Cím: Hős a sötétben
Fejezetcím: Moonsun timers
Szereplõk: más szereplő, Voldemort
Jellemzõk: Általános, Dráma, Sötét, Akció/Kaland
Osztályozás: 12
Figyelmeztetések:
Leírás: "Nem akarta elmondani húgának, hogy idekinn egy õrült szellem szabadon garázdálkodik"
Fejezetcím: Moonsun timers
Szereplõk: más szereplő, Voldemort
Jellemzõk: Általános, Dráma, Sötét, Akció/Kaland
Osztályozás: 12
Figyelmeztetések:
Leírás: "Nem akarta elmondani húgának, hogy idekinn egy õrült szellem szabadon garázdálkodik"
Bella nem vesztegette az idejét, elmondta a fejtörőt testvéreinek.
- Annyi pince van a világon, honnan tudhatnánk, hogy melyik a megfelelő? – gondolkodott fennhangon Nacissa.
- Várjatok csak! Emlékeztek Audrey nagyira? – szólt közbe váratlanul Meda.
- Igen, miért? – értetlenkedett Bella.
- Volt neki egy nővére, aki megőrült. Mindig a pincébe zárkózott; volt, hogy ott is aludt.
- Emlékszek rá – szólt Narcissa. – Mírának hívták.
- Ez a ház az övé volt, de megengedte anyáéknak, hogy itt lakjanak. Az egyetlen kikötése az volt, hogy rajta kívül senki sem mehetett le a pincébe. Anyáék azt mondták, bájitalokat kotyvasztott odalent – mondta Cissy.
- Akkor lehet, hogy… - kapott észbe Bella. Szemében parányi szikra gyúlt. – Menjünk le oda!
- Muszáj? Míra odalent halt meg, és ha lemennénk, akkor utána biztosan szellemként kísértene minket. Amúgy is, már tizenöt éve nem járt odalenn senki; mit találhatnánk? – hisztizett Medy.
- Nem hiszem, hogy kísértene. Attól, hogy őrült volt, még lehetett kedves természetű.
- Szerintem se kéne lemenni – erősködött Narcissa. – Nagy kosz lehet odalenn. És ha felrobban az egyik régi löttye?
- Akkor maradj csak itt Medával, majd én lemegyek! – szólt ingerülten Bellatrix.
- Na, gyerünk, Trixy! – bátorkodott Sirius, aki egész idő alatt a kanapé mögött hallgatózott.
- Végre egy bátor ember! Kiakadtam volna, ha te is betojsz. De ugye tudod, hogy hallgatózni nem szép dolog?
- Én? Soha! Túl hangosan beszéltetek – Sirius kinyitotta a pinceajtót, és előre ment. Bellatrix követte.
A doh, és a penész irtózatos bűze szivárgott fel a mélyből.
Lent ugyan sötét volt, de Bella nem félt, csak Sirius.
Mikor leértek a lépcsőn, a lány fényt gyújtott pálcájával, hogy jobban lássanak.
A hely olyan hatást keltett, mintha egy őrült tudós laboratóriumában járnának; az egész pince tele volt különböző színű és méretű lombikokkal, penészes bájitalmaradványokkal, és jó pár rozsdás üsttel.
- És most? – tárta szét karjait tanácstalanul Sirius. - Mit keresünk?
- Most meg kell találnunk a megfelelő bájitalt, vagy legalább az összetevőit.
Ekkor valamiféle susogó hangra lettek figyelmesek.
- Betolakodó, kinek nagy a szája, takarodj a pokol legmélyebb bugyrába! – búgta egy mély, női hang.
- M… Míra néni? – kérdezte Sirius elcsukló hangon, és szorosan Bellatrixhoz bújt.
- Sirius, te vagy az? – suttogta a hang.
- Igen, és itt van velem Bellatrix is.
A lány integetett valamerre a sötétbe, bár a szellemet nem látta.
- Gondolom nem azért jöttetek, hogy a jó öreg Míra nénikéteket meglátogassátok, igaz?
- Igaz.
- Akkor meg, mit akartok?
- Egy bájitalt, ami segít megakadályozni a világvégét.
- Tudok ilyenről – sziszegte izgatottan a nő.
- Valóban? Hol van? Melyik az? – élénkült fel Bellatrix.
- Elmondom, ha szabadon engedtek – szabta meg feltételét a szellem.
- Az Alohomorával?
- Mi mással? Már tizenöt éve e pince rabja vagyok. Mint tudjátok, a szellemeknek örökké azon a helyen kell tartózkodniuk, ahol meghaltak, hacsak fel nem szabadítják őket. Nahát, ha elengedtek, segítek nektek!
Bellatrix Siriushoz fordult.
- Mi legyen? Megtegyük?
- Nem is tudom…
- Én megteszem, Sir! Hiszen csak szabad akar lenni! Nekünk meg nagyon kell az a főzet.
A lány elővette a pálcáját, és kimondta a varázsigét: Alohomora!
Egy pillanatra kialudtak a fények, és egy hideg fuvallat söpört végig a helyiségen.
Mikor a fények ismét bevilágították a pincét, Belláék észrevették, hogy az ajtó tárva-nyitva áll, a szellemnek pedig hűlt helye.
- Na, ennyit arról, hogy segíteni fog nekünk! – mérgelődött Bellatrix.
- Amúgy hogyan segített volna rajtunk az a bájital? – érdeklődött Sirius. - Még mindig fáj a hasad a sok bonbon után?
- Nem, öcsi, már egyáltalán nem, de mindenképpen meg kell keresnünk!
Bellatrix megpróbálta kiküldeni a pincéből unokatestvérét, hogy ne lábatlankodjon, miközben ő épp keresgél, de a fiú semmi pénzért nem akarta itt hagyni, ezért elég sok időbe telt, míg átkutatta a helyiséget.
- Nincs itt semmi! – dühöngött Bellatrix az üstök fölé hajolva.
Három órás kutatás után feladta, mert Sirius már szédelgett a fáradtságtól, és feljöttek a pincéből.
- Jaj, már nagyon aggódtam miattatok! – ölelte át nővérét Narcissa. – Mi volt az, ami kinyitotta az ajtót, és sötétet csinált?
- Nyugi, nem volt ott semmi, csak képzelődtél! – hazudta Bella. Nem akarta elmondani húgának, hogy idekinn egy őrült szellem szabadon garázdálkodik. Reményei szerint a néni úgyse jön ide vissza többé…
- Találtatok valamit? – kérdezte Meda.
- Nem. Sehol egy használható bájital.
- Mondtam, hogy nem éri meg lemenni! – kárörvendett Narcissa.
- De ha nem találtatok semmit, akkor mi lesz velünk, és a világgal? – motyogta ijedten Medy, nehogy Sirius is meghallja.
- Nem tudom - susogta rémülten. - Gyere, Sirius! Csinálok neked egy szendvicset, és irány aludni.
- Rendben, de sajtosat csinálj, konyhás néni! - pimaszkodott a fiú. - És mit kapok szülinapomra?
Bellatrix a szájához kapta a kezét. Hogy nem jött rá, mit akar unokaöccse... ma van a szülinapja, és mindenki elfeletkezett róla.
- Már megint elfelejtetted, Bella? - toporzékolt a fiú. - Gyűlöllek!
Sirius sírva rohant a szobájába. Andromeda utána akart menni, de a világvége hangulat most jobban foglalkoztatta.
Bellatrix aznap este egy percre sem tudta lehunyni a szemét. Túlságosan sürgette őt az idő. Pár napja maradt csak, és még mindig nem talált semmilyen használható nyomot. Nem maga miatt aggódott elsősorban, még csak nem is a testvérei miatt - egyedül Voldemortot akarta megmenteni. És még Sirius is, akinek mindenben igaza volt, tényleg nem foglalkozik vele eleget. Szóval ezért olyan rossz a kapcsolatuk. De, amikor Sirius akar valamit, Bellának mindig fontosabb dolga akad, és nincs ideje piti dolgokkal foglalkozni.
Hogy valamivel lekösse gondolatait, hajnali kettő körül újra elgondolkozott Tom Denem szavain.
Egy pillanat! – Valami szöget ütött a fejébe. – És ha nem is az egyik lombikban van a megoldás? Ez az! Neki magának kell elkészítenie a bájitalt; össze kell kutyulnia a lombikokban lévő löttyöket. Igaz, nem túl jó bájitaltanból, és még a receptet sem tudja. Ehhez mindenképpen segítségre lesz szüksége!
Felpattant az ágyából, és elsietett Pitonhoz.
Nem kopogott, szinte dörömbölt a fiú ablakán, nehogy felébressze az alvó Eileent; Perselus álmosan nyitotta ki azt.
- Ejha, micsoda meglepetés, valaki egy örömlányt küldött a névnapomra! – gúnyolódott az immár Siriusszal egykorú fiú.
- Merlin éltesse a Pipogyuszokat! – replikázott Bella. – De viccet félretéve, ezúttal komoly dologban kérem a segítségedet, Perselus!
Bellatrix még sosem látta Pitont igazi alakjában, le kellett hát ülnie a fiú ágyára pár percre, mert kicsit megszédült. Tényleg ezzel a fiúval csókolózott?
- Mit kellene tennem? - zökkentette ki Piton hangja a gondolkodásból Bellát.
- Amihez igazán értesz; el kellene készítened egy bájitalt!
- Miféle bájitalt?
- Nem tudom a nevét.
- És mik az alapanyagok?
- Azt se tudom. Ki kellene választanod pár összetevő közül a megfelelőeket, és…
- Most szórakozol velem? - Piton már éppen be akarta csapni az ajtót a lány orra előtt, amikor az hirtelen megragadta a karját, és könyörgően, fátyolos szemmel a szemébe nézett.
- A világot mentenéd meg vele! Légy szíves, Perselus! Senki sem hisz nekem; már csak benned bízhatok! Kapsz tőlem csokit is!
- Jól van, Bella! - lelkesült fel a nyalánkság hallatán. - Megteszem, ami tőlem telik. Gyere be, és mondj el mindent! – intett neki Piton megenyhülve. – Ha már te is könyörögsz, akkor ott igazán nagy baj lehet! - gurított le egy adag korváltoztató bájitalt.
Maga, az átváltozása sokkal aggasztóbb látvány volt a lány számára, kezdte nem, hogy csak kínosan, de egyenesen rosszul érezni magát, amiért tanúja volt ennek.
Ennek ellenére Bellatrix mindent elmondott Pitonnak. A kijelentés, hogy démoninvázió fenyeget, annyira furcsán hangzott Bella szájából, hogy Piton köpni, nyelni nem tudott megdöbbenésében. De végtére is hitt a lánynak.
Együtt repültek seprűjükön a Grimmauld térre, és együtt nézték át a pincében a lombikok tartalmát. Perselus nem ismert olyan bájitalt, amihez az ott lévő alapanyagok kellettek volna; tanácstalanul csóválta a fejét.
Bellatrix teljesen kétségbe esett. Nem maradt több ötlete, így elkeseredetten hoppanált vissza a Minisztériumba.
Másnap a lány teljesen kimerült; Voldemort reggeltől estig megállás nélkül tanította a különféle varázslatokra. Bellatrix nem is volt képes 100%-os teljesítményt nyújtani.
Ennek ellenére Voldemort Nagyúr meglehetősen jó hangulatban volt, és az éjszakát Bellatrixszal akarta tölteni. Észrevette azonban, hogy Bellát bántja valami, ezért faggatni kezdte.
- Ó, Nagyúr, ne is törődjön velem! - legyintett a lány.
- Mondd el, mi bajod! Tudni akarom!
- Semmi, semmi…
Voldemort erre legilimenciához fordult, és kiolvasta Bella elméjéből a démontámadást, a lombikokat, a világvégét.
- Eszednél vagy, te hülye fruska? – ordított a lányra.
- Mire gondol?
- A támadásra. Miért nem figyelmeztettél?
- De hát én…
Voldemort arcul ütötte a lányt, majd elhoppanált vele a Grimmauld térre.
- Miért jöttünk ide? – kérdezte Bella félénken.
- Hallgass, és kövess! – rángatta maga után a lányt, lefelé a pincelépcsőn.
- Sorold el, milyen alapanyagokat látsz itt!
- Békanyálleves, nárciszklekka, rozmaringtelord, fatime, ammónitalik, sugatama, latorra.
- Mi van mindegyik üvegre írva?
- Moonsun timers. Vagyis holdnap-idők, ha nem lenne ott az „r”.
- Mi az a Moonsun timers?
- Egy főzet.
- Milyen alapanyagok kellenek hozzá? – kérdezte Voldemort.
- Hát… Békanyálleves, nárciszklekka, rozmaringtelord, fatime, ammónitalik, sugatama, latorra.
- És mire jó ez a főzet?
- Holdkitörést idéz elő.
- Mi az a holdkitörés? – vizsgáztatta tovább Voldemort.
- A Hold egy olyan energiasugarat bocsát ki, amely szemmel nem látható, és hallani sem lehet.
- Milyen hatása van a holdkitörésnek?
- Túlfényesedést okoz, és elpusztítja a negatív energiákat.
- Hogyan kell elkészíteni a Moonsun timers főzetet?
- Egy tiszta üstöt kibélelek pókhálóval, majd egy deciliternyi vért csepegtetek rá. Aztán hozzáöntöm a többi hozzávalót, és egy óráig főzöm.
Bellatrix számára most már leesett a tantusz, és hozzá is látott elkészíteni a főzetet. Voldemort varázslattal kitisztított egy üstöt, majd elővett egy kést, és megparancsolta Bellatrixnak, hogy vágja meg magát, és csöpögtesse a vérét az üstbe. A lány gondolkodás nélkül teljesítette a parancsot.
Egyáltalán nem volt nehéz elkészíteni a főzetet. Egyedül a fatime gyógynövény okozott kisebb kellemetlenségeket, ugyanis ez a növény mérges gázokat ereget, ha hat évnél tovább nem törődnek vele, és ez már tizenöt éve hevert gazdátlanul a pincemély egyik polcán.
Szerencsére a szagtalanító bűbáj megtette a hatását, és ezt a problémát is ki tudták küszöbölni.
Mikor elkészült a főzet, Bellatrix az egészet egy gömblombikba töltötte.
- Tudod, mit hagytál ki? – kérdezte Voldemort majdnem vidáman. - A varázsige elmondása kimaradt. De az csak teliholdkor működik. És a legközelebbi telihold pont a támadás napján lesz. Akkor a pálcának fel kell szívnia a nedvet, majd a holdra röpíteni, hogy a főzet kifejthesse a hatását.
A lány felsóhajtott.
- Most hogyan tovább?
- Várunk.
- Köszönöm, hogy segített! – hálálkodott a lány.
- Nem segítettem. Magadtól jöttél rá a megoldásra. Most pedig menjünk vissza a Mágiaügyi Minisztériumba!
- Igenis, Nagyúr!
Másnap reggel Bella elújságolta az este történéseit Narcissának és Andromedának. Húgai nagyon megörültek, és egyúttal meg is nyugodtak a jó hírek hallatán.
- Komolyan, itt volt a Nagyúr? – kérdezősködött izgatottan Narcissa.
- Igen. Neki köszönhetünk mindent.
- Azt hittem, nem hisz neked.
- Eddig én is azt hittem.
Hirtelen a ház kandallójából Rodolphus Lestrange bukkant elő, mesebeli zöld fényjelenség kíséretében.
- Roddy, hát te mit keresel itt? – lepődött meg Bella.
- A Nagyúr kért meg, hogy üzenjek nektek: ma este nálatok óhajt vacsorázni.
- Kösz, hogy szóltál! – mosolygott Narcissa.
- Miért akar a Nagyúr nálunk vacsorázni? – értetlenkedett Meda.
- Azt nem mondta.
- Vajon mit szeretne enni? – olvadozott Narcissa.
- Gőzöm sincs. Dobjatok össze valami különlegességet!
Bellatrix bevonta a konyhai munkába Andromedát, Narcissát, Regulust, és Siport is.
Tizenkét fogásos vacsorát terveztek, arra az esetre, ha a Nagyúrnak netán válogatni támadna kedve. Két saláta, három leves, négy főétel, három desszert alkotta a menüt.
Narcissa volt köztük a legügyesebb szakács, ezért rá bízták a főételeket. Mivel egyedül nehezen birkózott volna meg a rengeteg feladattal, így Sipor mosogatott, terített, kifényesítette az evőeszközöket, megcsinálta a salátákat, és besegített Cissának is. Andromeda kiváló leveseket tudott főzni; Bella és Rodolphus a desszertekkel küszködtek.
A legügyetlenebb Rodolphus volt. Bellatrix többször is majdnem idegösszeroppanást kapott, amikor a fiú elszúrt valamit.
Az egyik pillanatban, amikor éppen Siport fegyelmezte, Rodolphus szerette volna még egy kicsivel édesebbre ízesíteni a tortát, de cukor helyett sót zúdított a sütemény tésztájába, méghozzá nem is keveset.
Elnézést kért a jelenlevőktől, és megígérte, hogy ezen túl nem hibázik. Pár perccel később varázspálcájával elszenesítette a másik, már sütésre előkészített tortát.
Itt telt be Bella számára a pohár. Kizavarta Rodolphust a konyhából, és újra nekilátott a desszertek elkészítésének.
Lassacskán minden fogás elkészült. Az étkezőasztalra hordtak ki mindent, szép sorban. Rodolphus mindenképp segíteni akart, ezért felajánlkozott, hogy segít a fogások kicipelésében. Bevitt pár salátástálat, egy tál levest, de neki ennyi se volt elég! Kezébe kapta a többször elrontott tortát, és elindult vele a kinti asztal felé, amikor egyszer csak felbukott Andromeda elől hagyott seprűjében, és ő a földön, a torta pedig az ölében kötött ki.
- Magasságos Mardekár! – sikoltott Sipor, és nekilátott feltakarítani a tortafoltokat Rodolphus nadrágjáról.
- Mit művelsz, Sipor? – förmedt rá a fiú. – Vigyázz, hol jár a kezed?!
Bellatrix, ha eddig nem is, most már pánikolt.
- Mi lesz így a vacsorával? – remegett. – Ez kész katasztrófa!
- Ne mondd ezt, Bella! Minden rendben lesz.
- Te csak hallgass! És mosakodj meg, mert így nem járulhatsz a Nagyúr színe elé!
Rodolphus bűnbánóan lehajtotta a fejét, elsuttogott egy „sajnálom!”-ot, majd elballagott a fürdőszoba irányába, hogy rendbe szedje magát.
Bellának szerencsére sikerült hamar lenyugodnia. Megbánta, hogy úgy ráförmedt Rodolphusra, amikor a fiú csak segíteni akart; elhatározta, hogy bocsánatot kér tőle.
Bekopogott a fürdőszoba ajtaján.
- Rodolphus! Én vagyok az, Bella. Engedj be!
Nem érkezett válasz.
Bellatrix benyitott a helyiségbe.
Rodolphus épp a fürdőkádban ült, és különféle színű habokat kevert a vízben pálcájával, amikor meglátta Bellát.
- Jesszus, Trixy! Nem gondoltam volna, hogy ide is utánam jössz!
- Ugye, tudod, hogy most nincs idő órákig pancsikolni a vízben?
- Jó, jó… – Rodolphus egy pálcaintéssel eltűntette a habokat, lefolyatta a vizet, majd eltakarva magát kikászálódott a kádból. Bellatrix ez idő alatt illedelmesen eltakarta a szemét, majd miután Rodolphus magára vett egy törölközőt, belevágott a mondandójába:
- Annyira sajnálom, ami történt! Nem kellett volna rád ordítanom. Csak hát, annyira ideges voltam!
- Megértem. És tudom, hogy neked is jól esne egy forró fürdő.
- Nem. A Nagyúr bármikor megérkezhet.
- Majd mi fogadjuk. Te csak pihenj egy kicsit! – Azzal kezdte engedni a kádba a vizet.
- Sajnálom, Rodolphus, de most végképp nincs fürdőzős kedvem.
- Majd lesz. Ne tagadd, tudom, hogy jól esne!
Rodolphusnak igaza volt; Bella tényleg remekül érezte magát a kádban, körülvéve a szivárvány összes színében tündöklő habokkal. Egy kis időre még a közelgő világvégét is sikerült kivernie a fejéből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése