Fejezetcím: Születésnapi meglepetés
Szereplõk: más szereplő, Voldemort
Jellemzõk: Általános, Dráma, Sötét, Akció/Kaland
Osztályozás: 12
Figyelmeztetések: Kínzás
Leírás: Bellatrix tizenegy éves lett. Nem néz éppen a legjobb évének elébe... Abszol úti kirándulás, tanszervásár és egy rakás balszerencse.
Kellemes olvasást :)
Bellatrix sebes léptekkel, szaporán hullámzó mellkassal rohant lefelé a lépcsőn. Arcát reményteljes, boldog mosoly varázsolta sokkalta gyönyörűbbé, végre nem a búbánat jutott eszébe az embernek, ha megcsodálta eme földöntúli szépséget, hanem az öröm, és egyéb pozitív tulajdonságok, melyekből Bellának gyerekkorában nem sok jutott. Nem véletlen hát, hogy a mai egy igen különleges nap az életében, hiszen idén végre tizenegy éves lett, ennek értelmében pedig elhagyhatja az otthoni kripta depresszív világát, beiratkozhat a Roxfort nevezetű iskolába, ahol különféle varázslatokat tanulhat, és nem kell tartania húgától, sem a vele járó alul maradás veszélyeitől.
Szegény szüleit addig nyaggatta kislányos históriáival, hogy azok napról napra jobban várták, hogy legidősebb lányuk kirepüljön a fészekből, ezért biztosították róla, hogy bevásárló körútjukat az Abszol úton minél hamarabb be fog következni, melynek hátsó szándéka volt többek között az is, hogy Bella ezek után majd a tanszereivel fogja mulatni az időt, és hagy egy kis nyugtot a felnőtteknek.
Bellatrix a kedvenc, természetesen kellően elegáns ruhácskáját vette fel, amely egy fekete, fodros szoknyácskából, és egy piros, gombolhatós blúzból állt, gyönyörű, ezüstös nyaklánccal, valamint házilag kovácsolt, ókorba illő, kínzóeszköz szerű fülbevalóval kiegészítve. Haját laza lófarokba fogta össze, szintén ezüstszínű hajgumival és csattokkal.
A családjából mindenki a Roxfortban végzett, Blackhez méltó, példás eredményekkel a birtokukban, ezen pedig nem állt szándékukban változtatni Bella esetében sem.
A lány azt várta legjobban, hogy kapjon végre egy saját baglyot, aki egeret eszik, és felköhögi neki a csontok, a nyál, valamint a szőr keverékét egy csinos kis gombócba gyűrve. Nagy tervei voltak eme csomagocskákkal, melynek része volt Andromeda, a gombócka, és egy elég tágas beltérrel rendelkező muffin is.
Ezen kívül mindig vágyott arra, hogy megtanulhasson repülni, és baglyával együtt végezhesse ki a mocskos kis férgeket, rágcsálókat. Remélte, hogy álma az iskolában beteljesedik, elvégre az elvárható a Roxforttól, hogy megtanítsák a seprűn való repkedésre, amely tevékenységet egyébként már Orion bácsiéknál is próbálgatott titokban.
- A legfontosabb a bagolyvásárláskor az, hogy a megfelelő madarat válaszd, az ár nem számít! - szólt az árus az "expensive" kategóriás állatokra mutatva. - Kerüljön bármibe, megtaláljuk neked a tökéletes kis dögöt!
Druella intett lányának, hogy válasszon egyet, hiszen maga is szorgalmazta az ötletet, miszerint a Blackeknek mindenből a legjobb jár, és büszkének érezheti magát amiatt, hogy nem alacsonyodik le a többi, alkategóriás csöves szintjére, akik még a minőséget sem engedhetik meg maguknak.
Bellatrix közelebb lépett a tükörfényesre tisztított, fodrász csinálta tollazatú állatokhoz. Mind tetszett neki, de egyik sem volt igazán neki való, különleges. Ezek a madarak mind a szüleire emlékeztették, ettől pedig kirázta a hideg; kezdett elgondolkozni azon, hogy talán nem is kellene madarat vinnie, elég neki egy patkány is, akit az idők során kibelezhetne, persze csakis orvosi célzattal.
Ám éppen, hogy egy másodpercre levette füstös tekintetét az első osztályú áruról a selejtes termékekre, máris megakadt a szeme a sarokban lapuló fekete, megtépdesett, néhol hiányos tollazatú, borzas sason.
Barátságosan, hívogatóan nézett Bellára, és szelíden közeledett felé, csőrét odadörgölte a lány kézfejéhez, melynek következtében annak orrát megcsapta valamiféle pöcegödör mámoros illata, de Bella egyre jobban megkedvelte újdonsült, szuttyos ismerősét.
- Ezt akarom! - sétált vissza szüleihez, csuklóján a sassal.
Druella és Cygnus összenéztek.
- Nos, nem tudom, lehet-e baglyon kívül más madarat vinni az iskolába... - töprengett Druella.
- Köpök a szabályokra, majd elvarázsoljátok, hogy bagolynak tűnjön, vagy nem tudom, de nekem ő kell! És kézbesíti a leveleinket is, elvégre tud repülni, a többire meg majd betanítom!
- És mennyibe kerül? - fordult az árushoz Cygnus attól tartva, hogy a végösszeg túl csekély lesz tupírozott madár hiányában.
- Mivel magát, kisasszony, kellően szimpatikusnak találom, akciósan csak harminc galleon - villantotta ki sárga fogait, miközben mohón összedörzsölte fonnyadt kezeit.
A szülők elégedetten elvigyorodtak, hiszen öt galleonnál többre ők nem méltatták volna ezt a döghúst, egyedül az nyugtatta meg őket, hogy egyedül ferdült hajlamú lányuk fogja valós alakjában látni a madarat, diáktársai előtt pedig keltheti a tupírozott tollazatú bagoly látszatát.
Az üzletet hamarosan meg is kötötték, és indulhattak is tovább a Czikornyai és Paczába a tankönyvek kiváltása érdekében. Bellatrix elszörnyedve mérte végig a nála kétszer súlyosabb köteget, melyet természetesen neki kellett cipelnie a továbbiak során. Volt egy olyan sejtése, hogy a tanulmányaival a jövőben komoly gondok lesznek!
A pálca kiválasztása maradt utoljára Ollivander boltjában. Bella sokat kipróbált, mindet, amit csak a polcokon és a kirakatban talált, akadtak olyanok, melyek többször is a kezébe akadtak, de egyik sem bizonyult megfelelőnek a számára, melytől teljesen kétségbe esett.
Ollivander kihozta az összes pálcát a raktárból, de feleslegesen, mivel nem álltak Bella kezéhez: az egyikkel például felgyújtotta amúgy is lyukacsos cipőjét, ezen pedig Andromeda és Narcissa halálra kacagták magukat.
Már csak a kiállítási darabok voltak hátra, de senki nem gondolta, hogy a híresebb pálcagyűjteményből valamelyik is megfelelő lehetne Bellának. Hiszen ott a híres varázslók és boszorkányok pálcái voltak kiállítva, mindet vonták már használatba, és holnap el fogják valamennyit szállítani a Mágiaügyi Minisztériumba, hogy egy nívós rendezvény idején a nép megcsodálhassa a szerszámokat. Kizárt, hogy azok közt lenne a megfelelő…
Bellatrix nem volt elég kitartó, ezért hamarosan fel kellett adnia, és duzzogva elindult kifelé a boltból szüleivel együtt, amikor a sas hirtelen felrepült a lány kezéről, erős karmaival megragadta a kiállításra szánt pálcák legékesebbikét, és azt a lány kezébe ejtette.
A pálca kissé görbe volt középtájon, de attól Bellatrix még csodálatosan szépnek találta a mágikus tárgyat.
Ahogy hozzáért, a pálca nem okozott semmi kárt, ahogy elődei tették, helyette ezüstösen felcsillant pár másodperc erejéig.
Keze erősen remegett, amint átjárta a mágikus energia, ám képtelen volt megállni, suhintott vele, és a varázsige hatására a többi pálcával általa okozott felfordulás rendeződött. Kísérői kimeredt szemekkel bámulták az eseményeket, de a mutatvány végén a Bella által kigondolt tapsvihar nem hangzott fel. Ennek ellenére ő mégis elégedett volt, elvégre megtalálta a saját pálcáját, ami csak az övé, és senki nem uralhatja úgy, mint saját maga.
- Úgy látom, kisasszony, hogy ez a pálca épp önnek való - örvendezett Ollivander. – Micsoda meglepetés, ezt nem gondoltam volna! Épp az övé...
Bellatrix gyorsan leolvasta a számláról a pálca tulajdonságait, miközben szülei kifizették a szerszámot, és az árus tovább áradozott a pálca felfoghatatlan, mágikus képességeiről, legfőbb kérdésére azonban az olvasás után sem kapott választ.
- Mi olyan különleges a pálcámban? - kérdezte végül.
- Az, hogy a régi időkből származik, ezer éves, tehát jól vigyázzon rá, kisasszony! - felelt Ollivander némiképp kioktató hangnemben.
Bellatrixot annyira megrészegítette az öröm, hogy azt is elfelejtette megkérdezni, kinek a pálcája került a birtokába.
- Éhes vagyok! - rikoltotta Narcissa rögvest, hogy kitették a lábukat az üzletből.
- Otthon ehetsz! Sipor már süti a tortát! - figyelmeztette Druella, de rajta, férjén, és másik két lányán is látszott, hogy szédelegnek az éhségtől, valamint a fáradtságtól egyaránt.
Miközben a kirakatokat bámulták, hogy miből kellene megvenni a legdrágább, leggiccsesebb tartozékot, mellyel henceghetne Bella diáktársai előtt, a lány véletlenül nekiütközött egy csuklyát viselő férfinak, ezáltal a férfi kezéből kiesett a pálcája, és egy csokibéka.
- Héj, legközelebb nézzen a lába elé, ember! - kászálódott fel a földről Bellatrix. Felkapta a lábához gurult csokibékát, és átnyújtotta a férfinak.
- Tartsd meg! - lökte el magától az ételt, és faképnél hagyta a lányt, amint meglátta, hogy szülei is a jelenet szemtanúi.
Bellatrix egy percig még nézte, ahogy a férfi menet közben elhoppanál, majd vállat vont, és elfogyasztotta az ajándékát.
Otthon Sipor várta a fáradt famíliát, az étkezőasztalon egy hatalmas tortával, amit ő maga készített Bella szülinapjára alkalmából.
Druella felszeletelte a tortát és az első szeletet Bellatrixnak adta. A lány mohón falta a tortát - ez végül is érthető, hiszen senki sem lakna jól egy kis csokival...
A lány el akarta fújni a kívánós gyertyát, mely teljesíti egy kívánságát még akkor is, ha a feje tetejére fordul a Föld, de hirtelenjében semmilyen kívánság nem jutott eszébe.
A kellemes hangulatú vacsora után felvitte a gyertyákat a szobájába, és elgondolkodott, a legideálisabb kívánságon, de még most sem tudott semmi használhatót kitalálni. A varázslatos kívánó gyertyát nem akarta félvállról venni, hiszen, ha nem kíván a szülinapos, az egész éve szörnyűségesen fog telni, ám, amennyiben kíván valamit, akkor az biztosan valóra fog válni.
Azt sem tehette meg, hogy a kívánság felhasználását holnapra halassza, mert az csak aznap éjféléig volt érvényes, a születés napján. Ha utána próbálkozik, akkor már késő.
Kezébe vette pálcáját kívánt valami hülyeséget, amit a szülei hangoztattak neki mindig.
- Legyek erős, és tehetséges boszorkány! Igen, ezt szeretném… Olyan erős, ügyes és tehetséges akarok lenni, hogy arra figyeljenek fel a világ legerősebbjei is!
Bellatrix elfújta a gyertyákat, és immár őszintén reménykedett abban, hogy a kívánó gyertyák nem hagyják cserben, és valamikor majd teljesítik kívánságát.
Már majdnem teljesen álomba merült, amikor egy hideg fuvallat futott rajta végig, ahogy kétségek közt hánykolódott puha paplannal bélelt ágyikójában. Kezdetben nem igazán törődött vele, ha fázott, betakarózott; amikor aztán melege lett, ledobta magáról a takarót, de édes álmokra ezek után sem számíthatott. Hajnalra ugyanis megfájdult a feje, minden percet, amit az ágyban töltött, kínszenvedésnek élt meg. Éppen ezért kikászálódott meleg vackából, becsoszogott a folyosó végében lévő fürdőszobába, megmosta arcát egy kis hűs vízzel, és a diagnózisán töprengett, mely később meg is lett láz néven elkeresztelve. Leroskadt a vécéülőkére, és sarkig nyitotta az ablakot némi friss levegőért epedezve. Mivel lázát egy órával sem sikerült levinnie, reszketése mellé hányinger, és hasfájás is társult. Végül beállt a zuhany alá és megnyitotta a csapot remélve, hogy így lehűtheti forró testét, és nem kell beszámolnia szüleinek rosszullétéről, mert még a végén nem tudna felülni a Roxfort Expresszre.
Álmában is azon a vonaton ült, ahogyan mostanában mindig, miközben egy üres fülkében ülve lapozgatta egyik unalmas könyvét. Minden teljesen tökéletesnek tűnt, amikor hirtelen elsötétült előtte a világ, és meglátott egy csuklyás teremtményt, aki megfosztotta őt minden örömétől és boldogságától, melyet életének rövid ideje alatt sikerült összegyűjtögetnie. Amint kezdett elhomályosulni a látása, a szörny átváltozott egy csuklyás alakká, akinek kezében egy ősöreg könyv pihent, azt egy rozsdás lakat ölelte körül.
Az alak kikapta Bella kezéből a pálcáját, és egy gyors varázslatot alkalmazott vele a könyvön, melynek hatására a lakat elengedte szorításából a könyvet, az pedig kinyílt. A különös, emberszerű akármi kitépett belőle egy lapot, amin egy sas fejének a rajza volt lefeste, és zsebre vágta a papírost, a könyvre visszatette a lakatot, mintha semmi sem történt volna, és a lány kezébe nyomta a sértetlennek tűnő könyvecskét.
Bellatrix nem értette, miért volt olyan rossz ez az álom, és mi okozza ezt a felzaklató érzést, ami most magába kerítette, és nem szabadulhatott tőle, de valami oka csak kellett, hogy legyen álmának, hiszen ehhez fogható még sosem történt vele korábbi, virtuális utazásai során.
Reggel arra ébredt, hogy Druella pofozgatja kipirosodott arcocskáját, és egy nagy vödör jégkockát borít a kádjába.
- Na, megfagyok! - sziszegte a láztól kissé kábán, érezve, ismét előtör belőle a hányinger. Mázlija volt, hogy időben elérte a mosdót, mert nem tudta volna már sokáig visszatartani az öklendezést.
Az egész napot a fürdőszobában kellett töltenie, miközben jégkockákkal rakták tele folyékony takaróját. Rengeteg időbe telt, amíg lenyomták a lázát a normálishoz közelítő értékre, és estére összegyűjtsön annyi energiát, hogy képes legyen befeküdni az ágyába. Sipor ágyazott meg neki, amire ritkán volt példa, hiszen általában magának kell rendben tartania mindent, de most látszott a manón, hogy komolyan aggódik miatta.
- Mitől lettem rosszul? - kérdezte elhaló hangon anyjától, aki minden bizonnyal épp távozni akart, de lánya rémült hangja visszatartotta még egy hosszú percre.
- Ez egy betegség, kislányom, minden tünet azt mutatja. Várunk reggelig, ha addig nem javul az állapotod, akkor be kell vinnünk téged a…
- Most nem lehetek beteg! Szombat van, és hétfőn már indulunk! Nem késhetem le az első tanévet! Nem, nem és nem!
- Ugyan, ott leszel a vonaton hétfő reggel - vigasztalta Druella megveregetve lánya csontos vállait.
Bellatrix nagyot nyelt, és hátrahanyatlott az ágyán, de aludni nem mert, nehogy ismét magába szippantsa a tegnapi rossz álom utórengése, ezért inkább csak meredten bámulta a plafont. Pár óra elteltével már nem találta elég érdekesnek a hálót fonó pókot, és inkább lassan ülő helyzetbe tornázta magát, majd, miután ezzel többé-kevésbé sikerrel járt, elkezdett kutatni a tanszerei között. Beleolvasott az összes könyvébe, keresve egy hatásos gyógyító bűbájt, hogy felül kerekedhessen eme rémes állapotát. Már azt hitte, mindegyik könyvét kivette a szegecsekkel borított bőrtáskájából, de észrevette, hogy a táska alján ott lapul még egy…
Kiszedte onnan, és halálra rémülve látta, hogy a könyv barnás-feketés színű, bőrkötéses, és rajta van egy rozsdás lakat, mely hűséges védelmezőként erősen hozzátapadt a borítóhoz. A lány egész testében megremegett a félelemtől, még a könyv is kihullott a kezéből. Megnézte, hogy pálcája ott van-e még a szekrényfiókban, ahol legutóbb hagyta, de hála Merlinnek, a baljós álomból nem vált minden valóra, hisz pálcáját még mindig ugyanott találta, senki nem nyúlt hozzá. Elvileg…Kitámolygott a folyosóra abban a reményben, hogy csak a testvérei, vagy a szülei tréfálkoznak vele, de az előtér teljesen üres volt.
Lebotorkált a lépcső aljáig, hátha oda bújt el valamelyik kleptomániás, de ott is egyedül találta magát, ezért értetlenül elindult vissza, egyenesen a szobája felé. Minden lépésnél egy kicsit megszédült, körbevette őt a teljes sötétség; az ódon, angol kúria falai mögött rejtőző gótikus berendezésektől még nappal is frászt kapott, nem hogy lázasan, az éjszaka közepén… Meredt szemekkel bámulta a sötét árnyakat, miközben halk, suttogásnak tűnő hangra lett figyelmes, melyek az egyik sarokból jöttek.
A láz miatt máskor is képzelődött már, így elsőre nem is vette azt komolyan, de a hangok addigra sem szűntek meg, mire lassan a lépcső közepére ért. Egyre hangosabbá váltak, és Bella már nem csak félt, hanem egyenesen rettegett. Minél messzebb jutott, annál élesebben, és érthetőbben hallotta a hangokat.
Már csak egy-két lépcsőfok volt hátra, amikor rájött, hogy a titokzatos hang az ő nevét suttogja.
„Bellatrix… Bellatrix…”
Megragadta a korlátot, mert félt, hogy egy gonosz szörnyeteg (például egy troll, vagy ki tudja milyen sötét lelkű teremtmény) elragadja, és kínok kínja között végez vele, ő pedig soha nem tudja meg, hogy milyen az a nagyon híres iskola, ahová ő egész addigi életében vágyott.
Most már rettenetesen szédült. Elszánta magát egy újabb lépésre, de kábasága úrrá lett rajta, és leszédülve a lépcsőről, legurult az aljáig.
Annyira fájt az ütés helye, hogy még azt sem tartotta kizártnak, hogy eltört valamije. Tarkójából enyhén csordogált a vér, de észre sem vette. Jobban aggasztotta jobb keze, - amivel próbálta tompítani az esést, fájdalmasan alászorult. Nem tudta kihúzni maga alól, csak feküdt rajta mozdulatlanul.
Sírdogált egy kicsit, érezte a törött ujjaiból áramló meleg vér spriccolását, mely kezdte összefogni eredetileg fehér pizsamáját. Nyelve megdagadt, mivel ráharapott az eséskor, és fejébe szúró fájdalom hasított. Rosszabb kínzást ennél el sem bírt képzelni (talán csak a cruciatust…).
Forgott vele a világ, és érezte, hogy minden külső, valamint belső baja egyszerre lepi el tudatát. A suttogó hangokat egyre közelebbről hallotta, de ezek után még elfutni sem bírt.
Megpróbálta kirekeszteni a hangot a fejéből, a motoszkálás közeledte hallatán azonban ez irtózatosan nehezére esett. Lépteket is hallott. Meg volt győződve arról, hogy ezúttal nem képzelődik, és valóban nincs egyedül. Becsukta a szemét, és várta, jöjjön, aminek jönnie kell.
Inkább ájuljon el, minthogy közelről is lássa a titokzatos borzalmat, de hiába, nem ájult el, és az alak most már nyugodtan odaléphetett hozzá.
Egy fekete ruhás ember volt, arcát eltakarta a sötétség és a csuklyája. Lassan közelített, ahogyan egy démonhoz illil, kiélvezni minden percét a lány kínzásának, pokoli szenvedésének.
- Maradj már nyugton! - szólt az alak. – A nyüszítésedtől még a hullák is felriadnak! Már pedig, ha így lesz, te is koporsóban végzed majd! - leemelte a csuklyát a fejéről, de Bella nem látott semmit a sötétség miatt, csak az ismerősnek tűnő, vörös szempárt.
Ájuljon már el, miért nem sikerül? - pánikolt magában Bella, miközben a férfi felkapta pehelykönnyű testét a földről, és a kijárat felé indult vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése