Crucio! <<<<<<>>>>>> Avada Kedavra! <<<<<<>>>>>> Imperio!

84. fejezet - A vér örök

Cím: Hős a sötétben
Fejezetcím: A vér örök
Szereplõk: Bellatrix Black/Lestrange
Jellemzõk: Dráma, Sötét
Osztályozás: 16
Figyelmeztetések: Kínzás, Durva nyelvezet
Leírás: Ismét a Grimmauld-téren.

Bellatrix nem a Malfoy-kúriába hoppanált, hanem a Grimmauld-téri házba, bár maga sem tudta miért. Talán csak azért, hogy egyedül tudjon lenni; annyira unta már a húgával való veszekedést, és a Dracóért való aggódást.

Annak ellenére, hogy tudta, kockázatos bemennie (ki tudja, milyen veszedelmek várnak rá odabent), azt azért biztosra vette, hogy Harry Potter még nem tud arról, hogy nem rá, a legidõsebb Black-lányra száll ennek a háznak a tulajdonjoga. Ha a fiú netán mégis felbukkanna, Bella legalább meggyõzõdhet arról, hogy halott gyermeke, Pollen ténylegesen a fiúban él-e tovább. Bár a Nagyúr azt mondta, hogy ez lehetetlen, õ még mindig hitt a dologban, és nem volt hajlandó elengedni a reménynek ezt az utolsó szalmaszálát.

Már ott toporgott az ajtóban.

Mély lélegzetet vett mielõtt lassan benyitott. Odabenn adott idõt magának arra, hogy szeme hozzászokjon a folyosó sötétjéhez, majd miután látta, hogy nincs ott senki, óvatosan beljebb araszolt.

Az ismerõs drapéria láttán megrohanták az emlékek. Elszoruló szívvel ment egészen a falra festett családfáig. Önmagát egybõl megtalálta, Sirius-t meg hiába is kereste volna rajta. A szemközti falnak vetette a hátát, leereszkedett a földre, ültében felhúzta a térdét, és halkan zokogni kezdett.

Sirius-ra gondolt, de nem megbánással. Azon töprengett, vajon mi kellett volna ahhoz, hogy a dolgok ne úgy történjenek meg, mint ahogy megtörténtek. Talán ha akkor, és ott az a Potter-kölyök…

A csoszogó zörej váratlanul ért el hozzá. Azonnal elnémult a hüppögése, pálcája villámgyorsan termett a kezében.

- Sipor, te vagy az? – kérdezte gyanakvóan a sötétségtõl, és az egybõl válaszolt is neki.

- Sajnálom, kedves Bellatrix, de Sipornak jelenleg fontosabb dolga van annál, mintsem hogy rád vesztegesse az idejét! – közölte a férfihang, az árnyékból pedig Remus Lupin lépett elõ.

A nõ már ismerte õt látásból, de eddig még soha nem méltatta szóra sem a nyápic mugliszimpatizánst.

- Mi a fenét csinálsz te itt? – förmedt rá a férfira, és hõn remélte, hogy az nem veszi észre az arcán lassan felszáradó könnycseppeket.

- Sirius a legjobb barátom volt, és most megfizetsz azért, amit vele tettél! – fröcsögte Lupin, és váratlanul arcon rúgta Bellát, akinek a kezébõl messzire repült a pálcája. Ezen felbátorodva a férfi megkínálta a boszorkányt egy Stuporral. Bellatrixot olyan gyorsan érte a támadás, hogy nem tudott elhajolni elõle, és így az átok telibe találta. Az alattomos rontáscsóvától ülve nekicsapódott a falnak, majd onnan oldalt a földre dõlt. A varázslat épp a hasánál érte felszakítva a régi sebhelyét; a nõ érezte, ahogy meleg vére csordogálni kezd lefelé a hasán.

Remus elégedetten elvigyorodott, de arcáról azon mód le is hervadt az önelégült mosoly, ahogy meglátta maga elõtt a bejárati ajtóban Perselus Piton jellegzetes sziluettjét.

- Perselus, miért jöttél ide? – kérdezte dühöngve az érkezõt, vadul hadonászva közben a pálcájával.

- És te? Tudtommal mindenkinek el kellett hagynia a rejtekhelyet, amíg Dumbledore el nem intézi az örökösödési kérdést.

- Én épp azért vagyok itt. Vártam, hogy Bellatrix felbukkanjon, és így bosszút állhassak rajta. És ami azt illeti, ez sikerült is – mutatott a földön görnyedezõ lányra, aki véres kezekkel markolászta az alhasát.

- Mit mûveltél vele? – rohant oda Piton a nyöszörgõ Bellához.

- Semmit, csak kapott egy Stuport, nem nagy ügy! Az Azkabanban majd rendbe jön, de ha nem, engem az se érdekel!

- Nem viheted az Azkabanba, azt nem bírná ki!

- Honnan tudsz te ilyesmit, most doktoráltál? – mérte végig gyanakvóan Remus a férfit.

- Nézz már rá, ember! Vérzik!

- Nem hat meg! Megölte Sirius-t! – makacskodott Lupin.

Perselus mintha meg se hallotta volna…

- Segítenünk kell neki, rosszul van! Nem láttam õt ilyen rossz állapotban azóta, amióta arról beszélt nekem, hogy nem lehet gyereke!

- Gyereket egy ilyennek? Mindenkinek jobb, ha sose lesz neki! – jelentette ki Remus megvetõen, de azért leengedte végre a varázspálcáját.

Aztán a bal keze egyszerre remegni kezdett. Remus szemei elkerekedtek a meglepetéstõl. Piton látta a csukott száj kidomborodásán, hogy a férfi nyelve végigfut a bõr alatt a fogakon, mintegy leellenõrizve azok állapotát.

– Minden rendben? – kérdezte Lupint, de az nem válaszolt, ezért tekintete visszasiklott Bellára. Látta, ahogy a nõ keze az övé után nyúl. Elõször el akarta húzni elõle, de aztán csak ott hagyta neki. A boszorkány olyan erõsen szorította meg azt, hogy az ujjcsontjai hatalmasat roppantak.

A zajra Lupin felkapta a fejét, és a levegõbe szimatolt. A vértõl iszamos kezû Bellatrix úgy látta, a férfi megérzett valamilyen szagot, mivel egyszerre nyáladzani kezdett.

- El kell vinnem innen! Meg kell õt gyógyítanom! – nyalábolta fel a lányt a földrõl hirtelen Piton, és elindult vele a kijárat felé.

- Csak nem vagy beleesve? – gúnyolódott Remus izzadó arccal. - Ha egy másik halálfalóról lenne szó, akkor bezzeg nem lennél ilyen lovagias!

Perselus eleresztette a füle mellett a megjegyzést, majd mielõtt Lupin akár egyet is pislanthatott volna, visszahoppanált Bellával a Malfoy-kúriába.

A nappali kandallójából bukkantak elõ, épp Draco orra elõtt. Piton a vastag, puha szõnyegre fektette Bellát, majd felhúzta a lány hasán a ruhát. Mivel a felszakadt seb eléggé alul volt, a férfi lejjebb húzta a boszorkány átvérzett alsószoknyáját is.

Draco szemei elkerekedtek a döbbenettõl, az intimitás határainak ilyen mértékû átlépésétõl. A Roxfort tanára álcázott tágító bûbájt bocsátott a közelben álló puncsostálra, és abból kezdett el elõhúzogatni mindenféle orvosi diagnosztikai eszközöket, és gyógyfõzetes fiolákat.

Bella egyre jobban vérzett, és az ifjú Malfoy aggódva figyelte, ahogy Perselus egyszerre három, különbözõ színû gyógyfõzetet próbál meg leerõszakolni nagynénje torkán.

- Mi történik itt? – kérdezte rémülten a hirtelen betoppanó Narcissa, majd mikor meglátta falfehérre sápadt, vérzõ testvérét, hozzátette. – Ki tette ezt veled?

- Most nincs idõnk erre! – A mágus mélyen belefeledkezett a gyógyításba. - Bella, hallasz? Szólalj meg! – azzal gyengéden megpaskolta a nõ arcát. A lány fájdalmasan felnyögött, jelezve, hogy még él. - Figyelj rám, ez most nagyon fontos! Meg tudnád mondani, hol fáj?

Bellatrix a hasára mutatott. Hányingere támadt, de összeszedte magát, és végül sikerült magában tartania a Piton által vele megitatott sötétzöld, narancssárga és piros löttyöket.

- Az a zöld az a szer volt, amire gondolok? – kérdezte Narcissa megbotránkozó hangon. – De hát, azt a füvet már kétszáz éve kiirtották, és…

- Jó, tudom, hogy betiltották, de ez az egyetlen, ami most használ! – szabadkozott a férfi beletúrva zsíros hajába.

Bellatrix sebei egy szempillantás alatt beforrtak, és a fájdalmai is egy csapásra megszûntek.

- Mi történt velem? – kérdezte kábán, ahogy lassan magához tért, és nemrég még felrepedt arcát simogatva.

- Veled mindig csak a baj van, Bella! Nézd, hogy megrémítetted Dracót! – méltatlankodott Narcissa most már kicsit azért megkönnyebbülve.

- Hagyd most, ne beszéltesd! Pihennie kell! – figyelmeztette a nõt Piton. – Ügyelj rá, hogy ágyba kerüljön, és hogy ne is keljen ki onnan legalább fél napig!

- Köszönöm, Perselus, hogy hazahoztad! Biztosan nehezedre esett, hiszen szívbõl utáljátok egymást! Nem is tudom, minek töröd magad ennyit ezért a bajkeverõért?

- Én nem utálom õt! – tiltakozott hevesen a férfi. - Ennyivel amúgy is tartozom neki… – tette hozzá halkan motyogva.

- Akkor sem értem, hogy tud mindig bajba kerülni? – kötötte az ebet a karóhoz Cissa, és megerõsítést várva nézett Perselus-ra.

- Én sem értem – felelte bambán Piton. – Most viszont mennem kell, rengeteg a teendõm…

- Persze, nem tartalak fel, menj csak nyugodtan! És köszönök mindent még egyszer, tényleg!

- Kitartás, Bella! – hajolt oda a nõhöz a mágus. – Rögtön szólj Cissának, ha rosszul vagy! Majd benézek valamikor!

Bellatrix kábultan és zavartan nézett megmentõjére; még nem egészen tudta, mi is történt vele valójában.

Pitonnak igazából aznapra már nem sok dolga maradt, csupán annyi, hogy rávegye Lupint arra, tartsa a száját Bella Grimmauld-téri felbukkanásáról. A kandallón át visszahoppanált hát Remushoz remélve, hogy ott találja még a házban.

Érzései nem is vezették tévútra, a férfi még mindig a nappaliban volt, és négykézláb állva nyalogatta fel a földrõl Bella megalvadt vérét.

- Nocsak-nocsak, mit látnak szemeim! – szólt gúnyosan Perselus, félbeszakítva ezzel a lefetyelést.

- Jobban tennéd, ha nem lopakodnál mögém így, a holdciklus vége felé! – szólt rá Lupin vérben forgó szemekkel, miközben tétován, csak amúgy az illendõség kedvéért megtörölte vértõl lucskos állát.

- Mit mûvelsz itt, te vérevõ?

- Nos, mint tudvalévõ, félig vérfarkas vagyok, és bármennyire is elítélem a saját fajtám ösztönbõl eredõ, állatias viselkedését, azt el kell ismernem, hogy ennek a némbernek irtó finom a vére! De te ezt úgyse értheted meg, hacsak te is meg nem kóstolod…

- Lehetséges, hogy nem értek a vérfarkasok undorító szokásaihoz, és amúgy se tisztem, hogy elítéljelek, de azt tudom, mit szeretnék elkerülni, és most már abban is biztos vagyok, hogy nem lesz nehéz megegyeznünk…

- Hallgatlak, mondhatnám: csupa fül vagyok – Remus körmeivel vadul megvakarta jobb füle tövét.

- Nem kérek sokat; csak azt nem akarom, hogy elfecsegd, Bellatrix itt járt!

- Sirius a legjobb barátom volt, amíg az a fúria meg nem ölte. Harry-t is bántani akarta, Nymphadoráról nem is beszélve! És mind ezek ellenére én ne beszéljek róla? Egyre inkább azt hiszem, hogy szerelmes vagy belé, Piton! Ugyan nem rossz bõr, de nekem túl labilis az idegrendszere… Tudod, én a harcos típusú, stabil személyiségû nõket szeretem…

- Szóval tartod a szád? – vágott közbe türelmetlenül Perselus.

- Miért tenném? – szemtelenkedett a férfi, aki egyre szûkebbnek érezte a cipõit.

- Ha másért nem is, azért talán érdemes volna, nehogy Dumbledore, vagy a Rend többi tagja tudomást szerezzenek a te holdtölték idején bekövetkezõ csodás metamorphózisodról.

- Már megint árnyékra vetõdtél, varjú barátom! – vigyorodott el Lupin. – Azt hiszed, a barátaim nem tudják, hogy alakváltó vagyok? Ostobább vagy, mint gondoltam…

De Piton nem hagyta annyiban a dolgot.

– Az ismerõseid tudják, rendben, de mi a helyzet a többiekkel?

Remus az ajkait harapdálva gyanakodott.

– Mire célzol ezzel?

– Úgy hallottam, tanári pályára készülsz. Mi lenne, ha egy jóakaród megszellõztetné a Reggeli Prófétában, hogy egy vérfarkas készül tanítani védtelen kis nebulókat, õ viszi teliholdkor osztálykirándulásra a kis ártatlanokat, õ vigyáz rájuk éjjelenként a kollégium sötétjében…

- Hagyd abba, értettem a leckét! – Remus szemei szikrákat szórtak.


Perselus 50-50 százalék esélyt adott magában arra, hogy az animágus most azonnal ráugrik, és megeszi, vagy hallgat a józan eszére, és egyszer és mindenkorra befogja a száját. Úgyhogy végül is örült, hogy ilyen simán mentek a dolgok, de kiderült, túl korán ivott a medve bõrére.

- Rendben, hallgatok, de csak akkor, ha kimondod! – sziszegte Lupin nagy ravaszul.

- Mit mondok ki? – értetlenkedett Piton.

- Azt, hogy mit érzel iránta.

- Ennyi az egész?

- Nem lesz az olyan könnyû, Pipogyusz!

Perselus-nak úgy tûnt, Remus fogai kissé megnyúltak, szemei bevéreztek, és az arca is szõrösebb, mint az imént. Hirtelen sietõs lett számára a dolog.

- Rendben, halld szavaimat… – A mágus nagyot nyelt, és izzadni kezdett.

- Gyerünk, varjú, ne csigázz!

– Rendben! – Piton nagy levegõt vett, és nekiveselkedett. - Halálosan szerelmes vagyok Bellatrix Lestrange-be. Õ az életem értelme. Most már elégedett vagy?

De Remuson nem látszott az elégedettség.

- Te régebben Lily után futottál, nem? Mi változott azóta? Talán csak annyi, hogy Lily meghalt?

- Nekem Bellatrix az igazi, legyen elég neked ennyi! Nem fogok magyarázkodni egy ilyen…

- Harcostársnak. Ugye, ezt akartad mondani?

– Gondolj, amit akarsz!

– És azt honnan tudjam, hogy nem árulsz el minket a ribanc szerelméért cserébe?

- Nem kell aggódnod, Bella gyûlöl engem!

– Az bármikor megváltozhat… - Az alakváltó gondolataiba mélyedt. Perselusnak úgy tûnt két egész perc is eltelt, mire újból megszólalt. - Jó, rendben, hallgatok. Remélem nem bánom meg!

- Nem fogod, elhiheted!

- Nem tudhatod, varjú! Vigyázz, az a némber kiszámíthatatlan!

Lupin rémülten ismerte be magának, hogy látva Bellatrixot sebesülten sírni, szinte már maga is megsajnálta a boszorkányt. Még mindig haragudott rá Sirius miatt, meg hát végeredményben egy gonosz, és kegyetlen halálfalóról volt szó, de azért mégis…

Narcissa eközben lelkiismeretesen teljesítette Piton kérését. Akárhányszor akart is felkelni a nõvére, õ egyszer sem engedte ki az ágyból, minduntalan arra hivatkozva, hogy Perselus szerint pihennie kell.

Draco is nagyon nehezen viselte ezt a helyzetet. Mivel anyja nem engedte be õt a beteghez, neki kellett beszöknie hozzá, legtöbbször az ablakon át. És meg is tette ezt szinte mindig, amikor csak lehetett.

Általában a beteg hogyléte felõl érdeklõdött, ami egy idõ után kifejezetten bosszantotta Bellatrixot. Miért kell a fiúnak állandóan ezt kérdeznie? Amikor megpróbálta elterelni errõl a témáról, Draco valahogy mindig visszakanyarodott ahhoz; egyszerûen képtelen volt másról beszélni. Egyre több és több kérdése volt a hogylétével kapcsolatban, és Bellának végül csak akkor lett nyugta, amikor Cissa, és Draco elmentek az Abszol-útra megvenni a tanszereket a következõ tanévre.

A boszorkány ezt az idõt használta ki arra, hogy végre tegyen egy rövid sétát a házban. Fel-alá járkált a néptelen folyosókon, nem találta a helyét, nem lelt nyugalomra.

Aggasztotta, hogy a Grimmauld-térre ment, ott pedig valaki észrevette. Az a valaki a Rend tagja volt, és meg akarta ölni õt azért, amit Sirius-szal tett. Volt valami nyugtalanító Remus Lupinban, és Bellatrix tudta, hogy útjuk még keresztezni fogja egymást.

2 megjegyzés: