Fejezetcím: Perselus Piton
Szereplõk: más szereplő, Voldemort
Jellemzõk: Általános, Dráma, Sötét, Akció/Kaland
Osztályozás: 12
Figyelmeztetések: Kínzás
Leírás: Bellatrix megismerkedik Pitonnal, aki hatással lesz a lányra. Vajon, mire veszi rá végül Bellát, ami miatt a Black szülők most rettentő dühösek?
Kellemes olvasást :)
Hosszú nap volt ez Bellatrix számára, az órákat érdekesebbeknek gondolta, griffendéles társait kedvesebbeknek remélte annál, mint amilyenek valójában voltak, és tettették magukat. Nem is olyan jó ez a Roxfort, mint várta, sokkal, sokkal rosszabb, mint amilyennek hallotta ismerőseitől. A „Mardekár Malazár pálcája”- hülyeség óta mindenki különcnek tekintette, hiszen Mardekár házában volna a helye, nem is kétség. Talán, ha megismeri a mardekárosokat, és kiderülne, hogy ők sokkal jobb fejek, menten átiratkozna még a próbahét letelte előtt.
A portrélyukon nem tudott bemászni, ugyanis jelszónak híján senkit sem engednek be, de jó pontnak könyvelte el, hogy egy mardekáros banda mégis beeresztette a lányt. Annak ellenére azonban, hogy Bellatrix rengeteg jó témát felvetett, egyik kérdésére sem feleltek, helyette egyfolytában a pálcájáról hallott pletykák felől kérdezősködtek, és legvégül el is kérték azt mondván, hogy mutatnak vele pár trükköt, melynek Bellatrix később jó hasznát veheti.
Mivel Bellatrix átlátott a szitán, és nem akart osztozkodni, idősebb társai más megoldás lévén teljes erőből fellökték, és a lány minden kapadozása ellenére kitépték a kezéből becses tulajdonát, hogy aztán különféle rontásokat tesztelhessenek vele az elsős diáklányon.
- Takarodj innen, griffendéles patkány! - rúgott bele hatalmasat az egyik fiú.
Bellatrix biztos volt benne, hogy nincs menekvés, nem akart, nem tudott már felkelni, mindegy volt számára. Ő még tapasztalatlan ahhoz, hogy átkokat szórjon támadóira, tanár pedig sehol. Nem tudta elképzelni, hogy ezután mi következik: kidobják az ablakon? Félholtra verik? Mi lehet még? Senki nem segít neki.
- Most megkaptad, te kém! - sipítozta egy mardekáros lány.
- Kém? - köhögte feldagadt ajkaival Bella.
- Mi történik itt? - lépett be a portrélyukon egy fiú, értetlenül pislogva hol Bellára, hol pedig a gonoszul vihogó mardekárosokra.
- Semmi közöd hozzá, törődj a saját dolgoddal! - vetette oda Bella, de nem utasította el a fiú segítő kezét, melynek hála, lassan talpra tudott állni, ám a testébe nyilalló fájdalomtól gyakran nyögdicsélt párat. Kénytelen volt átkarolni a fiút, hogy talpon tudjon maradni, és ne süllyedjen vissza a retekszagú padlóra, gonosztevői lába elé.
A lány erőt vett magán, és amikor úgy érezte, képes megállni a saját lábán, kibotorkált a klubhelyiségből olyan gyorsan, ahogy csak a fájdalom engedte. A hozzá legközelebb lévő helyiségben, azaz a női mosdóban meg is állt, hogy hideg vizes borogatást tegyen sérült tagjaira. Arra azonban ő sem számíthatott, hogy megmentője hősiesen követte. Nem lett volna szabad a lányok számára fenntartott illemhelyre bemennie, de Bellatrix épsége most jobban foglalkoztatta, mint az ostoba szabály.
- Ne haragudj a többiek miatt! - lépett közelebb Bellához, aki éppen borogatást tett sérült kezére.
- Nem tehetsz róla - hangzott a válasz. - Az én hibám volt, hogy nem készültem fel a megfelelő ellentámadásra.
- Azért jó látni, hogy épségben vagy - mosolygott rá félénken, de Bellatrix nem viszonozta a kedves gesztust.
- Bellatrix Black - biccentett végül, miközben puszta kezével próbálta elszorítani vádlijából a vérzést.
- Én Perselus Piton, nagyon örvendek! Ne haragudj a hülye diáktársaim miatt!
- Elég szadisták, való igaz - nevetett fájdalmasan Bella.
- Szadista? Az mit is jelent?
- Amit te is mondtál, élvezik, ha kínozhatnak. Te tényleg nem tudod, mit jelent? Nem elsősnek nézel ki, illene már!
- De, én is az vagyok, és tudtam, mit jelent, de most elfelejtettem. Ne is törődj vele, megesik az ilyen.
- Oké. - felelte kissé elcsodálkozva a hallottakon Bellatrix.
- Nálam maradt a pálcád - nyújtotta át neki a fiú. Bellatrix szó nélkül átvette jogos tulajdonát, mindenféle köszönetnyilvánítás nélkül. - Fel kellene menned a gyengélkedőre! Ott biztosan beforrasztanák a sebeidet.
- Nem, semmi kedvem megint egy büdös kórteremben lopni az időt! Egy kiadós alvás többet segít, mint ezeregy borzalmas gyógyfőzet.
- Ahogy gondolod… - vont vállat a fiú, majd közös témák hiányában kínos csend állt be a mosdóban. Bellatrix halkan borogatta tovább sérült végtagját, míg Piton saját kézfejében gyönyörködött.
- Mit ártottam én nekik? – kérdezte végül Bella.
- Mert Mardekár pálcájával bepofátlankodtál közéjük. Ilyet nem szoktak szó nélkül tűrni. Igazából, inkább azon kell csodálkozni, hogy meglepődtél ezen.
- Mi? De ők támadtak rám! - hepciáskodott Bellatrix. - Egyszerűen nem tudom elhinni, még én vagyok a hibás?
- Nem azt mondtam, én neked adok igazat, elsősként nem lehet az ember teljesen tisztában az itteni szokásokkal.
Bellatrix ezért is saját magát hibáztatta, amiért nem ért ide időben, túl gyenge volt ahhoz, hogy kiugorjon az ablakon, és elszökjön az iskolába, mikor valószínűleg valamennyire puha bokorba esett volna, nem lenne lemaradva, lennének barátai, teljesen más lappal indulhatna.
- A Mardekárban lenne a helyed. Hallottam a pálcádról… Nem értem, miért pont a Griffendélbe tett a süveg, mikor a vak is látja, hogy ez nem a te házad. Jobb lenne neked velem, akkor egy házban lehetnénk.
- Nem az tett be, hanem Dumbledore. A süveg a Mardekár és a Griffendél között vacillált, de nem tudott választani. Végül Dumbledore döntött, de azt mondta, hogyha nem tetszik a Griffendélben, akkor átjöhetek a Mardekárba - magyarázta. - Egy hetem van a végleges döntésig, de az órarendem már sajnos így marad - kuporodott le az egyik csorba mosdókagyló alá Pitonnal együtt.
- Akkor mire vársz még? Itt a nagy lehetőség, még meggondolhatod magad! Beszélj Dumbledore-ral azonnal! - csillant fel a fiú szeme.
- Inkább kihagyom, de azért köszi. Azok után, ami ma történt, miért akarnék több időt tölteni a mardekárosokkal?
- Csak irigyek rád a pálcád miatt, ne foglalkozz velük!
- És mi változna akkor, ha közéjük tartoznék? A klubhelyiségben legalább biztonságban vagyok, és nyugodt szívvel tudok aludni, de ott összezárva kellene lennem velük, az első este felakasztanának a nálamnál idősebbek.
- Nem tudhatod biztosan, csak dühösek lettek, hogy egy griffendéleshez került Mardekár Malazár híres ereklyéje, aki még be is tolakodik közéjük annak ellenére, hogy egyáltalán nem vagy közéjük való. Hidd el, idővel tisztelnének, talán még félnének is tőled, ha tudnák, hogy egy oldalon állsz velük.
- Én már döntöttem. Nem megyek át, és kész! – zárta le a vitát Bella.
Felállt, hogy visszaballagjon a griffendéles társaihoz, lehetőleg kerülve minden mardekárost, de Perselus nem hagyta annyiban a dolgot.
- Gondolj a családodra! - kiabált utána a fiú. – Azt akarod, hogy kitagadjanak?
- Miről beszélsz? - hőkölt hátra Bellatrix belekapaszkodva az ajtófélfába.
- Tudod te, vagy tévednék? Jobban ismerném a Black család szabályait, mint te? - gúnyolódott.
Bellatrixnak szóról szóra be kellett tanulnia az összes, idiótábbnál idiótább szabályt, parancsot, amint ki tudta olvasni a betűk alkotta szavak tömkelegét, melyet aztán idővel szóról szóra kellett idéznie.
„Szabályok:
* Aki nem aranyvérű társat választ magának, azt kitagadják.
* Aki megbocsáthatatlan bűnt követ el, amit a családtagok elítélnek, azt kitagadják.
* Akit nem a Mardekárba oszt be a Teszlek Süveg, azt kitagadják (amennyiben a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképzőbe iratják a gyereket)”
- Azt hiszed, anyáék megtennék ezt velem? - botránkozott meg Bellatrix.
- Könnyen lehet - mondta Perselus. – Nem hinném, hogy túlságosan is ragaszkodnának hozzád, vagy bárki máshoz.
- Ám legyen, de ha nem lesz igazad, olyan varázsigét mondok rád, ami soha nem hagy nyugodni… - fenyegetőzött Bella, és Pitonnal a nyomában elindult az igazgatói iroda felé.
- Perselus, Bellatrix, mit tehetek értetek? - kérdezte Dumbledore, a tőle megszokott kedves hangnemben, megvillantva szeretetteljes mosolyát.
Ahogy a gyerekek beléptek az irodába, két alakot pillantottak meg ülni az igazgató asztalával szemben. Az egyik egy barna, tépett hajú, idős férfi, a másik egy fekete, szögegyenes hajkoronával rendelkező boszorkány volt, mindketten egymáshoz illő, sötét talárban.
- Ha épp dolga van, visszajöhetünk később is - szólt udvariasan Piton.
- Nem, jókor jöttetek… - szólt a női alak, és társához hasonlóan ő is feléjük fordította tekintetét. Bellatrix azonnal felismerte az izzó tekintetű párost, drága szüleit.
- Anya? Apa? Mit kerestek ti itt? - kérdezte megdöbbenten.
- Ne hidd, hogy nem értesültünk ám a fejleményekről! Csak nemrég kaptuk meg ezt a levelet, de máris iderohantunk! - sóhajtotta Druella, lánya kezéba nyomva az imént említett papírost.
„ Kedves Druella Rosier Black és Cygnus Black!
Ezennel értesítjük önöket, hogy lányuk, Bellatrix Black a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában a Griffendél házba került.
Mivel a Teszlek Süveg nem tudott dönteni a Mardekár és a Griffendél között, Albus Dumbledore professzor megengedte lányuknak, hogy szabadon házat váltson, ha nem tetszik neki jelenlegi helye, a Griffendél.
Kivételesen a szülői vagy gondviselői külön kérelmet is engedélyezzük a tanuló elhelyezése ügyében, ezért is küldtük önöknek ezt az üzenetet.
Üdvözlettel: Albus Dumbledore prof.”
- Átkéretjük Bellatrixot a Mardekárba, nem is kérdés. Feltételezem, ő is ezért jött – vigyorodott el Druella.
Bella nagyot nyelt, igazából nem tudta, mit is mondjon, mert még mindig nem volt teljesen biztos a dolgában azt illetően, hogy vállalja-e a mardekáros életmódot ezentúl.
- Nos, ha így állunk… rendben, Mrs. Black, a lánya átkerül a Mardekárba azonnal! A holmijait, Miss. Black, kérjük, majd vigye át új hálóhelyiségébe! – mondta komoran Dumbledore, majd aláíratott egy pergament a szülőkkel, miszerint értesültek a dologról, és a döntés immár megmásíthatatlan.
Perselus segített összecsomagolni Bella holmiját, és együtt vitték át azt a Mardekár klubhelyiségébe.
- Ne aggódj, sokkal jobb lesz itt - tette le a bőröndöt az egyik székre Perselus.
Bellatrix tartott tőle, hogy így is utálni fogja őt minden mardekáros, de, ha már Piton mellette áll, talán kihúzza valahogy ezt a pár évet.
- Te legalább itt vagy velem, ugye? - veregette meg diáktársa vállát Bella.
- Nem vagyok segélyszervezet - fakadt ki a fiú. – És egy árva szóval sem említettem, hogy itt leszek örökre! - Piton ökölbe szorult kézzel, dühösen kiviharzott a helyiségből.
Bellatrix utána akart menni, de nem tudta, mit is mondhatna neki, olyan hirtelen történt ez a dolog, talán félreértett valamit? Hiszen Piton is elsős, vagy készül valamire, aminek segítségével elhagyhatja az iskolát előbb, mint azt kell?
Druella és Cygnus csak egy rivallót hagytak lányuknak, melyen rágódhat azok után, hogy nem volt idejük személyesen leszidni Bellát, amiért szégyent hozott a családra a Griffendélbe kerülésével.
„Bellatrix!
Apád és én hatalmasat csalódtunk benned, reméljük, ezzel tisztában vagy. Látod, már megint nekünk kellett helyrehoznunk a hibát, amit elkövettél, ahogy azt általában, nem véletlenül tanítottuk meg neked a Blackek hagyományait, abban bíztunk, hogy van benned annyi ész, hogy be is tartod őket. Szerencséd, hogy Dumbledore professzor ilyen elnéző volt veled, és engedte a változtatást. Ugye, tudod, ha most nem húztunk volna ki a csávából, akár ki is tagadhattunk volna? Ez volt az utolsó alkalom, hogy segítettünk neked, több engedményre ne számíts!
Anya; Apa”
Később egy griffendéles diáklány látogatta meg Bellát, aki különös módon még örült is a társaságnak most, hogy Perselus nem áll szóba vele, és egyedül maradt a tágas iskolában.
- Szia, Bella! Hoztam neked pogácsát! - nyújtotta át neki a vörös hajú, duci lány.
- Nem kértem pogácsát - vette át kelletlenül a szalvétába csomagolt sós süteményt.
- Nem baj, neked hoztam, hallottam, hogy áttettek a Mardekárba, és el akartam búcsúzni tőled, amíg még megtehetem.
- Ha csak ezért jöttél, hát mehetsz is, nincs szükségem a sajnálatodra, kifejezetten örülök neki, hogy áttettek! De, ha már itt vagy, mondd, mit tudsz Perselus Pitonról?
- Óh, az egy nagyon fura szerzet, emlékszem, a vacsoránál csak pépes ételeket evett, és azt beszélik, hogy esténként szopja az ujját. Furcsa, nem?
- Miért csinál ilyeneket? - kérdezte érdeklődve Bellatrix. Azt remélte, Molly segíteni fog neki kitalálni, mi lehet Piton titka, azt remélte ugyanis, hogy amint kideríti a titkát, talán tiszta lapról indulhatnak, és a végén még netán újra beszélő viszonyba kerülnek.
Elhatározta hát, hogy este felkeresi a fiút, hogy végre megbeszélhessék a dolgot bármiféle csendháborító kiabálás, hadonászás nélkül, mely esetleg zavarhatná az őket körülvevő, mély álomba süllyedt diáksereget.
Halkan lépett a fiú ágyához, nesztelenül, amilyen légiesen csak tudott, ám, ahogy lerántotta a paplant az ágyáról, éeszrevette, hogy Perselusnak nem volt se híre, se hamva, csak egy notesz hevert az ágyán. Bellatrix gyorsan végiglapozta, hátha talál benne valami információt a fiú hollétéről, ám abban csak rajzok voltak. Az első két oldalon csak gyerekrajzok voltak, mintha egy kétéves festette volna őket, ám az utolsó oldalon egy egészen bámulatos kreálmány volt, a lány szeme azonnal megakadt rajta. A rajz egy különös kinézetű tárgyat ábrázolt, amely leginkább egy tollra emlékeztetett, arra, amelyikkel Bella találkozott kiskorában, amit Dumbledore adott Voldemortnak a lány életéért cserébe. Kitépte a lapot, és az igazgatóhoz rohant vele válaszokat követelni az erdőben történtekről. Talán nem ez volt a legokosabb dolog, amit tehetett, de az éjszaka közepén nem jutott más az eszébe.
Arra gondolt, hogy Dumbledore már régen elfelejtette a faházas jelenetet, de ahogy megmutatta neki a papírt, a professzor arca menten elkomorult.
- Uram, muszáj tudnom, hogy mi ez! - szólt indulatosan. - Árulja el!
- Honnan szerezted ezt a rajzot? – kérdezte kissé megremegve a professzor.
- Pár éve a faházban maga mentett ki Voldemort karmai közül, és akkor, az életemért cserébe egy ilyen tollat adott át neki, igaz?
- Honnan szereted ezt a lapot? - ismételte meg a kérdését a professzor. Arcát ezúttal már nem keresztezték mosolyra utaló jelek, barázdák, helyette félelem látszott csillogni szemüvegén keresztül.
- Perselus Pitonnál. De mi köze van neki ehhez? - kérdezősködött tovább.
- Igen, Perselus sokat tud erről. Nos, amit te itt látsz, az nem egy toll…
- Akkor hát mi az, amiért Voldemort képes lett volna megölni engem? - Dumbledore, látván Bellatrix riadt arckifejezését, megpróbált lenyugodni, s immár kedvesebben, megértőbb hangnemben szólalt meg.
- Egy vértár.
- Vértár? Az micsoda?
- Képes megmenteni egy ártatlan életet, igen hasznos holmiknak vélik őket, ám én mégis úgy vélem, az élet körforgásába nem szabadna ily primitív módszerrel beleavatkozni.
- Szóval... azt mondja, hogy feltámasztja a halottakat? Úgy tudtam, az lehetetlen - akadékoskodott karba tett kézzel Bellatrix.
- Az valóban nem lehetséges, a holtakat semmilyen bűbáj nem tudja visszahozni, ez azonban nem hozza vissza őket, hanem megmenti az adott személyt, érzed a különbséget?
- Azt hiszem, eddig értem is, de mi köze ehhez Perselusnak? - kérdezte a lány.
- Kérdezd meg tőle, magától! - kukkantott a lány háta mögé Dumbledore, ahol ott állt az ajtóban Piton, és mogorva képpel hallgatta a beszélgetést.
Bella megpördült a tengelye körül, tudta, hogy nincs mentség, amivel előhozakodhatna, a kémkedés miatt már biztosan nem fog szóba elegyedni vele kedves hangnemben a titokzatos fiú.
- Hogyan került ez hozzád? – csattant fel Perselus, és kikapta a pergamenlapot Bella kezéből.
Már lendítette is jobbját, hogy megüsse a sajnálkozó képet vágó Bellát, de ahogy belenézett a lány könnytől fátyolos szemeibe, leengedte a karját, és eltekintve a jobb egyenestől, sietve elrohant.
Bellatrix ezúttal nem hagyta menekülni, sietve utánafutott, és hamarosan be is érte a célszemélyt. Próbált tőle bocsánatot kérni, de Perselus megvetően elfordult - nem volt hajlandó rászánni magát a megbocsátásra.
- Tudni akarod, mi közöm a vértárhoz? – kiáltott végül Perselus. – Mert az, amit a rajzon láttál, az én családomé volt, nagyapámé volt, de ránk maradt, vigyázott is rá a család, nem arról van szó, de apa... nos, ő elég részeges volt. Mindig, miután megverte anyát, elment az ivóba, ahol egy nap elkártyázta, sok más ereklyénkkel együtt. Még szerencse, hogy később kiderült, Dumbledore-hoz került, és azért jöttem, hogy visszaszerezzem!
- Mi az, hogy ezért jöttél? Különben más iskolát választottál volna?
- Oh, nem, mármint...
- Perselus, mi ez az egész? Hallottam Molly Weasleytől, hogy esténként szopod az ujjad, és pépesített kaját eszel. Mondd, ez is valami hülye szokás, amiről fogalmam sem lehet?
- Hát... na, jó, nem az. De, mielőtt elárulom neked a legféltettebb titkomat, tudnom kell, hogy bízhatok-e benned! - szólt csendesen.
- Persze, nem mondom el senkinek! - esküdött a lány most már egyre inkább viszketve a kíváncsiságtól.
- Rendben, az igazság az, hogy nekem még nem kellene itt lennem a Roxfortban - nyögte ki kényszeredetten Piton.
- Hogy lehet az? Hát nem 1951-es évjáratú vagy, mint én? - csodálkozott el Bella.
- Nem, én 1960-ban születtem. Egy tervnek vagyok része, mint mondtam. Megitattak velem egy bájitalt, nem tudom, mi volt, ne is kérdezd, és most a tizenegy éves önmagam vagyok, viszont még azóta sem sikerült visszaszereznem a vértárt, és most megtudtam, miért, a te jóvoltodból.
- Igen, a vértár már tényleg nincs nála. Odaadta Voldemortnak, hogy megmentsen vele engem, én voltam ugyanis a váltságdíj azért a micsodáért cserébe. De, várjunk csak... akkor te... Merlinre, két éves vagy?
- Igen, de idősebb énemként értelmesebb vagyok, különben nem is lett volna hatásos eleve a bájital, és úgy terveztem, hogy a küldetés sikeres végbemenetével haza megyek, és visszavedlek rendes valómmá, és szépen cseperedek.
- Most, hogy kiderült, nincs nála, el fogsz menni? - szomorodott el Bellatrix. - Voldemortot úgysem találhatod meg, hiába is nyomoznál utána, biztos nem működtet egy iskolát, vagy hasonlók!
- Eleinte úgy terveztem, hogy elmegyek, mert nincs miért itt maradnom, de... most, hogy te is itt vagy, azt hiszem, nem okoz majd gondot, ha kétszer járom ki az iskolát, csak a hasznomra lesz majd a későbbiekben!
- Ez most komoly? Maradsz? Annak ellenére, hogy otthon vissza várnak?
- Nem akarok hazamenni apához, aki állandóan veri anyát, borzalmas egy család, inkább maradok itt veled! Minél kevesebb időt kell otthon lennem, annál jobb!
- És Dumbledore? Mit fog szólni, ha ezt megtudja? Vagy már tud is róla? És azok, akik rájönnek, hogy kétszer jártad ki a Roxfortot?
- Dumbledore ugyan sejt valamit szerintem, de valószínűleg meg tudom győzni azzal, hogy sokkal jobban fog menni másodjára, ha már van tapasztalatom. Aki rájöhetne, a diákok meg nem igazán figyelnek rám, és Dumbledore meg fog győzni mindenkit, hogy a mostani és a későbbi énem két külön személy, akik nagyon hasonlítanak, vagy valami ilyesmi. Nem kell aggódni, megoldom.
- És a bájitalod hatása nem múlik el?
- De, idővel, de, ha minden bagolyposta érkeztével megiszom az adagom, akkor nem lesz baj. A szüleim sem gyanakodnak majd, azt hiszik, még mindig a küldetésen dolgozom. Ugyan sajnálom, hogy nem lett meg a vértár, de engem őszintén sosem érdekelt, a rajzot is csak azért tartottam meg, mert másként elfelejtettem volna, hogy is néz ki.
- De, ezek után már nem kerülsz engem, ugye? - kérdezte gúnyos mosolyra húzva a száját Bella.
- Ki tudja... - nevetett Perselus magához ölelve a szintén derűs hangulatba került Bellatrixot.
A mardekárosok kezdetben feszülten fogadták az új diákot, de egy félév elteltével lassacskán megbékéltek vele. Bellatrix kényszerű döntését a Griffendélben is elfogadták, és őszintén szólva, nem is nagyon hiányzott nekik, ez is igazolta, hogy Perselus elmélete beigazolódott. Minden nap eszébe jutott a fiú nagylelkűsége, és a tény, hogy immár közös titkot dédelgetnek, mintha mindig is barátok lettek volna, holott Bellával azelőtt senki nem mert kezdeni. Állandóan kifogásokat keresett, hogy láthassa, ugyanis fontosnak tartotta Perselus barátságát, habár maga sem tudta teljesen, miért.
Hamarosan ez is eljött, a karácsonyi szünet. Bella jó stratégiának tartotta hazautazni, kis időt eltölteni a szülei társaságában, megbékülni velük a griffendéles eset után, elmesélni kíváncsiskodó testvéreinek, hogy milyen a Roxfortban, stb. Narcissa és Andromeda alig várták már ugyanis, hogy mutasson nekik pár trükköt, és ez Bellatrixnak sem volt ellenére, hiszen most végre többet tudhat testvéreinél, ennél több elégtételre nincs is szüksége.
Dumbledore hozott egy új szabályt, miszerint a diákok a vonaton csak tanári felügyelettel utazhatnak a mostanában történt kellemetlen esetek után, melyekről a Reggeli Próféta részletes beszámolót tart minden egyes alkalomkor. Úgy vélte: nem kockáztathatják, hogy Voldemort megtámadja őket a halálfalóival, a gyerekek túl értékesek ehhez.
Bellatrix tisztában volt azzal, hogy Perselus félvér, és családja megtiltaná neki a vele való barátkozást, de hát akárhányszor rá gondolt, nevetni támadt kedve, és valahányszor meglátta, hevesebben vert a szíve…
Mindegy… Nemsokára otthon lesz. Rávarázsolja majd a lángot a fa tetején lévő gyertyára, hiszen Cygnus megígérte neki, hogy idén ő gyújthatja meg az ünnepi fényeket, és Bella a sok dolog közül erre vágyott most a legeslegjobban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése