Fejezetcím: Veled vagyok!
Szereplõk: más szereplő, Voldemort
Jellemzõk: Általános, Romantikus, Dráma, Sötét, Akció/Kaland
Osztályozás: 12
Figyelmeztetések: Gyilkosság, Kínzás, Erotikus tartalom
Leírás: Kiderül, hová került Cygnus. Rodolphus ismét hazudik, amivel sok embert magára haragít. Mi történik Bella és Voldemort közt?
Kellemes olvasást :)
Éjféltájban Bellatrix alkarjába égető, maró érzés nyilallt, amely azt jelentette, hogy Voldemort hívatja.
A lány kisomfordált a hálóból, és a Nagyúrhoz sietett. Annak ellenére, hogy futás közben kimelegedett, kabát nélkül, egy szál hálóingben rettenetesen fázott.
- Nocsak, nocsak – meresztette szemeit a lány kissé hiányos hálóinge láttán Voldemort. – Azt hiszem, kissé félreértetted az okát annak, amiért hívattalak.
- Csak azért vagyok hálóingben, mert ha kabátot vettem volna, a barátnőim, akikkel pizsama partiztunk, biztosan gyanakodni kezdtek volna.
- Nem érdekel. Egyébként azért hívattalak, hogy elmondjam: mától fogva újra tanítalak majd különféle varázslatokra, úgyhogy ezen túl minden nap, éjfélkor legyél itt, a rengetegben.
- Nagyúr, kérdezhetek valamit? – szólt bátortalanul Bella.
- Beszélj! – parancsolt rá Voldemort.
- Igazából azt szeretném tudni; miért nem támadta még meg a Roxfortot? Hisz akkora a hatalma!
- Miért érdekel ez téged? Egyébként meg, ha tudni akarod; miattad nem tettem még meg.
- Hogyan? – lepődött meg a lány.
- Azt akarom, hogy rendes oktatásban részesülj. Ráérek azután is elfoglalni majd az iskolát. Különben sincs közöd ahhoz, hogy én mikor, mit, miért teszek! – kiáltott a mágus.
- Értem, és sajnálom. Többé nem kérdezek ilyesmiket.
- Ajánlom is! – suttogta fenyegetően Voldemort.
- És egyébként, a múltkor miért hivatott, Nagyúr?
- Csak azt szerettem volna megtudni, hogy Cygnus útnak indult-e már.
- Ön is tudott a dologról? Miért nem mondta nekem, hogy…
- Ne pimaszkodj velem! Crucio!
A lány sikoltva rogyott a földre. A fájdalma az után sem múlt el, hogy a kínzás abbamaradt.
- Mi bajod? – térdelt le mellé Voldemort.
- Nem… nem tudom – nyögte a lány.
Később, miután nagy nehezen sikerült lábra állnia, észrevette, hogy egy hatalmas rózsabokorba esett. De nem csak ez volt a gond; a Cruciatus épp a fejét érte, és ettől hirtelen eszébe jutott minden ezzel kapcsolatos gyerekkori emléke. Zihálva kapaszkodott egy vaskos fa törzsébe. Voldemort mindvégig szenvtelenül, mereven nézte.
- Úgy vélem, a legilimencia megtanításával várnom kell még egy napot – kedélyeskedett a Nagyúr.
- Nem muszáj várnunk, már jól vagyok – zihálta a lány.
- Komolyan beszéltem Bella, menj aludni! – utasította Voldemort.
- Igen, Nagyúr – lihegte a lány szenvedélyesen, majd távozni készült, de a mágus, karját megragadva visszatartotta.
- Várj! – szólt rá a férfi, izzó tekintetét Bellára vetve. – Most megcsókolhatsz.
- Hogyan? – lepődött meg a lány. Kissé el is pirult, mivel nem számított ilyen jellegű parancsra a mágustól.
- Nem értetted? – ismételte meg az egyre türelmetlenebbül. – Azt akarom, hogy csókolj meg!
Bella közelebb lépett hozzá, és megcsókolta. Voldemort ajka ugyanolyan nyálkás, és undorító volt, mint ahogy elképzelte, de ezúttal valahogy mégis élvezte a dolgot. Egész teste beleremegett, ahogy a Nagyúr visszacsókolta. Olyan jól esett neki a törődés, a gyengédség, hogy legszívesebben örökre így maradt volna. Egyikük sem mozdult, csak csókolóztak eszeveszetten. Bella átkarolta a Nagyúr vállát, és igyekezett minél közelebb húzódni hozzá.Az egyszerre csak ellökte magától egy „most már elég lesz” morgással, majd visszaparancsolta őt a Roxfortba. Bellatrix kissé megszeppenve botorkált az erdőn át az iskola felé.
Ott Narcissa egy enyhe hisztériás rohammal fogadta, azt üvöltözve, hogy Cygnus úgyse jön már vissza többet. Bella megsajnálta, és úgy döntött: elmondja húgainak mindazt, amit Rodolphustól megtudott.
Andromeda aztán a hallottaktól három napig sírt egyfolytában az apja után.
Pár nap múlva Bellatrix éppen Lumpsluck óráján üldögélt; már majdnem elnyomta az álom, amikor hirtelen Dumbledore nyitott be a terembe.
- Miss Black! – szólította meg az igazgató. – Kérem, fáradjon az irodámba!
Bellatrix értetlenül ballagott végig a folyosón, a professzor után.
- Üljön le! – kérte Dumbledore, az irodába érve.
- Mit követtem el? – kérdezte gyanakodva Bella, miután helyet foglalt.
- Semmit. Legalábbis, maga semmit.
- Hát akkor? Talán Narcissa, vagy Andromeda csináltak valamit? – találgatott a lány.
- Nem. Igazából az apjáról, Cygnus Blackről lenne szó.
- Mi történt vele?
- Megölt négy aurort, három civilt, és ezért az Azkabanba zárták – jelentette be az igazgató. – Igazán sajnálom, Miss Black!
- Miket beszél? Elfogták apát? De hát, nem külföldre ment? Hogy lehet ez? – hitetlenkedett a lány.
- Ne engem kérdezzen! Nem ismerem a részleteket…
- Akkor mégis kit kérdezzek? És mi lesz most apával? – idegeskedett Bella.
- Nem tudom. De ne aggódjon, a testvéreit már értesítettem. Az esetről azonban tanácskoznom kell a többi tanárral is.
- Muszáj nekik tudniuk erről? – tapogatózott óvatosan a lány.
- Nem dönthetek egyedül a sorsáról – szólt csendesen Dumbledore.
- Akkor ki leszek rúgva?
- Nehéz idők járnak, és nem tehetem ki az iskolát olyasféle veszélynek, hogy kémek, vagy halálfalók legyenek közöttünk. Én nem gyanakszom magára, Miss Black, de tudja, mindenkinek kell áldozatot hoznia.
- És akkor Andromedát, és Narcissát is kirúgja? – fortyant fel a lány.
- Nem. Narcissa kiváló tanuló; egy napon még prefektus is válhat belőle. Andromeda pedig tagja az énekkarnak, és ő lett a tavalyi év legpéldásabban viselkedő mardekárosa. Őket, kettejüket a tanári kar biztosan marasztalja majd, magát azonban…
- Tehát nekik hasznukat látják, nekem meg nem! – Bellát nagyon feldühítették az elhangzottak. Annyira mérges lett, hogy sietős léptekkel kiviharzott az irodából, és jó erősen becsapta maga mögött az ajtót.
Azután csak céltalanul bolyongott a folyosón. Séta közben egyszer csak megpillantotta Rodolphust.
- Szia Trixy! – köszöntötte az kedélyesen.
- Szia Rodolphus! Mit keresel órák alatt a folyosón?
- Kiküldtek, mert égő papírgalacsinnal dobáltam meg a tanárt. És te? Láttam, hogy a főproftól jössz. Megint bajba kerültél?
- Igen, méghozzá nem is akármilyenbe! – sóhajtozott a lány.
- Hogy érted ezt?
- Azt hiszem, kicsapnak…
- Te jó ég! Szent Merlinre, mondd, hogy nem igaz! Mesélj, mi történt?
- Apát elfogták az aurorok, és az Azkabanba zárták, mivel megölt pár embert. És tudod, mostanában nem ildomos a halálfalók rokonait befogadni a mi iskolánkba.
- De hát az én szüleim is halálfalók, mégis itt maradhatok!
- Csakhogy a te szüleidet még nem kapták el!
- Nem akarom, hogy kirúgjanak! Szeretlek, Bella, és nem engedlek elmenni! Biztos találunk valamilyen megoldást…
- De mit tehetnénk? – kérdezte elkeseredetten a lány.
- Majd kitalálunk valamit, bízz bennem!
- Tudod, ha elmegyek, te fogsz a legjobban hiányozni – nevetett szomorkásan Bella.
- Ezt nem hagyhatom! Megyek, és beszélek Dumbledore-ral – mondta Rodolphus, és elrohant az igazgatói iroda irányába.
- Nem rúghatja ki Bellát! – harsogta Rodolphus, berontva a professzor szobájába.
- Nem szívesen teszem, de attól tartok, nincs más választásom. Amennyiben a tanárok úgy döntenek…
- De ő nem csinált semmit! Cygnus Black miatt van ez az egész, ugye? Tudok róla, ne is tagadja!
- Miatta van, igen.
- Akkor hadd világosítsam fel, uram! Nem Cygnus volt a tettes!
- Hogy érti ezt, Mr. Lestrange?
- A szüleim Imperiust alkalmaztak rajta, tehát valójában ők a tettesek. Cygnus Black ártatlan!
- Megértem, hogy nem akar megválni Miss Blacktől, hisz egyértelmű számomra, hogy fülig bele van habarodva, de…
- Semmi de! Ez az igazság! A szüleim a bűnösök, nem Cygnus.
- Hiszek önnek, Mr. Lestrange.
- Akkor nem rúgja ki Bellát? – kérdezte lélegzetét visszafojtva a fiú.
- Nem – enyhült meg a professzor.
- És uram, Rabastan idén végzős lesz. Ő hadd maradjon! Engem rúgjon ki, ne őt!
Ekkor egy auror lépett a szobába.
- Áh, üdvözlöm Alastor! – köszöntötte kedvesen Dumbledore.
- Baj van! – kezdte vészjóslóan a férfi. – A halálfalók elfoglalták az Azkabant! Először eltűntek a dementorok, majd a fejetlenséget kihasználva a halálfalók kiszabadították a közéjük tartozó rabokat.
- Vannak sebesültek?
- Nincsenek. Nem álltunk az útjukba, mivel túl sokan voltak – magyarázkodott Alastor Mordon.
- Hány rab szökött meg?
- 101.
- És mi lett a dementorokkal?
- Nem tudni. Egyszerűen felszívódtak; minden ok, vagy előjel nélkül.
- Értem. Rodolphus, te most távozhatsz – fordult Dumbledore a fiúhoz. Úgy tűnt, Mordonnak fel sem tűnt Rodolphus jelenléte, különben ezeket a fontos híreket el sem mondta volna előtte a professzornak.
Ebédnél Rodolphus, szokás szerint, Bellatrix mellé telepedett le.
- Képzeld, Trixy, nem kell elmenned innen!
- Hogyhogy? – vidult fel a lány.
- Rávettem Dumbledore-t, hogy ne rúgjon ki.
- Komolyan? Mivel?
- Az maradjon az én titkom!
- De ugye nem keveredtél bele semmilyen törvénytelenségbe, vagy valami hasonlóba?
- Ugyan, dehogy! Egyébként azt is hallottam, hogy a Sötét Nagyúr átvette a hatalmat az Azkaban felett, és hogy kiszabadították az összes foglyot.
- Tényleg? Akkor apa hazajöhet! - lelkendezett a lány.
Bella még aznap elmondta a híreket testvéreinek; nem akart titokban tartani egy ilyen örömteli történést.
Rodolphus persze hazudott, amikor azt mondta, hogy a szülei a felelősek a történtekért, de mindenáron meg akarta védeni Bellatrixot. Amúgy meg nem is állított teljesen valótlant, hiszen Margaret, és Richardoe Lestrange valóban halálfalók voltak, és hát addigi munkásságukkal ők is bőven rászolgáltak a büntetésre.
Végül Dumbledore külön kérésére a Lestrange-testvérek megúszták a kicsapatást, de szüleiket elfogták, és Rabastan e miatt nagyon megharagudott testvérére. Később Dumbledore közölte a fejleményeket Bellatrixszal; a lány először el sem akarta hinni a dolgot, de később aztán ő is neheztelni kezdett Rodolphusra, és annak családjára. Többé nem ebédeltek együtt, nem beszélgettek, sőt Bella Narcissáékat is arra utasította, hogy kerüljék a fiút.
Rodolphust nem érdekelte Rabastan viselkedése; Narcissáé, és Andromedáé se, egyedül csak Bellát szerette volna megbékíteni. Mivel hetente csak egy közös órájuk volt, nem tétovázott: igyekezett kihasználni a kínálkozó alkalmat.
- Bella! – szólította meg a lányt. – Engedd meg, hogy elmagyarázzam, mi történt!
- Ugyan mit magyaráznál el? Azt, hogy átvertél? – kiabált magából kikelve a lány.
- Nézd, nagyon sajnálom! – mentegetőzött a fiú.
- Persze, el is higgyem? – gúnyolódott a lány, hangjában leplezetlen megvetéssel.
- Könyörgöm, ne csináld ezt velem!
- Mit ne csináljak? Azt hittem, barátok vagyunk, de ezek szerint tévedtem. Én megbíztam benned, erre te az Azkabanba juttattad az apámat. Hogyan tehetted?
- De nem én voltam, hanem a szüleim!
- Te köpted be őket, tehát tudtál a dologról! Magyarán: elárultál engem.
- Tudni akarod az igazat? Rendben. Tudd meg: hazudtam arról, hogy a szüleim tették! És mindezt csak azért, hogy téged megmenthesselek.
- Most meg hazudsz is? Nem csoda, hogy még a saját testvéred is utál! – ordította Bellatrix dühösen.
- Nem hazudok, hidd el!
- És ugyan miért hinnék neked?
- Mert szeretlek, és tudod jól, hogy sosem akarnék ártani neked.
- Eddig én is azt hittem, de most már nem vagyok biztos benne – felelte zokogva a lány.
Később Bella az egész délutánt a könyvtárban töltötte. Megírta a leckéjét, majd egy találomra kiválasztott könyv fölött gondolkodóba esett.
Először Perselus, most meg Rodolphus… Miért kell állandóan megbántania valakinek?
Hogy ne keltsen feltűnést, belelapozott az előtte heverő könyvbe, ami olyan híres festőművészekről szólt, akik mind varázslók, vagy boszorkányok voltak.
Lapozgatás közben Bella egy egészen különös művésznőt látott meg az egyik képen.
„Az Esther néven elhíresült boszorkány arról nevezetes, hogy csak sötét varázslókat, és boszorkányokat festett le. Mind a mai napig él, de hivatásával már vagy tíz éve felhagyott, és egyesek szerint beleőrült a művészetébe.”
Vajon ez a nő megfestette Voldemortot is? – tanakodott Bellatrix. Legjobb lenne, ha a nyáron felkeresné.
A vacsoránál aztán egy fekete bagoly szállt mellé, és nyújtott át neki egy levelet, melyet a jelek szerint Eileen írt a fejleményekről.
"Kedves Bellatrix!
Megkaptam az ehavi ellátmányt, a fiúkkal nincsen semmi baj. Ám jött valami Abraxas, és hozott egy festményt, én nem tudom, mit jelent, de valami Walburgáról áradozott. Felraktam a festményt a falra, de eszeveszettül visongott, ezért letakartam, remélem, nem baj.
Eileen P."
Ha apa haza jöhet, akkor nem kellene már megérkeznie, és leváltania Eileent? Miért nem ért még haza? - motyogta magában Bellatrix.
Bella vacsora után sietősen átöltözött, és már indult is a Tiltott Rengeteg felé, hogy ismét találkozzon a Sötét Nagyúrral, egy újabb tanóra erejéig, miközben fejében továbbra is apjával kapcsolatos gondolatok kavarogtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése