Fejezetcím: Amit a Roxfortba csempésznek...
Szereplõk: más szereplő, Voldemort
Jellemzõk: Általános, Dráma, Sötét
Osztályozás: 14
Figyelmeztetések: Durva nyelvezet
Leírás: Mekkora baja lehet Bellatrixnak? És, hogyan tudják meggyógyítani? Piton ismét színre lép.
Kellemes olvasást :)
Bellatrix napról-napra egyre rosszabbul érezte magát; szédelgett, és gyakran volt hányingere. Bármennyire is küzdött ellene, a szervezete kínzóan követelte a Samoyát. Elment hát a Carrow családhoz, mivel a roxforti mardekárosok között köztudott volt, hogy e család tagjai képben vannak a különféle kábítószereket illetően.
- Üdvözlöm, Mrs. Carrow! – köszönt Bella benyitva hozzájuk.
- Á, egy Black-lány! Miben segíthetek?
- Szeretnék pár dolgot megtudni a Roxfortba csempészett Samoyáról, és más hasonló szerekről.
- De ugye nem köptél róluk a dirinek? – kérdezte fenyegetően a nő.
- Nem – sietett Bella a válasszal. – Csak azt szeretném megkérdezni, hogy nem-e lenne valami olyan szere, ami semlegesíthetné, mondjuk a Samoya hatását?
- Létezik olyasmi, de nekünk sajnos nincs. De ha Samoya kell, azt adhatok. Hatvan sarlóba fáj egy adag.
- Az nem kell, köszönöm!
- Biztos? Jó ideig eltarthat, amíg megszerzed az ellenszert, és addig nem lehetsz ilyen állapotban; lerí rólad, hogy anyagozol - figyelmeztette a nő, és az asztalfiókból kivett egy kis papírzacskót. Az asztalra tette, a lány orra elé.
- Na, jó. – Bella felmarkolta az anyagot, majd leszámolta az árát. Közben mélységesen szégyellte magát.
Hazaérve Sirius fogadta.
- Hol voltál? - kíváncsiskodott.
- Csak egy barátomnál – felelte kurtán a lány.
- És mi van a kezedben?
- Semmi.
Bella próbálta elrejteni a kis papírzacskót, de a fiú meglátta, és kikapta a kezéből.
- Mi ez, cukorka? - kérdezte.
- Nem, és eszedbe ne jusson megkóstolni, érted? - Sirius azonban már megnyalta ujját, hogy belemárthassa azt a különös, fehér porba.
- Ne, Sirius, bajod lesz tőle!
- Nem nagy gond, ha elhízok, anya nem tilthatja meg, hogy nasizzak - durcáskodott.
Bellatrix nem mert hirtelen mozdulatot tenni, nehogy a fiú elhamarkodott döntést hozzon.
- Kérlek, Sirius, bármit megteszek, csak ne kóstold meg, jó? Ne csináld már! Tedd le, azonnal! Add vissza, abban méreg van.
- Na, persze - legyintett a fiú belemártva ujját a reszelékbe.
Bellatrix ez idő alatt gyorsan lerohanta, kikapta a kezéből a zacskót, és megragadta a fiú kezét, mielőtt az bevehette volna mutatóujját a szájába.
- Nem megmondtam, hogy nem lehet? - vigyorgott Bellatrix, majd maga nyalta le a szert unokatestvére ujjáról.
- Akkor neked miért lehet? - nyafogta Sirius.
- Nézd, ha ezt egyszer megkóstolod, utána nagyon nehéz abbahagyni, ezért nem adtam neked belőle. Gyere, megmossuk a kezed! - vezette unokatestvérét a mosdóba, és addig ott állt felette, amíg jó alaposan le nem ázott a maradék nyálas por is az ujjáról.
- De ez nem igazság, Regulus titokban gyűjti a csokikat az ágya alatt, és Sipor alig ad enni! - panaszolta a fiú.
- Jól is teszi, kis fogyókúra nem árt - vetette oda Bellatrix.
- De napokig?
- Napokig nem adott enni? - ezen már Bellatrix is meglepődött. - Miért nem?
- Azt mondtam, hozzon ételt, de mindet Regulusnak adta.
- Ilyenkor azt kell mondanod, hogy neked hozzon ételt, rendben? Ne hagyj neki választási lehetőséget! És most már mi is itt vagyunk, ha mást nem, majd egyikünk készít neked valamit.
- De minden elfogyott, amíg nem voltatok itt.
- Akkor elmegyünk bevásárolni. Jösz velem? Ha már a drága testvérkéim eltűntek...
- Én tudom, hol vannak. Az emeleten Regulusszal. Este befosott, és láza is van. Sipor is nekik segít.
- Remek, akkor te itt maradtál a nyakamon...
Különös módon Bellatrix és Sirius remekül elütötték az időt az élelmiszerek között, bár lehet, hogy csak a nemrég elfogyasztott Samoya jótékony hatása miatt érezte magát ilyen felhőtlenül... Bella a maradék zsebpénzéből rengeteg ételt tudott venni, mely véleménye szerint ki fog tartani egy egész hónapig. Sőt, még futotta egy kis nyalánkságra Sirius számára is, nehogy ismét kedve támadjon az ő holmijai között kotorászni.
A lány végül, hosszas gondolkodás után hagyta meggyőzni magát, hogy elmenjen a Nagyúrhoz. Már csak a jóisten tartotta benne a lelket, segítségre volt szüksége, nem engedheti meg magának, hogy anyagozzon.
A minisztérium előtt két halálfaló állt őrt. Bellatrix megmutatta a sötét jegyet a karján, így beléphettek. Hamarosan azt is megtudta, hogy a Nagyúr a pihenőszobájában vár egy megbeszélés kezdetére.
Félelmét legyőzve bekopogott az ajtón, majd belépett.
- Elnézést a zavarásért, kegyelmes úr – köszönt, és térdre ereszkedett.
- Mit akarsz? – kérdezte ingerülten Voldemort.
- Én csak… - pihegte Bella. - A Samoya miatt jöttem - felelt végül remegő hangon.
- Hát persze, gondolhattam volna.
- Az a helyzet, hogy valahogy csak sikerült rászoknia a szervezetemnek a szerre, és azt szerettem volna megkérdezni, hogy van-e valamiféle esély arra, hogy kapjak olyan szert, ami semlegesíti a függőséget...
- Hát... - töprengett a mágus.
- Nagyuram, kérem! Esküszöm, hogy nem akartam rászokni, én csak... - nyögte Bella.
- Hallgass! Megkapod a főzetet. Gyere velem! Megkeresünk valakit, és ő majd készít neked.
- Köszönöm szépen, Nagyúr, Ön olyan kegyes hozzám – hálálkodott Bella.
Azután Voldemorttal átment a szomszédos folyosón egy kis helyiségbe, ahol egy álarcos halálfaló fogadta őket.
- Készíts a lánynak egy főzetet! – parancsolt rá a mágus.
- Milyet? – kérdezte az álarcos rettegve.
- Majd ő megmondja.
- Ahogy parancsolja.
Voldemort távozott. Bellatrix körülnézett: a helyiségben félhomály volt, a sötét zugokban lombikok, üvegcsék, különös hozzávalók, üstök.
- Na és, miféle bájitalra van szükséged? – érdeklődött flegmán az ismerős hang.
- Hát… szóval… Samoya ellen kéne valami…
- Újabban már ilyeneket használsz? Nem hittem volna, hogy ilyen mélyre süllyedsz – gúnyolódott vele, majd egy kaján vigyorral nyugtázta, hogy megjegyzése telibe talált.
- Ülj le valahová, amíg elkészülök!
Bellatrix egy poros, sötét sarokba kuporodott; térdét felhúzta, és átölelte. Onnan figyelte mozdulatait.
- Látom, a Sötét Nagyúrral jól megértitek egymást. Feltételezem, ő adta neked a Samoyát is.
- Igen, tőle kaptam – felelte Bella.
- Gratulálok. Te pedig voltál olyan ostoba, hogy bevedd, mi?
- Egyáltalán nem vagy vicces, tudod? – vesztette el a türelmét Bellatrix. - Mit érdekel téged ennyire az én magánéletem?
Az illető vállat vont, és nem szólt többet. Miután elkészült a bájitallal, átnyújtotta a fiolát Bellának, aki egy kis tétovázás után le is húzta a tartalmát.
A bájitalnak szörnyű íze volt. Bár rögtön elmulasztotta Bellának a Samoya után érzett vágyakozását, a hányingerét nem.
A lány egyre rosszabbul érezte magát.
- Mi bajod? – kérdezte egy megvető pillantás kíséretében.
- Nem tudom, talán beteg vagyok.
- Bár nem vagyok orvos, de rád nézve biztosra veszem, hogy elkaptál valami nyavalyát.
- Jaj, ne… most nem lehetek beteg! – aggodalmaskodott a lány.
- Azt nem te mondod meg.
- Nem arról van szó, hogy nem lehetek beteg, csak éppen most, hogy apa eltűnt, Walburga néni meg egy festménybe záródott, minden az én nyakamba szakadt. Ráadásul vigyáznom kell Siriusra meg Regulusra, és számtalan dolog van, amire sürgősen fényt kéne derítenem.
- Például? – érdeklődött.
- Hát, például, a múltkor meghívtak egy esküvőre a húgommal együtt, Sirius meg…
- Sirius? Nahát, ő az új lovagod?
- Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen ő a rokonom, és még nagyon fiatal! – dühöngött Bellatrix.
- De hiszen te a Sötét Nagyúrral is olyan jól elvagy, miért ne lehetnél el vele is? Különben meg a korkülönbség eddig sem zavart túl sokat.
- Pillanat, azt hiszem, tudom, ki vagy. Vedd le a maszkod, mutasd magad!
A fiú levetette azt, és fedetlenné vált arca, mely alapján egyértelműek kiderült, Pitonnal osztotta meg gondjait.
- Mit keresel te itt? Nem azt mondtad, hogy nincs több bájitalod? Egyáltalán hogy kerültél ide?
- Nekem nem kellene itt lennem, de a saját szememmel akartam látni, mi van igazából közted meg közte. Nem lehet, hogy őt válaszottad, de ezek szerint igen, mert most is tőle jösz. Csak ennyit akartam. Eddig ugyan reménykedtem benne, hogy csak fenyeget, vagy hasonló, de ezek után már elhiszem, mindent.
- Nem akarok veszekedni veled. Sőt, nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de szükségem van a segítségedre.
- Miben?
- Apa elment, Walburga egy képbe szorul, Orion meghalt, és anya is. Ha én és a húgaim visszamegyünk az iskolába, és apa addig se érne haza, Regulusék magukra maradnának Siporral. Nem elég erősek még ehhez.
- Mit vársz tőlem? Vegyem magamhoz őket, mint testvéreim? Anya sosem engedné.
- Nem, de néha ránézhetne a gyerekekre, megfizetném bőségesen, csak mondj egy árat!
- Nagyon kellhet a segítség, úgy látom. Szerencséd, hogy anya épp munkát keres, és napi tíz galleonért el is vállalja a csőszködést szerintem.
- Nagyon helyes. Bagolypostával előre szerintem tudom majd küldeni a pénzt, havi rendszerességgel, csak előbb nekem is össze kell szednem...
- Nicsak, a nagy Black-éknek nincs semmi az erszényben?
- Apa elvitt szinte mindent. De biztos eladhatok néhány régi kacatot, ez csak nem lehet akadály. Meg lesz a pénz, de cserébe egész napos figyelést kérek! Nem maradhatnak túl sokat egyedül!
- Jó, nem bánom. Viszont azt még el akartam mondani, hogy Lily tényleg létezik, igaza volt a húgodnak. És a helyedben én elmennék a Szent Mungóba, mert ez a hányinger nem tréfa. Ki tudja, a végén még kiderül, hogy terhes vagy, és aztán magyarázkodhatsz az uradnak! – röhögött Piton, majd egyenesen kisétált az épületből, hátrahagyva a lányt.
Bella nem felelt. Eszébe jutott a szerelmi bájital, és amit Lumpsluck professzor mondott, hogy valami maradandó dolog történt vele, és azért múlt el a bájbonbonok hatása.
Ettől szörnyen ideges lett. Első útja a Szent Mungóba vezetett, ahol kis várakoztatás után fogadták is.
- Mi a panasza? – kérdezte az ügyeletes kuruzslónő.
Bellatrix elmondta, hogy mik a gondjai, majd azt, hogy miket evett-ivott mostanában.
- Azt hiszem, tudom, mi történt magával.
- Valóban? – a lány már előre félt a választól.
- Igen, megvan a diagnózis. Nem terhes, megnyugodhat, de egy elég súlyos ételmérgezése van, amit egyszerű bűbáj nem gyógyíthat meg.
- Akkor most mi lesz velem?
- Be kell juttatnunk egy szérumot a testébe.
- Hogyan?
- Normális esetben a mugli módszert alkalmaznám, de…
- Miféle mugli módszert? – szólt közbe idegesen Bella.
- Egy injekciót. Tudja, akár egy fulánk. De itt most komolyabb a baj.
- Mennyire?
- Gyógyítható, de ahhoz…
- Mi kell? Mondja már!
- Mugli szakszóval élve: fel kell vágnunk. Egy aprócska metszés, és utána remélhetőleg minden rendben lesz. A vágásnyomot pedig eltüntetjük; nyugodjon meg, nyoma sem marad!
- Hol vág fel?
- Az alhasán – közölte az orvos. – Ha elérjük a megfelelő szervet, és közvetlenül bejuttatjuk a szérumot, akkor már csak egy varázsige, és biztos a gyógyulása.
Bella levegő után kapkodott. Ilyen súlyos a baja? Kénytelen belemenni a műtétbe, különben nem sok jóra számíthat. A gyógyító elmondta, hogy valószínűleg a szerelmi bájital álcájának használt bonbon volt a hibás; az keveredett össze a bájitallal, és végzetes kombinációt alkotva az váltotta ki a mérgezést.
Még aznap sikeresen fel is vágták. A hányingere elmúlt ugyan, de most meg az alhasa fájt rettenetesen.
- Vegyen be ebből a pirulából hármat naponta, és akkor egy hónapon belül elmúlnak a fájásai – mondta egy gyógyító, és a lány kezébe nyomott egy nagy zacskó orvosságot.
Bellatrix nagy nehezen hazavánszorgott, de történetét senkinek nem tudta elmesélni.
Akkorra már Narcissa, és Andromeda is hazaértek Regulusszal és Siriusszal a parkból, és hulla fáradtan kidőltek mind, nem is foglalkoztak nővérükkel.
Másnap Narcissa elküldte takarítani Siport, majd átnézte a postát. Csak egy levél (vagyis inkább meghívó) érkezett a család számára, a Malfoyoktól.
Narcissa mindenkit összecsődített, és hangosan felolvasta a levelet.
„ Kedves Cygnus, Narcissa, Andromeda és Bellatrix Black!
Ez úton szeretnénk meghívni önöket idén nyáron megrendezendő iskolabúcsúztató összejövetelünkre, amelyet szeretett fiunk, Tabuthulus Malfoy részére szervezünk. A pontos időpont: július huszonhatodika, este hat óra!
Szívélyes üdvözlettel: Abraxas M.”
- Ha apa hazaér, ő is eljön? – kérdezte Meda.
- Kérdés, hogy hazajön-e… – morogta Narcissa.
- Ha meg nem, majd jól érezzük magunkat helyette is – szólt Meda. – Bár, ahogy elnézem, a fiúkat meg se hívták.
- Nem véletlen. A Walburgás eset után azt csodálom, hogy minket igen - mondta Bella.
- Ne már, ha nem jöhetnek, mi sem mehetünk! – szólt Meda felháborodva.
- Abraxas biztos küldeni fog neked is meghívót – bátorította Narcissa, majd Andromedával együtt elmentek ruhát próbálni.
- Annyira hiányzik apa! – hallotta Bellatrix Medy szomorkodását a másik szobából.
- Ne aggódj, vissza fog jönni! – vigasztalta húgát Cissy.
- Trixy! – vinnyogta Sirius.
Bella mindkét keze az alhasára tapadt, és lágyan simogatta azt, láthatóan megint fájdalmai voltak.
- Mit akarsz? - mordult rá idegesen.
- Fogócskázzunk! Unatkozok!
- Menj, fogócskázz Regulusszal!
- De kettesben nem olyan jó. Kell valaki, aki elkapjon - akadékoskodott a fiú.
- Attól tartok, ez most nem fog összejönni! - nyögte a kanapéra görnyedve.
- Soha nem csinálsz semmit, utállak!
- Felőlem utálhatsz, de most akkor sem tudok játszadozni, értsd meg! - kiabált Bella.
- De miért? - toporzékolt Sirius.
- Gyertek ide! - Bellatrix helyet szorított a kanapén a két eleven gyereknek, és elkezdett mesélni. Azok érdeklődve hallgatták mondókáját. - És, mivel túl sok bonbont ettem, most fáj a hasam.
- Miért nem ezt mondtad? Akkor majd játszunk később! - szólt megértően Regulus.
- Na, végre, hogy leesett - sóhajtott mélyeket Bellatrix, majd egy-egy puszit nyomva a fiúk homlokára, eltántorgott az ágyáig, ám ott sem lehetett nyugta sokáig, Sirius ugyanis követte, kezében egy pohár zöld löttyel.
- Anya mindig ezt issza, ha fáj valamije - nyújtotta át Bellának.
A lány vállat vont, és kiitta a pohár tartalmát.
- Én ezt nem értem, már nem szabadna fájnia! – kapkodott levegő után a lány pár perccel később.
- Akarod, hogy hívjam Cissát?
- Nem kell, megvagyok. Ah… - nyögött fel a nyilalló fájdalomtól Bellatrix. Nem tudta, meddig bírja még elviselni ezt a kínzó érzést a hasában.
Aztán a Roxfortba visszafelé menet Bellának egyszerre csak teljesen elmúltak a fájdalmai egyik napról a másikra. A vonaton ült, a testvérei mellett, de hamar elunta semmitmondó fecsegésüket, ezért inkább kiment sétálni a folyosóra, majd csatlakozott Rabastanékhoz, azok fülkéjében.
- Hogy s mint, Trixy! – köszönt rá Rodolphus, amint meglátta.
A lány lemondóan legyintett. Meglátta a fülkében Alectót, amint éppen Rabastannal enyeleg.
- Nahát, Rabyék összejöttek? – kérdezte tettetett lelkesedéssel Rodolphustól.
- Igen, de szerintem egy hétnél úgysem bírják tovább együtt.
- Összevesznek, kibékülnek, összevesznek, kibékülnek – mosolygott Bellatrix.
Ekkor Molly (immár) Weasley rontott be a fülkéjükbe.
- Te egy aljas, szemét ribanc vagy, Bella! – üvöltötte magán kívül.
- Mi bajod, Molly? – förmedt rá Bellatrix.
- Csak annyi, hogy tönkretetted az esküvőnket. Eddig kedves voltam veled, de ennek most vége. Túlmentél minden határon.
- Nocsak, egy önérzetes véráruló – kelt Bella védelmére Rodolphus.
- Gonosz vagy, és önző. Hogy tehetted ezt velünk? – folytatta Molly, ügyet se vetve a fiúra.
- Megérdemelted.
- Megértem, hogy engem utálsz, bár nem tudom, miért, de a barátaimat hagyd ki ebből!
- Nem tudod, miért? – sziszegte Bellatrix. – Akkor elmondom. Majdnem kicsaptak miattad, amikor semmit se csináltam.
- Hogyan? De az már nagyon régen volt - nyögte.
- Mi van? Elvitte a cica a nyelved? Csak ennyit tudsz mondani? – gúnyolódott Bella, majd hisztérikusan felnevetett.
- Bevallom, Bella, én mindig is gyűlöltelek – köpte az arcába a szavakat Molly, s ezzel kiadta mindazt, ami a szívét nyomta, és zokogva elviharzott.
- Ne hallgass rá! Totál bekattant – karolta át vigasztalóan Rodolphus.
- Igaz is, miről beszélgettünk? – kérdezte Bellatrix.
- Hát, hogy Rabastanék milyen jól megvannak. Amúgy meg te is jól tartod magad, annak ellenére, hogy Cygnus belevágott a… - Rodolphus itt elharapta a szót, de elkésett.
- Honnan tudsz apámról? – csapott le rá Bella. - Senkinek sem szóltam arról, hogy elment. És Cissáéknak is megparancsoltam, hogy tartsák a szájukat…
- Hát, jó. Bevallom, Cygnus elárult nekem egy-két dolgot mielőtt elment; de épp csak annyit, hogy külföldre kell utaznia, és hogy ne keressük, mert olyan veszélyes vállalkozásba fog, amiből talán ki sem keveredik élve.
Tehát igaz – nyugtázta magában a tényt Bella. – Szegény unokatesóim most egyedül vannak, ez meg örökre elment, és nem is jön haza többet…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése