Fejezetcím: Nincsen
Szereplõk: Bellatrix Lestrange, más szereplő, Perselus Piton, Voldemort
Jellemzõk: Dráma, Sötét
Osztályozás: 16
Figyelmeztetések: Gyilkosság, Szereplő halála, Kínzás
Leírás: Kiderül, milyen hírrel érkezett a különös látogató.
Kellemes olvasást! :)Bellatrix bárki más látogatásának jobban örült volna – talán még egy bűzlő, barlangi trollénak is -, mint a Pitonénak.
- Mit akarsz? – sziszegte dühösen a férfi arcába.
- Rosszul vagy, Bella? – kérdezte az aggódó képpel.
- Közöd? – jött érdeklődésére a fagyos válasz.
Perselus arcizmai megvonaglottak, mintha csak korbáccsal csaptak volna végig rajtuk.
– Hoztam egy szórólapot, amely minden bizonnyal felkelti majd az érdeklődésedet. Az Ispotály adta ki, és arra hívják fel benne a figyelmet, hogy a Mungóban képzett gyógyítók vezetik le a szüléseket. Szerintem meg kéne fontolnod azt, hogy…
A lány kitépte a lapot Piton kezéből, és apró darabokra tépte. Közben elégedetten vigyorgott, de aztán hirtelen elsápadt, és megtántorodott.
Perselus elkapta a karját, majd tanácstalanul pislogott körbe.
– Nem kéne lefeküdnöd, vagy ilyesmi?
Bella félig öntudatlanul nézett a zavarodott arcra, és szinte már kezdte megsajnálni a férfit.
Végül nem szólt semmit, csak rezignáltan bólintott.
Piton a hálószobába vezette, lefektette az ágyra, és odanyújtotta neki a közeli éjjeliszekrényen lévő, vízzel teli poharat.
És akkor egyszerre meglátta a babasarkot…
Odalépett a kiságyhoz, és kezével végigsimított annak lakkozott farácsán.
Bellatrix felnyögött, s bár fájdalmai csak lassan múltak, felült az ágyban. Perselus révedező tekintete lassan rá siklott.
- Hát jó, végül is nem hagyhatlak egyedül, hátha megint rosszul leszel…
- Miről beszélsz, fekete varjú? – Bella zavartan igazította meg blúzát, mely időközben kissé lecsúszott róla, és láttatni engedte fekete csipkés melltartójának felső szegélyét.
- Nagyon jól áll, akárcsak az a pocak! – bökött fejével a lány felé a férfi még mindig álmatag szemekkel.
- Most gúnyolódsz? – Bella hangjában értetlenség, és némi félelem csendült.
- Nem, tényleg gyönyörű vagy! – bizonygatta Piton elpirulva. Arra gondolt, hogy miért is jött ide; azért, hogy lássa a lányt, azt, ahogy viseli a terhességét. De most, hogy látta azt az átkozott babasarkot…
Hiszen ezeket a holmikat neki kellett volna beszereznie, nem Rodolphusnak!
Bellának pedig azzal az imádnivalóan nagy hasával egyetemben az ő otthonában lenne a helye, nem pedig itt!
Az a mocsok Roddy végletesen megrabolta őt!
- Tőlem van – bökte ki váratlanul rekedten, alig hallhatóan.
- Micsoda? – kérdezte a lány értetlenkedve.
- A gyerek. Én vagyok az apja.
- Mi? Nem, az nem lehet, hazudsz! – Bellatrix rémültnek tűnt, és ez némi elégtétellel töltötte el Perselust.
- Eltitkoltam, mert…
- Legilimens! – kiáltotta váratlanul Bella. Azt az emléket kereste a férfi elméjében, amelyik a válaszadó bájitallal kapcsolatos, és hamar meg is találta, akárcsak a rá való választ.
Megdöbbent azon, hogy Piton igazat mondott.
Kezéből kiesett a pálca, és megtörten hanyatlott vissza a párnái közé. Perselus két keze közé ragadta a bal kezét, de ő ezt nem is érezte.
- Véráruló vagyok… - suttogta elhaló hangon.
- Lélegezz mélyeket, akkor minden rendben lesz!
- Takarodj innen, nem akarlak látni többé! – fröcsögte rá Bella a nyálát.
- Nem hagylak itt! Különösen nem ilyen állapotban…
Bellatrix felnyögött.
- Mi az? – kérdezte Piton ijedten. A lány vonaglott, és görcsösen markolászta a hasát.
- Összehúzódás… Miattad van!
Piton izzadni kezdett. Szemmel láthatóan pánikba esett, de ijedt képe egyszerre felderült.
- Várj csak! – Talárja zsebéből előhúzott egy fiolányi nyugtató főzetet, és tartalmát beleöntötte a kismama vicsorgó szájába.
- Fáj még? – kérdezte kis idő elteltével a lassan megnyugvó Bellától.
Az lemondóan rázta meg a fejét.
- El kell, hogy vetéljek, Perselus! Nincs más megoldás!
A férfi elkapta róla a tekintetét, majd el is fordult tőle.
Bellatrix azonban két keze közé fogta Piton arcát, és maga felé fordította. Ujjain érezte a mágus zsíros haját, de ez most valamiért egyáltalán nem zavarta.
- Ennek a gyereknek a megszületése ellene mond a józan észnek! Rossz a vérvonala! Hát nem érted?
- Tudom, hogy csak a Nagyúr miatt akarsz elvetélni, de gondolkozz már! Emlékezz, mit mondtál nekem a csatornában! Azt, hogy gyereket akarsz! Hát nem látod, Bella? Nem vagy olyan, mint a többi halálfaló! Ők soha nem mondanák ki nyíltan, és fennhangon azt, hogy életet akarnak adni egy gyereknek! De te igen! Te képes voltál rá!
A lány két kezét a füleire szorította, de továbbra is hallotta gyermeke apjának szavait.
- Miért nem veszed észre azt, hogy egyedül csak a Sötét Nagyúr miatt nem lehetsz boldog? Mindent neki akarsz adni, és pont ezért fogsz mindent elveszíteni…
- Nem számít, hogy én mit akarok, csak az számít, amit ő akar!
- Nem, Bella! Ez a te életed, a te döntésed, a te gyereked! Ha csak egy kis szeretet maradt még a szívedben a kisbabád iránt, akkor megtartod! De ha nem maradt, akkor nem tudok veled mit kezdeni, és nem vagy különb a világ legalantasabb gyilkosánál!
- Te ezt nem értheted! – A lány üvöltött kínjában.
- Gondold át még egyszer! Ne hozz olyan döntést, amit később egész életeden át bánnál! – intette Perselus szigorú hangon, majd hátat fordított neki, és kimérten távozott.
Bellatrix sírva fetrengett ágyában. Olyan szomorú volt, mint még soha.
Miért nem érti meg őt senki? Hiszen ő csak halálfaló akar maradni!
Hát nem értik meg, hogy őt csak a Nagyúr élteti, és a mágus nélkül ő egy senki? Ha megszülné a félvér gyereket, azzal becsapná parancsolóját, és nem lenne méltó arra, hogy tovább szolgálja!
Nem, ezt semmiképp sem teheti meg! Vagy mégis?
De hát, minden az ő hibája! Ha nem feküdt volna össze Pitonnal, akkor most minden rendben lenne! Miért kellett egyből teherbe esnie, miért nem vigyázott jobban?
Ekkor hirtelen kizökkent gondolataiból.
Úgy érezte figyelik. Hogy nincs egyedül.
Zavartan, félve nézett szét a szobában, de senkit se látott.
Rossz érzése lassan alább hagyott, és tovább töprengett.
Mi is a helyzet? Az, hogy ő szereti a kisbabáját. Végre lenne valami, ami csak az övé! Ha meg akarná tartani, megtehetné! Van olyan erős, hogy megvédje!
Senki se vehetné el tőle! Még a Nagyúr se!
Voldemort amúgy se szereti őt, de hátha ez a kis emberke fogná!
És a feltétlen gyermeki szeretetért cserébe megérné felelősséggel tartozni neki. Nem hagyni, hogy szomorú legyen, nem hagyni, hogy sírjon! Talán ez a csöppség átvehetné a Nagyúr helyét a szívében!
Ekkor folyt el a magzatvize.
A sárgás, véres lé gyorsan áztatta el a takarót alatta. A következő pillanatban égető, szúró fájdalom hasított az altestébe.
Akár egy rontás!- villant az agyába. - Mi a fene folyik itt?
Eközben Rodolphus halálfaló társaival diadalittasan ünnepelte küldetésének sikeres végrehajtását egy Abszol-úti kis kocsmában. Bár nem tudott róla, de a whisky-nek, amit ivott, éppen olyan színe volt, mint a feleségéből kifolyt magzatvíznek.
A gyerek nem maradhat benn tovább!– gondolta Bellatrix izgatottan, verejtékező homlokkal. – A végén még valami baja esik! És mi ez a sok vér? Ez biztosan nem normális!
Büszkeségét félretéve sikoltozni kezdett. Később igyekezett megnyugodni, de nem bírt.
Próbált arra gondolni, hogy nemsokára a karjaiban tarthatja, magához ölelheti gyermekét. Már nem érdekelte, hogy Piton az apja, csak az, hogy egészséges legyen, hogy ne legyen semmi baja.
Fájdalmai azonban egyre erősödtek. Mielőtt végképp elsötétült előtte a világ, még kipréselt magából egy utolsó segélykiáltást, aztán eszméletét vesztette.
Kisvártatva Sipor slattyogott be a szobába nagy ráérősen.
Megállt az ággyal szemközt, és komor arccal meredt Bellára.
- Segítenünk kell rajta, bármit is tett veled! Az úrnő fontosabb nekem mindennél, még náladnál is! – Ekkor szünetet tartott, és füleit hegyezve, fejét oldalra hajtva figyelt valamilyen belső hangra. – Jó, jó, ha ennek vége, akkor odafenn majd foglalkozom veled is, de most riasztanom kell a Szent Mungót, úgyhogy hagyj végre dolgozni, Lupina!
Mikor Bellatrix magához tért, az Ispotályban találta magát.
- Mi történt? – kérdezte remegő hangon egy fehér köpenyes gyógyítótól, aki az ágya mellett álldogált.
- Legyen erős asszonyom! A gyermeke holtan jött a világra…
- Micsoda? – hitetlenkedett Bella.
- Fogadja őszinte részvétemet, hölgyem! – A gyógyító maga volt a negtestesült együttérzés. A lány meg tudta volna ölni.
- Hogyan történt? – kérdezte végül magába roskadva.
Az orvos igazított egyet a szemüvegén, aggodalmaskodva körülnézett, és szinte suttogva válaszolt.
- Legilimenciára gyanakszunk…
- Legilimenciára?
- Igen, kérem. Gondolat általi halálra.
Bella értetlenkedve meredt a gyógyítóra.
- Nos, ez egy roppant bonyolult dolog, csak nagyon kevés entitás képes a végrehajtására. Pontosan nem is tudom, hogyan működik ez az egész, de ha akar, nézzen utána valamelyik régi varázskönyvben! Az biztos, hogy azonnali halált okoz. Valaki a méhen belül beférkőzik a gyermek gondolataiba, és a tudomására hozza, hogy róla már eleve lemondtak, és hogy jobb neki, ha eleve meg sem születik…
Rodolphus lépett be a kórterembe. Arca püffedt volt a sírástól, és az elfogyasztott több liternyi szesztől.
- Roddy, meghalt a kicsi!
A férfi úgy nézett körül, mint aki nem egészen biztos abban, hogy hol is van pontosan.
- Nyugi, majd csinálunk másikat! – Szemei vérben forogtak, és egyszerre csikorgatni kezdte a fogait.
Az ajtóban hirtelen felbukkant Sipor.
- Úrnőm, látogatója érkezett!
- Most senkit sem akarok fogadni!
De Voldemort már belépett a kórterembe.
Bella lassan, erőtlenül felült az ágyban, és nagy erőfeszítéssel megpróbált talpra kecmeregni.
Sipor odaugrott, és gyengéden visszanyomta úrnőjét a párnák közé.
- Kelj fel! – utasította a lányt fagyosan a mágus.
Rodolphus a sarokba hányt.
Bellatrix nagy nehezen talpra kászálódott. Sipor öldöklő tekintettel meredt Voldemortra.
- Nagyúr, annyira sajnálom! A gyerek…
- Mindent tudok – jelentette ki a Nagyúr, és a lány bele se mert gondolni abba, hogy mit is ért ezen valójában a mágus.
- Elbuktam, mint halálfaló, elbuktam mint nő, és anyaként is kudarcot vallottam! Kérem, vegye el az életemet!
Voldemort a pálcájáért nyúlt.
- Szóval, ezt akarod…
- Nem érdemlek kegyelmet! Kérem, vessen véget a szenvedésemnek!
Rodolphus még mindig öklendezve térdre rogyott, bele a saját hányásába. Sipor megfeszítette inas kis manótestét, és felkészült utolsó nagy harcára.
- Nem! – mondta Voldemort, és eltette a pálcáját.
Bellatrixból ismét előtört a sírás. Kétségbeesetten simogatta immár újra lapos hasát.
- Mikor engednek haza? – kérdezte a varázsló.
- Nem tudom, Nagyúr.
- Amint megteszik, azonnal munkába kell állnod! Megértetted?
- Igen – nyögte kelletlenül Bella.
- Helyes!
Azzal Voldemort egy szó nélkül sarkon fordult, és elhagyta a kórtermet.
Sipor teste ellazult, és odébb lépett, hogy feltámogassa Rodolphust a saját mocskából.
A meggyötört Bella teljes zavarban volt. Még sosem látta a mágust ilyen kegyetlennek, ilyen kőszívűnek.
Hát nem látta a Nagyúr rajta, hogy mennyire fáj neki gyermekének elvesztése? Hogy lehet ilyen rideg, hogy lehet ilyen szívtelen?
Látva urának ilyetén reakcióját Bellatrix akarata teljesen elgyengült. Nem akarta már szolgálni Voldemortot, és nem akart már meggyógyulni sem.
Bárcsak élne a gyereke! Csak erre az egyre vágyott.
Teltek, múltak a napok. Rodolphus minden egyes nap meglátogatta, ahogy az el is várható volt tőle.
Felesége előtt azonban a férfi eltitkolta érzéseit, és a kórházból hazatérve, a Lestrange-villában whiskyvel enyhített mély fájdalmán. Nap nap után szinte az öntudatlanságig itta le magát.
Egyik délután Perselus Piton kopogtatott be hozzá. Rodolphus mosdatlanul, borostásan fogadta nem várt vendégét.
- Áá…, a fekete varjú! Mi az ördögöt keresel te itt?
- Bellához jöttem.
- Nincs itthon.
- Pedig akármikor megszülhet! Itthon kellene lennie, nem gondolod?
- Mit érdekel téged a nejem, Perselus?
- Csak beszélni akarok vele, ennyi az egész!
- Nos, Bella kórházban van, és ha jót akarsz magadnak, akkor nem zavarod! Most kisebb gondja is nagyobb nálad!
Rodolphusnak igaza lehet – gondolta magában Piton derűsen. – Bella biztosan megszült már, hiszen minek lenne más különben a Szent Mungóban? Jobban teszem, ha várok türelmesen! Ráérek megnézni a gyermekemet holnap is!
Ezért aztán másnap délelőtt ment el az Ispotályba, ahol nagy csalódás érte, mivel Bellát aznap reggel már hazaengedték.
Végül Pitonnak egy egész hetet kellett várnia arra, hogy a lányt végre egyedül találja a Lestrange-villában.
Perselus nem ment üres kézzel látogatóba. Egy babasapkát, és egy csokor virágot vitt magával, hogy azokkal engesztelje ki a kismamát, akivel a múltkor annyira összekülönbözött.
Bella halott sápadtan, egy szál hálóingben nyitott ajtót neki. A keze remegett, és látszott, hogy csak árnyéka régi önmagának.
- Bellatrix, mi van veled, rémesen nézel ki! Hát ennyire kikészít a kicsi?
A lány arcáról legördült egy könnycsepp.
- Mi a baj, mi történt?
- A gyerekünk, Perselus… A gyerekünk… meghalt!
- Micsoda?
- Holtan jött a világra!
Piton ereiben meghűlt a vér.
- Hazudtál nekem, Perselus! Azt mondtad, hogy felnevelhetem a gyerekemet, de becsaptál!
- De hát, miért? Hogy lehet?
Bella meg sem hallotta a hozzá intézett szavakat.
- Kilenc hónapnyi szenvedés, és mindhiába! Kihordtam, de semmi értelme se volt!
A férfi gyorsan talárja zsebébe gyűrte a babaholmit.
- Hoztam neked rózsát! Hátha ez jobb kedvre derít!
A lány erőltetetten elmosolyodott.
- Ahhoz képest, hogy nem szeretsz, elég sokat törődsz velem! Miért is?
- Bella, be kell vallanom…
Ekkor az ajtó kivágódott, és belépett rajta Rodolphus.
- Mit keres ez itt? – Ezek voltak az első szavai.
- Nyugodj meg Roddy, csak átjött részvétet nyilvánítani!
- Ez nagyon kedves tőled, Piton… - gúnyolódott Rodolphus - de most már itthon vagyok, úgyhogy ideje lelépned!
- Majd megyek, ha úgy látom jónak, vagy ha Bella megkér rá!
- Hát legyen, félvér! – Azzal a férfi ügyetlenül előkotorta a pálcáját, és imbolyogva Perselusra szegezte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése