Cím: Hős a sötétben
Fejezetcím: Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Szereplõk: más szereplő, Voldemort
Jellemzõk: Általános, Dráma, Sötét, Akció/Kaland
Osztályozás: nem korhatáros
Figyelmeztetések:
Leírás: Bella eljut a Roxfortba. Megismerkedik diáktársaival és a tanári karral. De vajon mi sül ki a dologból, hogy a Teszlek Süveg és a mágiatörténet óra is nem kevés meglepetést okoz a lánynak?
Fejezetcím: Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Szereplõk: más szereplő, Voldemort
Jellemzõk: Általános, Dráma, Sötét, Akció/Kaland
Osztályozás: nem korhatáros
Figyelmeztetések:
Leírás: Bella eljut a Roxfortba. Megismerkedik diáktársaival és a tanári karral. De vajon mi sül ki a dologból, hogy a Teszlek Süveg és a mágiatörténet óra is nem kevés meglepetést okoz a lánynak?
Kellemes olvasást :)
Bellatrix hurutos köhögést hallatott, majd miután maga is felfigyelt a zajra, ráeszmélt, hogy magánál van, épp tudata teljes birtokában valami klórszagú helyen. Lassan kinyitotta szemét, és óvatosan, pilláinak lágy rebegtetésével próbálta az előtte összemosódott tájat valamennyire kiélesíteni.
Egy fehér ajtó mögül beszéd foszlányai hallatszottak, melyek felébresztették pár napja tartó önkívületéből, és kisvártatva Bella ki tudta venni közülük az anyja károgós, parancsoló hangját.
Minden oldalról körülvette őt a fehérség és a tisztító folyadék orrfacsaró bűzé. Mellette egy kis éjjeli szekrényen különféle főzetek sorakoztak lombikjaikba zárva. Ugyan nem tudta, miféle helyen van, de legalább elrablóját nem látta már a közelben.
A következő percben egy talpig fehérbe öltözött férfi kíséretében bevonult hozzá az egész családja, és máris szánakozó pillantásokat lövelltek felé.
- Mi ez a hely? Még sosem jártam itt! – szólt, és mereven a plafonra bámult, hogy elkerülje szülei bárgyú tekintetét.
- Ez a Szent Mungo - felelt Druella. Azt mondták, a kezed eltört, de összeforrasztották, szóval még egy ideig pihentetned kell!
- Az menni fog - legyintett a lány ép karjával.
- Lenne itt azonban még valami. A szervezetedben mérget találtunk - mondta a fehér paplannak öltözött férfi, azaz a gyógyító. - Mondd, nem játszottál manapság maradék bájitalokkal, és kóstoltad meg őket, vagy hasonló?
- Ilyen hülye azért még én sem vagyok - vetett lesajnáló pillantást a férfira Bellatrix.
- Rendben. A lényeg, hogy mostanra sikerült stabilizálni az állapotodat, ezért holnap reggelig itt tartunk megfigyelés alatt, utána akár el is mehetsz, ha nem romlik az állapotod.
- Holnap reggel? Miért, milyen nap van ma? - kérdezte idegesen pillantva hol a gyógyítóra, hol szüleire.
- Kedd. Este hét óra – világosította fel Cissa.
- Jaj, ne! A Roxfort! Lekéstem… - sipította idegesen. - Így hogy kezdem el a tanévet? Anya, mondd meg ennek a tagnak, hogy én pedig ma igenis el fogok menni innen, mégpedig az iskolába!
- Pár nap kimaradás nem tragédia - vigasztalta Cygnus. – Beszéltem Dumbledore professzorral, aki most az igazgató, és megengedte, hogy kihagyj egy-két napot. Hidd el, nem fogsz lemaradni semmiről. Ha meggyógyulsz, majd becsatlakozol.
Bellatrix tudta, az első tanítási nap igenis fontos, nem maradhat le róla, holnap már kezdődnek az órák, és minden lényeges dolgot akkor fognak elmondani, amiről ő nem fog értesülni, és alulmarad a többiekkel szemben.
- És hogy kerültem ide? - terelte el a témát a kétségbeejtő tényekről. Annyi még a fejében volt, hogy egy csuklyás alak kivitte a házból, de utána, a kinti sötétség beálltával ő is elnyerte belső sötétjét, melynek következtében nem emlékezett semmire.
- Nem tudjuk, reméltük, hogy te majd tudsz erre választ adni – nézett rá várakozóan Druella.
- De azért gyanítjuk, mi történt – szólt közbe az apja. Este lementél bevenni a gyógyszered, ezért császkáltál a folyosón olyan későn, de nem oltottad fel a villanyt, ennek következtében pedig nem láttad, mit veszel be. Ennek következménye képp rosszul lettél, értesítetted a Mungót, ami nagyon érett viselkedésre vall, hadd tegyem hozzá, ezért találtak meg időben valahol, az utcán ájultan, hisz te, amilyen türelmetlen vagy, elindultál egyedül, hogy minél előbb odaérhess, és valahová, a bokrok mögé estél a ház előtt, így megtaláltak, és elláttak. Emlékszel valami ilyesmire?
- Nem, semmire - suttogta Bella rémülten. Biztos volt benne, hogy nem képzelődik, egy alak volt a házukban, nem pedig gyógyszerek. De az a valaki mit akart tőle? Ha kellett volna neki valami, biztos nem épp őt tartotta volna értékesebbnek. Még csak emberrablás sem lehetett, hiszen a házuk melletti bokornál nem vitte távolabb, és a Mungót is értesítette... Ezek szerint segíteni akart neki, vagy csak épp kifelé tartott a házból, mert már régen megszerezte, amit akart, és csak puszta szívességből könyörült meg a haldokló lányon. De akkor is, miért pont bokorba? És miféle méregről van szó?
Bellatrix hangosan felzokogott a Roxfortra gondolván, természetesen csak azután, hogy lámpaoltást rendeltek el a kórtermében. Nem hitte, hogy az idén még eljuthat az iskolába, éppen ezért halkan kikászálódott az ágyából, sarkig kinyitotta az ablakot, hogy kimászhasson rajta. Sajnos azonban annyira magasan volt a földtől, hogy szökési kísérletét lehetetlen volt kivitelezni. Próbálkozott ajtón keresztül is, ám az ügyeletes gyógyító mindig leleplezte, és visszataszigálta a klórtól bűzlő kórterembe.
Szerencsére másnap reggel úgy ítélték, hogy most már nincs szükség kórházi ellátásra, hiszen az, aki tud szökdösni, elmenni is készen áll, így végre szülei elvihették őt a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, ahol ekkorra már javában megkezdődtek az órák.
Dumbledore professzor, a hosszú szakállú, félhold szemüveges varázsló boldog mosolyával üdvözölte Bellatrixot, de a lány oda sem figyelt rá, elveszett a tágas folyosó gyönyörűségeinek bámulásában. Csak akkor eszmélt fel, mikor az öregúr egy kalapot nyomott a fejébe.
- Mi ez? - kérdezte a vén fejfedőre meredve.
- Teszlek Süveg a neve. Beoszt téged a legmegfelelőbb házba! De hagyom, hadd mondja el a többit ő maga - felelt derűsen a professzor.
A süveg megérezve a rivaldafényt, menten elkezdett dalolni Bellának:
„Jó reggelt, kedves diákok!
A Roxfort vár ezentúl rátok.
Én lennék a Teszlek Süveg,
És megmondom, ki hová ülhet.
Hollóháthoz?
Az eszes hordához?
Griffendélbe?
A nemes lelkek mezejére?
Hugrabugba?
Ki a kedvességet osztja?
Vagy a Mardekárba?
A becsvágyók otthonába?
Ez a négy ház létezik,
Gazdáikról árulkodik.
Hallhattátok, mi történt
A négy alapító közt oly rég.
Nem? Senki sem tudja?
A Teszlek Süveg akkor majd elmondja.
A Roxfort is egy iskola,
Csak több varázsló alkotta:
Griffendél, Hollóhát,
Hugrabug, Mardekár.
Ők voltak a kreálók,
Házuk pedig róluk szólt.
Jó barátok voltak,
De viták is adódtak.
Mardekárnak szigora,
A barátságot csak rontotta.
Nem is fogadott be mindenkit,
Csak a sok aranyvérű senkit.
Pedig az iskola kedvel mindenkit,
Hisz itt együtt tanulhatnak évekig.
A többiek nem támogatták Mardekárt,
Ezért az elhagyta az iskolát.
Ahová most osztalak,
Oda jársz, és tanulhatsz.
Légy boldog a helyeden,
És tanulj jól szüntelen!”
- Ezek szerint a süveg még a tegnapi dalocskáját mondta el neked, nem szándékozott újat költeni ezen kevés idő alatt - magyarázta Dumbledore. - Szóval, tulajdon képpen semmit nem hagytál ki.
- Hmm… vág az eszed, mint a borotva, mégse tudom, mi legyen veled. Két megoldás között vacillálok - szólt a fejfedő.
- Mi az a kettő? - érdeklődött a professzor.
- A mardekárosok és a griffendélesek között is megállná a helyét.
- De hát akkor mi a gond? Úgy zajlanak a dolgok, ahogy eddig, kedves Süveg! Neked csak választanod kell egyet - mosolygott a professzor.
- Ha a mardekárosokhoz kerülne, félek, bajok lennének.
- Milyen bajok? - nézett Bellára Dumbledore.
- Kárt szenvedne a bensőjében.
- A bensőjében? – faggatta tovább a professzor.
- Nem a belekről beszélek – humorizált a fejfedő. - Jó lenne, ha griffendéles társasághoz kerülne, de a pálcája és még sok más alapján jobb lenne neki a…
- Várj! Hogy érted, hogy kárt szenvedne a bensőjében? – vágott közbe az öreg.
- Könnyen elvadulhat ott, és a sötét varázslók, boszorkányok sorsára juthat.
- Ne folytasd! Legyen hát a…
- Mi? - türelmetlenkedett Bellatrix.
- Griffendél! - mondta Dumbledore, de Bella tudta, hogy a süveg Mardekárt akart mondani.
Dumbledore lekapta a lány fejéről a süveget, és így szólt:
- Miss. Black, mától egy hét próbaidőn van a griffendéleseknél. Nem tudtuk eldönteni, hogy melyik házban legyen a helye, ezért, ha rossz lesz önnek ott, szóljon, és áttesszük a mardekárosokhoz, de jegyezze meg: ha egyszer vált, többször már nem teheti meg, és az ajánlatom csak egy hétig tart. Süveg barátunkat, úgy tűnik, kifullasztotta a tegnapi nap, és ma már nem tud annyira koncentrálni, mint előző nap.
Dumbledore átnyújtotta Bellának az órarendjét, majd bevezette őt a griffendélesek klubhelyiségébe.
- Az első két órát ma kihagyhatja. Ez idő alatt kipakolhat - mondta Dumbledore, és sietős léptekkel kimászott a portrélyukon.
Bellatrix nem akart élni a keggyel, minél előbb csatlakozni akart társaihoz a tanórákon, ezért gyorsan begyűrte holmijait a ládájába, és már indult is megkeresni a tantermet.
Éppen a hosszú folyosókat rótta, amikor hirtelen beleütközött egy harminc-harmincöt év körüli tanárnőbe.
- Miért nincs az órán? – ripakodott rá a nő.
- A termet keresem. És valószínűleg gyorsabban odaérnék, ha nem tartana fel! - feleselt Bellatrix.
- A Mardekárba jár? Ilyen viselkedést tudni illik, csak ők szoktak néha megengedni maguknak, ami egyébként mélységesen bugyuta, barbár szokás, mely sosem marad megtorlás nélkül a sértett tanár részéről – vágott a szavába a tanár.
- Nem, a griffendélesekhez osztottak be - motyogta. – A nevem Bellatrix Black. Elsős vagyok, és ma érkeztem.
A professzorasszonyt láthatóan meglepte, hogy a lány csak ezen a napon került ide.
- Mi az, hogy ma? Talán túl nagy fáradtságába került volna időben megérkeznie, ahogyan a többieknek?
- A Mungóban voltam – vágta rá gyorsan a lány. - Ez, azt hiszem, elég jó indok.
A tanárnő orcája elvörösödött, tudta, nem lett volna szabad így rátámadnia a lányra, de hát mindig ezt csinálta, ha egy diákot a házirend megszegésén kapott rajta.
- A nevem Minerva McGalagony – mutatkozott be.
Bellatrix kelletlenül üdvözölte a tanárt, aki azonban szigorú hangon folytatta tovább:
- A sötét varázslatok kivédése órára már felesleges bemennie: öt perc múlva úgyis vége.
- Akkor elmehetek? - kérdezte Bella.
- Nem, inkább jöjjön velem! Az irodámban megbeszéljük a dolgot - ragadta meg a lány csuklóját, majd bevezette egy komfortos kis helyiségbe, amely leginkább egy nappalira emlékeztetett.
Te jó ég… már az első napon bajba kerültem? - gondolta Bellatrix. - Miért történik ez velem mindig?
Láthatóan McGalagony professzort nem sikerült meggyőznie azzal, hogy a Mungóra hivatkozott. Némán tűrte, hogy a tanárnő maga után rángassa, de nem várta meg, míg a tanár kérdőre óhajtja vonni, inkább ő maga kezdett el magyarázkodni:
- Igaza van, nem voltam itt az évnyitón, de erre van mentségem. Kérem higgyen nekem! Dumbledore professzornak köszönhetem, hogy most itt lehetek. A késésem ellenére azt mondta, hogy nem kell megvárnom a következő tanévet… - a lányból szinte ömlöttek a szavak.
McGalagony közben két bögre forró teát varázsolt a kezébe; egyiket átnyújtotta Bellának, a másikat lassan kortyolgatni kezdte.
- Mi baja volt? – faggatta tovább a nő.
- Miért akarja tudni? Nem mindegy? – kérdezte idegesen.
McGalagony megigazította fején a szemüvegét, és olyan szúrósan meredt a lányra, mintha az sárkányokat eresztett volna szabadon az iskolában.
- Megmérgeztek. Lázam volt, fájt a hasam, a fejem, és hánytam - sorolta Bella végül. – És pár napig öntudatlan voltam.
A nő arcáról hirtelen eltűnt a mérges tekintet, helyette együttérzően kezdte fürkészni a lány arcát.
- Tanárnő! Őrültnek tartana, ha azt mondanám, hogy láttam valakit a házban, mielőtt elájultam? - kérdezte Bellatrix.
- Nem, dehogy! Ki volt az?
- Nem láttam az arcát, mert sötét volt.
- Talán csak az apja járt arra, eddig erre nem gondolt? - tippelt McGalagony.
- Nem, őt felismertem volna.
A professzorasszony elgondolkozott, látszott rajta, hogy eszébe jutott valami, csak nem akarja kimondani.
- Hallottam a hangját. Beszélt hozzám - folytatta Bella immár félénkebben, mintha mégsem lett volna olyan jó ötlet megbíznia a nőben.
- Hogy nézett ki az az ember? - McGalagony nem hagyta annyiban a dolgot.
- A szeme vörös volt, élénk, és titokzatos. A bőre sápadt, falfehér. Sötét köpenyt viselt, és csuklyát - hangzott a leírás.
- Sejtem, hogy ki lehetett az.
- Valóban? - Bellatrix szeme elkerekedett a döbbenettől.
Minerva nem válaszolt, láthatóan megbánta elejtett megjegyzését.
- Ki az? Mondja el, jogom van tudni! - sürgette Bellatrix lecsapva az asztalra bögréjét, melynek tartalma javarészt a díszes terítőre folyt.
- Lehet, hogy tévedek, sőt… biztosan – felelte vonakodva a tanárnő. - És különben se lenne helyes ilyen téveszmékkel tömni a gyerekek fejét, holott semmi bizonyíték nem utal rá, hogy...
- Elég volt, mondja már! - ordította Bella kitartását bizonygatva.
- Vol… Tud… szóval… á… nem, az lehetetlen, mit keresne ő egy fiatal diáklánynál? - motyogott.
- Kire gondol? Utoljára kérdezem meg!
- Voldemort - susogta alig hallhatóan, holtra vált arccal.
- Hát persze… - kapott a fejéhez. Bellatrixnak eszébe jutott a gyanús képű lsötét alak, akitől a csokibékát szerezte, és aki felettébb hasonlított a házban látott személyre.
- Mi az? Eszébe jutott valami?
- Az az ember is ő volt. Aki nekem adott egy csokibékát, meg akart mérgezni, abban lehetett valami szer, mást nem vettem be!
McGalagony nem bírt tovább erről a nyomasztó témáról társalogni. Úgy érezte, menten megfullad, ha a Nagyúr neve még egyszer szóba kerül.
- Most már elmehet! – búcsúzott a lánytól.
- Hogyan? De hát…
Egy gyors mozdulattal kitessékelte a professzorasszony az irodájából annak ellenére, hogy rengeteg szál maradt még elvarratlanul. Most már biztos, hogy nem kellett volna beszélnie róla ennek a banyának...
Lemondóan visszaballagott a toronyba, és előkereste következő órájára, a mágiatörténetre szükséges tanszereket. Ám, miközben kutakodott a pennája után, egy titokzatos könyv hevert előtte, melyet először talán még álmában látott. Vajon hogy keveredhetett oda? Lehet, hogy ő tette oda, csak már nem emlékszik rá? Vagy Voldemort, a csuklyás férfi tette oda, aki minden bizonnyal a vonatúti rejtélyes álmában is szerepet játszott? De miért? És miért tépett ki belőle egy lapot, ha utána úgyis visszatette rá a lakatot? Bellának eszébe sem jutott volna belenézni, vagy netán mégis?
Egy vörös hajú, nála pár évvel idősebbnek tűnő lány rohant be a szobába, és szélsebesen pakolászni kezdte könyveit. Szeplős, hullámos hajú, alacsony és duci kinézete volt, hatalmas szemeivel aztán Bellára pillantott, de nem volt ideje bármit is mondani, mivel megszólalt a csengő, és ők már rohantak is az órájukra. A két lány egyszerre esett be a tanterembe. A többi tanuló már odabenn volt.
- Elnézést kérünk – szólt a szeplős lány, és lehuppant egy székre.
Bella csak állt mozdulatlanul, nem tudta, kiben bízhatna meg annyira, hogy mellé üljön. Körbenézett a diákok között, akik értetlenül meredtek rá, miközben a tanár, McGalagony professzor kiállította őt az osztály elé, hogy méltóképp lehessen üdvözölve a fiatal Black-lány.
- Ma kapnak egy új griffendéles társat, üdvözöljék hát köreinkben Bellatrix Blacket! Elvárom, hogy kedves, illedelmes fogadtatásban legyen része, bár őszintén szólva, magukat elnézve nem sok jót remélhet... - fordult Minerva a diákok felé.
Úgy tűnt, senkit sem hat meg a nő hatásos beszéde, a lány kínjában megvillantotta ragyogó, szabályos fogsorát, majd leült a vörös hajú diáklány mellé.
- Szia! - köszönt neki a duci leányzó derűsen. - Molly vagyok.
- Én meg Bellatrix - vetette oda a lány elutasítva Molly kézfogási ajánlatát. - De, ha akár csak egyszer is Trixynek mersz nevezni, nagyon megjárod, világos?
- Igen - bólintott félénken Molly.
- Kérem a pálcáját, kisasszony! - szólt szigorúan a tanárnő, amint feltűnt neki a trécselés, és felkapta a keresett tárgyat a lány asztaláról. Mivel a mai óra témája a tanulók pálcájának kielemzése volt, megszállottan kezdte tanulmányozni a hangya méretű réseket a pálcán, majd elmormolt rajta egy-két varázslatot, hogy még több mindent fel tudjon fedezni rajta.
- Különös… - motyogta zavartan.
Az eddig kielemzett pálcák mind kék fényben úsztak, de a Belláé lila szikrákat bocsátott ki magából, mely rengeteg kósza tekintetet odavonzott.
- Honnan van a pálcája? - kérdezte a tanárnő.
- Vettem Ollivander boltjában.
- Furcsa… nagyon furcsa…
- Micsoda? Baj van a varázspálcámmal? - vonta fel a szemöldökét kérdően a lány.
- Ez a pálca Mardekár Malazár tulajdona volt. Manapság inkább ereklyeként emlegetik, nem használati tárgyként. Fogalmam nincs, hogy jutott magához… Csodálkozom, hogy kiválasztotta, Black kisasszony, hiszen még Tom Denemet sem illette meg ez a megtiszteltetés, pedig ő Mardekár leszármazottja volt. Na, mindegy, akárhogy is történt, gratulálok hozzá - mosolygott idegesen Minerva. - De, ha adhatok egy tanácsot, becsülje meg jól ezt a kivételes tárgyat, egy ilyen lehetőség nem szaladgál minden sarkon.
- Egy pillanat, ha tényleg Mardekár Malazár pálcáját kapta, akkor nem a mardekárosok óráján kéne most ülnie? - szólalt meg egy könyökölő fiú.
- Ne üsse bele mindenbe az orrát, ha megkérhetem! - szidta McGalagony. – Bár el kell ismerni, a kérdése jogos, de ha a Süveg ide osztotta be Miss. Blacket, akkor ez így helyes, és nem áll szándékunkban reklamálni.
- A süveg is tévedhet - feleselt a fiú.
- Ki vagy te, hogy bírálj? - csatlakozott a vitához Bellatrix is az anyjától kölcsönzött vicsorgással megtoldva. - Ne avatkozz a dolgomba!
- Igaza van - jegyezte meg Molly és pártolóan pillantott Bellára.
Mielőtt a vita elfajulhatott volna, McGalagony professzor csendre intette őket, és nekilátott a következő, immár teljesen átlagos pálca információinak kielemzéséhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése