rodolphus.
- És, hol van most?
- Otthon. Miután elájult a 9 és 3/4. vágánynál…
- Ilyen rossz állapotban van? – kérdezte Piton, körmeivel a tölgyfa asztalt kaparászva.
- Igen.
- Mondjak valamit? Szerintem az a baja, hogy veled kell lennie! És nem elég baj neki, hogy hozzád kellett mennie, de el kell tűrnie azt is, hogy te egyáltalán nem foglalkozol vele, hanem egyfolytában csak kritizálod. Fogadj el tőlem egy jó tanácsot, Rodolphus! Hordd el magad a közeléből, mielőtt még nagyobb kárt okozol neki! Hagyd őt békén, és…
- Örülnél neki, Félvér barátom, ugye? Tetszene neked a dolog! Ha elválnánk, talán végre összeszednéd a bátorságodat, és megkérnéd a kezét…
- Én nem őt szeretem! – kiáltotta Piton indulatosan. - Én Lily…
- Jó kifogás sose rossz! Azért hiteted el magaddal, hogy Lilyt szereted, mert Bellatrixnak sosem kellettél! De van egy kellemetlen hírem a számodra, barátom! Lily sem akar téged! A kis sárvérű cafkád válogatósabb, mint hinnéd! Bárki más kívánatosabb neki, mint te! – Rodolphus már nem tudta visszafogni magát. Végképp a földbe akarta döngölni Perselust. - Ha annak idején nem tépelődsz annyit Bella és Lily közt, akkor most nem itt tartanál! De így végül magadra maradtál, és senkinek sem kellesz, világos? Gondolkozz el azon, van-e még egyáltalán értelme az életednek, te balfácán!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése