Első fejezet - Egy a sok közül

Cím: Hős a sötétben
Fejezetcím: Egy a sok közül
Szereplõk: Voldemort
Jellemzõk: Általános, Romantikus, Dráma, Sötét, Akció/Kaland, Verses
Osztályozás: 16
Figyelmeztetések: Gyilkosság, Szereplő halála, Nemi erőszak, Kínzás, Erotikus tartalom, Durva nyelvezet
Leírás: 1951-ben egy igen különös szerzet látott napvilágot még különösebb névvel: Bellatrix Black. Neki köszönhetően született meg ez a még furcsább történet :) "A jogok JKR-t illetik, én csupán kölcsönöztem a könyveiben használt szereplőit regényem megírásához, anyagi hasznom az egészből nem volt!"
                   

 

Kellemes olvasást :)

 A Bellatrix Black Lestrange névről mindenkinek egy őrült, gonosz boszorkány juthat az eszébe, aki mindent megtesz Voldemortnak. Ugye, az köztudott, hogy Madam Lestrange is hordoz titkokat, ahogyan minden ember ezen a világon. Hogy honnan tudom? Ezt mindenki tudja, ha nem, akkor nem is vagytok igazán emberi lények, csak valamiféle hologramm, valós képpel, ellenben képzelt lélekkel, nem tudhatjátok, mi rejlik a külső, rideg álca mögött, ami miatt néhányótok mélységesen elszégyellhetné magát, hiszen senkit sem szabad elítélni, ez a helyzet Bellatrixszal is. Mielőtt pár fejezet alatt elkönyvelnéd őt egy ádáz bestiának, megkérlek rá alaposan, hogy nyisd ki a szemed, és vedd észre a téged körülvevő világot, melyben a komor látszat, és a rideg valóság külön utakon járnak!
A Harry Potter alkotója többször utal megfontolandó dolgokra, de szerencsére nem fejti ki azokat részletesebben, csak egy-két mondattal utal rájuk, de tudjátok mit? Én most megteszem helyette. Elmesélem, hogy szerintem mi történt, és hogyan.
Vajon mi késztette arra Bellatrixot, hogy ne legyen boldog? A kötelessége? A családja? A sorsa?
Vajon mi okozta bizonyos családtagokhoz kapcsolódó kritikus hozzáállását?
Milyenek voltak a roxfortos évei?
Mire vágyott?
Kit szeretett?
Miért Ő volt Voldemort legesleghűségesebb szolgája, és a Nagyúr ezt mennyire használta ki?


Hirtelen nem is minden olyan sötét, mint tűnik, igaz? Persze, nem győztelek meg. De mi lenne, ha azt mondanám, hogy a sötétségnek is van sötét oldala? Lehet még fokozni a gyűlöletet, a keserűséget, és egyéb megátalkodott, démoni erőt egy egyszerű nő körül? Bírnád a szenvedést akkor is, ha az életed romokban heverne?

Nem mindenki, ez csak természetes, de tiszteljük azokat, akik megküzdöttek minden egyes cukorkáért az élet sós, keserű peremén, nem féltették a bőrüket, képesek voltak bármire, ahogy Bella is, akit most bemutatok nektek, kérlek, értsétek meg!


OoOoO


Bellatrix unott képpel nézett ki az ablakon, az előbb nyelt le egy döglegyet, miután hatalmas ásítása közben nem tette szája elé a kezét; most köpdösheti ki az állat vizenyős beleit, porcogóit. Kezdetben undorodott tőle, de hamar megszokta a vér vasas ízét a szájában, és előszeretettel szopogatta a szájában maradt darabkákat. Lágyan csepergett az eső, a kislány könyökölt az íróasztalán, és hallgatta a vízcseppek csordogálását az ablakpárkányon. A szél barátságosan fújdogált, furcsa, horrorisztikus gondolatok jártak a három éves gyermek fejében: a hamarosan megszületendő testvérét képzelte el, Andromedát egyszer bilincsben, máskor fellógatva egy terebélyes fa legfelső ágára.

Nem érzett boldogságot, pedig a borús időt igazán kedvelte, és az mindig fel tudta vidítani, bármi baja is volt.

A folyosón Sipor takarított, mellettük lévő szobában Narcissa játszadozott mágikus játékaival. Meglepő, hogy mennyire nagy volt a különbség Bella és a húga között. Cissy szöszke, szófogadó mívoltja teljes mértékben eltért Bellatrix büszke, mégis gótikus küllemétől.

A szófán az anyjuk kötögetett egy lila kasmírpulóvert. Kerek kilenc hónapja már, hogy várandós a kis Medával.

Druella fényes, fekete haja olyan egyenes volt, mint a szög, bár néhol felbukkant egy-egy kopasz foltocska. Kíméletlen és lobbanékony természete miatt könnyedén le tudta szidni lányait, leginkább persze Bellát, Cissa tökéletes volt számára, nem találta szükségesnek szidalmazni. A szüléstől nem félt, és bár a családban hagyomány volt a koraszülés, a nő ezzel sem törődött, alig várta már, hogy a kis Andromeda a világra jöjjön.

Narcissa angyalian szőke fürtjei kiemelték ragyogó mosolyát, mely mindig ott kellett, hogy tündököljön a gyermek arcocskáján bármi legyen is. Amikor anyja a kistestvérét emlegette, mindig fellelkesedett, végre, Bella után kap még egy testvért, akinél jobb lehet, és a porba döngölheti tehetségével, önbizalmával. Ilyenkor elhagyta testét a példamutató, és engedelmes kicsi lányka, és kibújt belőle a kisördög, a rafinált fúria, ami már ily fiatalon megmutatkozott benne.

Bellatrix lagymatagon besétált az emberekkel teli szobába, és ledobta magát a kanapéra, anyja mellé. Majd megölte a kíváncsiság, hogy szeretett apja, Cygnus mikor ér már haza, mintha a családból egyedül ő értette volna meg, a férfi mindig titokzatos maradt a munkáját, és elfoglaltságait illetően, és emiatt Bellatrix példaképként tekintett rá. A száját már épp szólásra nyitotta volna, de Druella egyszeriben ledobta a kötőtűt, és hasát simogatva kiviharzott a szobából.

A nő előkapott egy cetlit és egy pennát a konyhai fiókból, belemártotta az íróeszközt a tintatartóba, felkarcolt valamit a papírra, majd hívott egy baglyot és elküldte vele a levelet. Valószínűleg férjének címezte, másnak nem írna ilyen sürgősen, vagyis inkább egyáltalán nem, hiszen olyan jó barátságban egyik családdal sem volt, hogy tintát pazaroljon rájuk. Nem is csoda, mindenki annyira megrémült az eseményektől és hát Bella is biztosan megnyugodott volna, ha a családfő is tud a fejleményekről.

- Sipor, azonnal… azonnal hívj orvost! – nyivákolt Mrs. Black, és lerogyott az ágyára.

A manó bólintott és elhoppanált a Szent Mungóba, hogy gyógyítót szerezzen. Ez idő alatt csak Bellának tűnt fel a furcsa történések sora, húga tovább játszadozott, hiszen erre volt nevelve: bármi is történjék, ő nem szólhat bele.

Az ápoló kevesebb, mint tíz perc alatt ideért; Sipor magával rángatta a kopasz férfit Druella hálójába, majd a nő parancsára beterelte a két kislányt Bella szobájába, nehogy láb alatt legyenek. A gyerek ijedt szemeket meresztve kérdezősködött, és immár kezdte megfertőzni rémületével húgát, Narcissát is.

- Mi történik anyuval? – rémüldözött Bella. – Meg fog halni? - Sokan eltöprengtek már azon, hogy lehet egy kisgyermek ennyire képben az életet követő, kísérteties halál kapcsán, holott soha nem lépett még kapcsolatba vele. Mindez azzal magyarázható leginkább, hogy Bellatrixot mélységesen érdekelte már ekkor a misztikus, elérhetetlen világ. Mi neki a pénz, vagy bármiféle díszes ruházat, mikor annál sokkal csillogóbb, érdekesebb dolgok is vannak az életben...

- Azs mity jejenty? – gügyögte Cissa nővére arcát fürkészve. Akármi is legyen, ő csak egy kislány volt, nem pedig a szülei által kreált báb, de el kellett ismerni, jó úton haladt afelé, ellenben Bella eddig még mindig visszahúzta a valóságból az utolsó pillanatban.

- Ne aggódjanak kisasszonykák, Black úrnőnek remélhetőleg nem lesz baja – nyugtatgatta őket Sipor, miközben leprolt egy, még a középkorból megmaradt szekrényt.

A lányok hatalmas szemeket meresztve összenéztek. Valami furcsa motoszkálás hallatszott a folyosóról. Bellatrix félrelökte Sipor csontos kezét, és kirohant a szobából, hogy megnézze, mi okozta a zajt. Abban reménykedett, hogy valami démoni lény az alvilágból, hogy magával vigye ebből a sótlan közösségből egy sokkal érdekesebb helyre. Csalódottságára azonban csak apja, Cygnus matatott a zárral.

- Apa! Mi történt? – üvöltözte kelletlenül.

Cygnus nem szólt semmit, úgy bánt vele, mint általában, mintha ott sem lenne, csak egy szellem kivetülése, aki nem tud se beszélni, és értelmes gondolata sem lehet. Egy gyors sziát odamotyogott, majd faképnél hagyta lányát, és besietett feleségéhez a hálóba. Amíg az ajtó nyitva volt, Bella bekukucskált, és töméntelen mennyiségű vért látott hangos sikolyokkal traktálva.

Az örökké valóságig képes lett volna bámulni a vörös foltokat, de apja rácsukta az ajtót kisujjára, amitől feljajdult, és visszaszaladt a húgához, hogy elújságolja neki a látottakat.

- Jaj, kisasszonyom, ugye nem zavarta meg a drága úrnőt? – kérdezte Sipor idegesen. – Az öreg Sipor sosem bocsátaná meg magának, ha ez megtörténne, ismét a trágyázóban kéne aludnia, Sipor pedig nem akar, Cygnus uraság csilit evett!

- Nem nagy dolog! - legyintett Bella jót nevetve a manó szerencsétlenségén. Ezt azonban nem tudta sokáig kiélvezni, ugyanis Druella magához hívatta takarítás jóvoltából.




A manó besomfordált, otthagyva a síró Narcissát, valamint a nevető Bellatrixot. Néhány perccel később, miután a manó elvégezte a dolgát, az ajtó hatalmasat nyikordulva kinyílt.

- Bella, Cissa, bejöhettek – szólt ki nekik anyjuk a maga borzongató hangján.

Bellatrix karon ragadta testvérét, és együtt vonultak be büszkén, ahogyan egy Black-hez illik. Letörölte a kósza könnycseppeket húga arcáról, és várakozásteljesen megállt az ágy szélénél.

- Lányok, ő itt Andromeda, a kishúgotok – karolta át őket Cygnus, majd átvette a síró babát feleségétől.

Bella mosolyt erőltetett az arcára, Cissa vigyora viszont őszinte volt.

- Még egy testvér? – kérdezte kissé nyersen Bella.

- Persze, fiú jobb lett volna – szomorkodott Druella. - De a lényeg, hogy aranyvérű!

- Mi más... – somolygott Bellatrix. Nem akart ő egy újabb tesót, de nem akarta elrontani a szülei és Cissy örömét sem, ezért inkább csendben maradt.

Közeledett az első éjszaka Andromedával egy fedél alatt. Dörgött az ég, és ritmusra cikáztak a villámok fel, s alá az égbolton. Bellatrix a mosdóban készülődött a lefekvéshez, ám Andromeda sírásának „hála” nem jött álom a szemére. Mintha nem is kisbaba sírna, hanem egy szörny, aki az ő vesztét akarja, ez a hang pedig az első lépés az őrületbe kergetéséig.

Nem tudta megszokni, hogy ő bármit is csináljon ebben a hülye családban, azt nem méltányolják, hiszen több van benne, mint bárki gondolná, csak eddig még nem volt alkalma kimutatni a foga fehérjét. Egyre jobban érezte, hogy sosem lesz elég jó a családjának, és ez minden új családtag felbukkanásával csak fokozódik. Az egész famíliából ő az, akit senki sem szeret, amiért más, mint a többiek, nem nyalizik mindenkinek, hidegen hagyják a kézzel fogható értékek.

Nem bírta tovább, dühében kicsiny öklével hatalmasat vert a tükör üvegére. Valamiért sosem szimpatizált különösebben ezzel a furcsa kis tárggyal, ami megannyiszor mutatta már neki az ő sápadt, beesett arcocskáját az ideális, aranyvérűekhez méltó vonások helyett. Vére árvízként csorgott fehér ruhácskájára, az eltömített lefolyóba, mely ráébresztette, mit is tett pontosan. Próbálta visszakívánni, de már nem lehetett.

Bezárta az ajtót, egyedül kívánkozott lenni egyetlen pajtásával, a törött tükörrel. Most az hiányzott neki legkevésbé, hogy Narcissa is feltűnjön fogat mosni, és kikérdezzék a történtekről.
Cygnus eközben lefektette Cissát, és indult megborotválkozni ugyanabba a helyiségbe, ahol Bella jelenleg tartózkodott. Csodálta, hogy nem nyílik az ajtó, de azt gondolta, csak beragadt, és nem is foglalkozott vele túl sokat.

Halkan benyitott Bellatrix szobájába azzal a tudattal, hogy legidősebb lánya már rég alszik. Tágra nyíltak szemei látva, hogy Bellatrix nincs sehol; régóta mondogatta már neki, hogy ha nem viselkedik jobban, idővel elnyeli a pokol kénköves bugyra, de nem hitt benne, hogy igazából bekövetkezhet ilyesmi.

Fülelve végigkémlelte a folyosó minden egyes szegletét, hátha valahonnan előbukkan. A konyha felé közelítve, ahol csak Sipor szitkozódása verte fel a csendet, elhaladt a fürdőszoba mellett ismét. Gondolt egyet, és bekopogtatott a zárt ajtón, hátha kiszól egy, a lányát fogva tartó lény, és tud valamit kezdeni az információval.

- Van ott valaki?

- Nincs – kiáltotta botor módon Bellatrix.

Cygnus szemforgatva nevetett egy sort lánya ostobaságán, majd megkereste pálcáját, hogy egy Alohomora elsuttogása után megszemlélhesse az eseményeket.

- Mi a fenét műveltél már megint, Bella? – térdelt le mellé elszörnyedve az apja.

- Bámult engem - bökött a tükör szilánkjaira.

- Hányszor mondtam, hogy az csak egy tárgy, és barát, nem ellenség!

- Nekem nem! - feleselt a kislány lenyalogatva a vért a kezéről, ugyanis Cygnusnak esze ágában sem volt bekötögetni neki fájó végtagját.

- Ezért még számolunk, ugye tudod? - Cygnus egy gyors varázslattal eltűntette szem elől az üvegdarabocskákat, majd ágyba parancsolta lányát, nehogy még több gondot tudjon okozni.

A lány ellenben egy sokkal súlyosabb titkot őrzött szíve mélyén, mégpedig Andromedával kapcsolatos megvető érzéseiről, melyekről aztán már végképp nem mert beszélni, hiszen a végén még őt is leküldenék szunyókálni Sipor mellé a latrinába, ha kitudódna.





~ Most pedig utazzunk egy kicsit előre az idő alagútjában, hiszen az emlékekből sok van, és igyekeznünk kell, ha mindet meg akarjuk ismerni ezen történet során... ~



Bellatrix szépen cseperedett, esze fokozatosan élesebben vágott a konyhai késnél, de természete mindmáig megmaradt olyannak, amilyennek az előbb megismertük, szülei tehát egyelőre nem jártak sikerrel azt illetően, hogy egy aranyvérű bábot neveljenek legidősebb gyermekükből. A lány kénytelen volt hetente egyszer legalább egy sakkpartin részt venni apjával mondván, hogy szoktak tartani közös programokat. Még kezdő volt ugyan, ezért néhány alapvető hibát elkövetett, de így is elég jól játszott, kiváló stratégiát használt a bábuk irányításához, megfelelő működtetéséhez. Az első három játszma után játszi könnyedséggel győzte le apját, aki tátott szájjal csodálkozott el lánya ügyességén, ami neki természetesen puszta rutinból jött.


Bella mostanában szeretett egyedül császkálni a házban, mindig azt hitte, van ott pár olyan dolog, melyről neki még fogalma sem lehet; akár egy rejtett szobácska, pár különleges tárgy, egyszóval bármi, ami izgalmasabb jelenlegi lakhelyénél.
Furcsa érzése volt, mikor szüleit kérdezgette arról, mivel is foglalkoznak. Mindig valami olyasmit mondtak, hogy az anyja nem dolgozik, az apja pedig aurorként keresi meg a napi betevőt. De az igazság az, hogy Cygnusnak eszébe sem jutott volna egy olyasforma alantas munkát végezni, mint az aurori pályán való elhelyezkedés. Ő Voldemort szolgálatában munkálkodott, mint halálfaló. A szülők ezért úgy döntöttek, hogy a fiatal kislányok még nem elég érettek ahhoz, hogy megtudják, mi is folyik a világ sötétebbik oldalán. És ha netán elárulnák valakinek a gyerekek a titkot, még botrány is lehetne belőle, mely általában azkabani életfogytiglannal végződik.

Minden családban voltak különcök, és ők Audrey nagyit tekintették annak, aki mindenféle furcsa dolgokat művelt odalent, a család pincéjében, leginkább a rejtélyes helyiség után szokott kutakodni Bella külön útjain.

Egy ideig bevette ugyan az auroros sztorit, de egyszer Bellatrix ismételten elkószált a lakásban, és véletlenül meghallotta a szülei vitáját egy rejtett szobából. Halkan suttogtak, nyilván azért, hogy ne hallja őket senki, és Bellatrixot ezek hallatán furdalta a kíváncsiság, hogy mit titkolnak. Odatapadt a falhoz, és próbált a minél tisztábban érthető szavakból gondolatban értelmes mondatokat kovácsolni.

- Talán el kellene mondanunk nekik - sustorgott Druella.

- Esetleg. Mondhatnánk ezt: „Sziasztok, gyerekek, képzeljétek el, nem is auror vagyok, hanem egy halálfaló, aki a világ legsötétebb mágusának zsoldoskodik! Büszkék vagytok rám?” - gúnyolódott Cygnus.

- Valamikor csak meg kell tudniuk - feleselt Druella.

- Túl fiatalok még. Nem állnak készen, szégyennek éreznék, nem büszkeségnek.

- De azt se feledd, ha nem kapnak aranyvérű gyerekhez méltő nevelést, még a végén vérárulók lesznek, és azt te sem akarod, igaz?

Mr. Black kénytelen-kelletlen bólintott.

- Gondolj csak a Black-család kódexére! Még nincs itt az idő! Hallgatnunk kell még egy kis ideig.

„Amennyiben a családtagok valamelyike halálfaló, és gyermeke születik, a gyermeknek minimum tizenkét évesnek kell lennie, mielőtt beavatnák…”

- Kezdenek kicsúszni a dolgok a kezünkből. Bella okos lány tíz éves létére, egy percre sem vette be a sztorit. Mindig arra neveltük, hogy ne kedvelje a minisztériumi népséget, ennek ellenére az apja ilyen munkát végez?! Gondolkozz már! Ennyire ő sem hülye - vitázott Cygnus. – És te is csak azért titkolod el, mert nem bízol a gyerekeidben.

- Hogy mered?! - fortyant fel a nő. – Én bízom bennük, de a családi kódexet nem vehetjük semmibe.

- Bellatrix nem adja fel. Idővel kideríti az igazat, akkor pedig nekünk annyi.

- Ezt nem szabad hagynunk! Azkabanba zárnának!

Bellatrix magában szitkozódott egy sort, és halkan odébb állt. Úgy érezte, elegendő információ van a birtokában ahhoz, hogy nyomozni kezdhessen.

A kislány nem sejtette, mit jelent az a szó, hogy „halálfaló”, de annyit már magától is kisilabizált, hogy nem fagylaltot.

Egy mágikus szótárat vett elő, ami megmondta bizonyos szavak jelentését, ha a kíváncsiskodó bemondja a keresett kifejezést.

Bella halkan suttogott bele, nehogy bárki is meghallja, és még ezért is megbűntessék a végén.

A választ egy fémes, női hang adta meg.

"Halálfalók: Harcosok a Sötét Nagyúr szolgálatában. Munkájuk törvénytelen, gyilkossággal, és tiltott átkok használatával jár.”

Bellatrixnak nem kellett kétszer mondani, a csupa negatív jelző önkívületig elborzasztotta, bár először alig akarta elhinni…

- Nem lehet… Az én apám egy hataloméhes gyilkos? - töprengett magában. - Találna ő jobb munkát is. Elmegyek és közlöm ezt a drágalátos főnökével. Voldemort nem bánhat így senkivel. Az én apám jobbat érdemel! - határozta el, és tudta jól, hogy az utolsó szavakat fennhangon hangoztatta.

Másnap reggelre Bellatrix elkészült a tervvel: úgy döntött, hogy titokban követi apját a mai munkába, és kilesi, melyik is a Voldemort. Sajnos jelen helyzetében mást nem is igen tehetett, hiszen fogalma sem volt róla, hogy hol van most az a bizonyos Főnök, és hogy ki is ő valójában, és egyéb tudnivalóknak is híján volt, mint a küllemnek, természetnek, hasonlóknak.

A tegnap este lopott hopp-por segítségével titkon követte apját, ahogyan eltervezte. Párszor már volt része megfigyelésben, tudta, hogy, s mint kell azt csinálni. Régen nem érdekelte, de most hálát adott érte, hogy erre is képes.

Apa és lánya két perc különbséggel értek a Tiltott rengetegbe, ahová egy kandalló volt állítva, hogy az így utazók is megérkezhessenek. Szerencsére nem találkoztak össze a közeli landolás ellenére sem.

Bella egy kis blúzban vágott neki az útnak, amiért most szidta magát rendesen. Hozhatott volna kabátot: a hidegben jobban remegett a nyárfalevélnél is.

A hatalmas fák mögé rejtőzve figyelt, agyában pedig jegyzetelt. Százméteres távon kívül maradt, nem mert közelebb menni. Voltak ott mások is, így kockázatos is lett volna.

Könnyedén rájött, ki is a Sötét Nagyúr, mivel nagyrészt ő beszélt, a többiek pedig csak hallgatták.

Néhány óra elteltével véget ért a tanácskozás, Voldemort és Bella kivételével mindenki elhagyta a helyszínt.

Bellatrix várt, míg a Nagyúr csak állt, és a fákat bámulta. A fáradtsága miatt meg is feledkezett a küldetéséről: mindennél jobban haza akart menni. Azt gondolta, majd a mágus észreveszi, de magától nem mert beszélni vele, ugyanis elég ijesztően nézett ki.

Kezdett homályosulni a látása, a hűvöl levegő szinte lefagyasztotta aprócska szemgolyóit. Már épp menni készült, lehetőleg csendesen, de a kiálló faágakat nem vette számításba. Beléjük botlott, és egy szúrós bokorba esett, aminek hála, nagyot huppant a földre. Össze-vissza szurkálták a bőrét a titokzatos tüskék, ő pedig hangosan visított fájdalmában.

A zajra a Nagyúr is felfigyelt sajnálatos módon. Nem tűnt meglepettnek, mintha számított volna a látogatására. Odasuhant Bellához, természetesen kirántott pálcával, sőt, még perzselő tekintetével is megajándékozta.

Bella a vörös kiütések és az égető fájdalom ellenére kikecmergett az ágak közül.

- Ki a fene vagy te, senkiházi kölke? - üvöltötte teli torokból, halálra rémítve ezzel Bellát.

Bellatrix torka teljesen bedagadt a csípések hatására, és gennyedzeni is elkezdett mellesleg. A férfi idegesnek látszott, ő pedig nem akarta felbosszantani, ezért nyelt egyet és a félelemtől remegve megpróbált válaszolni.

- Bellatrix Black vagyok - hangzott a válasza inkább könyörgésképpen, mintha azt akarná ezzel kifejezni, hogy ne bántsák.

- Hogy merted idetolni a mocskos pofádat, és kihallgatni a gyűlésemet?

- Én csak… önnel akartam beszélni. Apámról, aki magának dolgozik.

- Ki az apád? Melyik az a szerencsétlen?

- Cygnus Black, és csak magának köszönheti! - lassan, fokozatosan kezdett visszatérni bele régi pimaszsága.

A válasz hallatán Voldemort alig láthatóan meglepődött, és hagyta, hogy Bella összeszedje magát.

A lány szédelgett, csak pacákat látott fagyott retináján keresztül. Bele akart csimpaszkodni a Nagyúr karjába, mert másként nem bírt volna talpon maradni, Voldemort azonban ellökte magától Bellát.

- Nos… - kezdett bele szégyenlősen.

- Ne most! - szakította félbe Voldemort, és megragadva Bella kezét elhoppanált egy öreg, elhagyatott viskóba, mely alig pár kilométerre lehetett onnan.

Rejtély fedi e gyors cselekedet okát, de abban Bella sem kételkedett, hogy nem véletlenül változtattak helyszínt.

Közelebbről egészen másként látta a Nagyurat, és nem a jó értelemben véve. Félelmetesebb, titokzatosabb és őrültebb jelzőket aggatott rá magában, de azt azért fiatalsága ellenére jól tudta, hogy efféle kritikát nem mondhat csakúgy ki előtte. Halvány sejtése sem volt, hogy mi sülne ki abból. Csak tette, amit Voldemort parancsolt neki.

Szegény gyermek, ha tudta volna már akkor, hogy kivel is áll szemben.

A szürkület közeledtével nem csak a sötét erdőtől tartott, hanem attól is, hogy hogyan fogja közölni az apja főnökével érkezése célját, ugyanis még mindig nem hagyta szóhoz jutni. A hazajutásról is gondolkodhatott volna, mert a hopp-por nélkül nehezen boldogult.

- Szóval? Mi olyan sürgős? - kérdezte végül türelmetlenül, és intett Bellának, hogy üljön le, ha jót akar.

- Apám egy halálfaló, ugye?

- Igen.

- Miért? Nem akarom, hogy apa egy bűnöző legyen, erről az egészről maga tehet. Nem adhatott volna neki jobb munkát? - fakadt ki a lány.

- Crucio! - üvöltötte a Nagyúr, amint meghallotta a választ.

Bellatrix sikítva rogyott a földre, nem számított a támadásra; persze, ha tudta volna előre, akkor sem tudott volna kezdeni vele semmit. Minden porcikája remegett a testét átjáró fájdalomtól, kicsiny kezecskéi ökölbe szorultak.

- Mi bajod a halálfalókkal mondd? - szólt, miután abbamaradt a kín.

- Törvénytelenek - nyögte egyszerűen.

- Annyira azért mégsem. Egy bizonyos ügyet képviselnek. Az enyémet.

- Mi olyan különleges magában? - kuncogta egyre inkább kevésbé tartva a mágus otromba látványától.

- Szereted a sárvérűeket? - válaszolt kérdés formájában a Nagyúr.

- Nem sok ilyet ismerek, de nem igazán. Szerintem ők nem érdemlik meg, hogy itt legyenek köztünk. Csak valami furcsa véletlen lehet, hogy mugliknak szülessen varázserejű gyerekük.

- Látod? Mi azon fáradozunk, hogy megtisztítsuk a világot tőlük. Nincs ebben semmi különös. Ehhez pedig gyakran kell gyilkolni is - tért a tárgyra. Bellatrix mohó izgalom kivetülését vélte felfedezni a vérszínű szemekben. - Neked, buta kölyök, fogalmad sem lehet róla, milyen jó is, ha véget vethetsz egy nyomorult, hitvány életnek, mely csak gaz volt az emberiség kertjében. Én vagyok az, aki kiírthatja az összes gazt, és tervemben senki nem fog megakadályozni! - Voldemort nyála fröcsögött az átéléstől, mellkasa vadul hullámzott fel-alá, Bella pedig szinte hallotta a mágus szíve dobogását a torkában. - Te pedig hajbókolhatnál előttem, amiért megengedtem, hogy akár egy árva szót is válts velem! Hálátlanságod miatt azonban kénytelen leszek egyszer bosszút állni rajtad, kis Black!

A lány felhúzta szemöldökét; persze, próbáljon csak bosszút állni rajta, még a szülei sem tudnak mit kezdeni vele, pedig véleménye szerint nem egyszer akartak megszabadulni tőle az idők során.

- Szólok apádnak, hogy itt vagy - mondta a Nagyúr és egy pergamendarabra firkantott egy rövid üzenetet, majd elküldte egy éjfekete bagollyal északi irányba. Ezzel csak annyi gond volt, hogy Bellatrix innen keletre lakott. - Ne rontsd itt tovább a levegőt!

Éjfél felé járt az idő. A faház ablakain ritmusban kopogott az eső, egy lassú andante dallamát vélte felfedezni benne Bellatrix, de még így sem tudta megállni, hogy ne bámulja az erdő kísérteties növényzetét, az őt figyelő lényeket, melyek valóságban csak képzeleti hitvány kis szüleményei voltak, nem valóság. Az ágak, akár megannyi betörő, rabló keze, ahogy ide-oda lóbálják azokat, hogy betörhessenek, és magukkal vigyék őt. A mágushoz nem szólt, tisztában volt vele, hogy már azért hálásnak kellene lennie, hogy itt maradhat, amíg nem jönnek érte, és nem kell most egyedül császkálnia a zuhogó esőben.


Egyszer azonban a faház ajtaja kitárult, ettől Voldemort és Bella egy emberként pattantak fel. Bellatrix meglepetésére azonban nem az apja jött, hanem egy szakállas alak lépett beljebb.

- Dumbledore! Örülök, hogy látlak, vénember - szólt Voldemort gunyorosan elvigyorodva.

- Add át a lányt, Tom! - válaszolt barátságosan professzor.

- Előbb adja meg a tartozását, öreg! Vagy már elfelejtkezett róla?

Dumbledore a földre dobott egy tollszerű tárgyat, ami egyenesen Voldemort lábához gurult. A férfi felkapta, és zsebre vágta újonnan szerzett bizsuját, majd odalökte Bellatrixot Dumbledore-hoz.

- Stupor! - a Nagyúr megcélozta átkával Bellát, de ő elugrott előle, majd a mágus lángra lobbantotta a faházat, és elhoppanált.

Dumbledore megragadta Bella kezét és követve Voldemort példáját, elhoppanált egyenesen a Black-házba.
A tűztől keletkezett füstben Bellatrix tüdejét megtöltötte a szmog és a pernye. Az oxigén hiányától megszédült, ahogy házuk küszöbét meglátta, és elfogta a pánik.
Druella természetesen dührohamot kapott a koromtól fekete lány láttán, ahogyan Bellatrix azt el is várta, ám Cygnus szerencsére lecsillapította fúria asszonyát.

- Bocsi, anya! - kérte Bella szemlesütve.

- Mégis mit képzeltél? Elment az eszed? Tudod te, hogy aggódtunk érted? - üvöltött Druella.

- A lényeg, hogy nem történt nagy baj - nyugtatgatta feleségét Cygnus.

- Persze, és mi lesz legközelebb? Muglikat gyilkol mások szeme láttára az utcán?

Bellatrix nem figyelt rá, fejében tombolt a gondolatok halmaza. Nem tudta figyelmen kívül hagyni a történteket.

Szóval - gondolta. – Voldemort nem is apát hívta, hanem Dumbledore-t. És engem használt csalinak, hogy megszerezze azt az izét, amire annyira vágyott. Miért? Ezek szerint tudnia kellett, hogy jövök, vagy csak szimplán rögtönzött?