Fejezetcím: Testvérek vitája
Szereplõk: más szereplő, Voldemort
Jellemzõk: Általános, Romantikus, Dráma, Sötét
Osztályozás: 12
Figyelmeztetések:
Leírás: "Ha majd nagykorú leszel, egy-két alkalommal talán kihasználom majd az adottságaidat az ágyban, de azért feleségül nem veszlek" (Voldemort)
Azon az estén, furcsa módon Voldemort nem akarta tanítani Bellatrixot, e helyett elhoppanált vele a minisztériumba. Éppen egy hosszú csarnokon sétáltak végig, amikor Voldemort rászánta magát arra, hogy megmagyarázza Bellának cselekedetének okát.
- Látom az ábrázatodon, hogy mostanában nem alszol eleget. Így nem tudsz koncentrálni az ellen, hogy a gondolataidba férkőzzenek, ezért ma itt alszol a minisztériumban.
- Nagyúr, nem lenne egyszerűbb, ha visszaküldene a Roxfortba?
- Ilyen állapotban semmiképp. Amúgy is közölnöm kell még veled pár fontos dolgot.
- Éspedig? – érdeklődött a lány.
- Gondolom, tudod, hogy nemrég vesztettem el miattad két halálfalómat – sziszegte a mágus.
- Kiket?
- Margaret, és Richardoe Lestrange. Róluk beszélek!
- De hát…
- Nem érdekel a magyarázkodásod! Eredj a szobádba! – förmedt rá Voldemort.
Bellatrix engedelmesen benyitott a vasalt faajtón. A szoba közepén ott feküdt Rodolphus Lestrange, vérrel és sérülésekkel borítva.
- Te jó ég! – suttogta a lány holtsápadt arccal.
- Megérdemelnéd, hogy te is erre a sorsra juss! – jegyezte meg Voldemort gonoszul.
- Tegye meg, ha úgy látja jónak! – szólt Bella büszkén.
- Nem, rád még szükségem van. De ideje elmondanom neked valamit: a házatok ma délelőtt leégett.
- A Grimmauld tér? - rémült meg Bella.
- Nem, Cygnus birtoka. Muszáj volt elégetnem, ennyivel tartoztam neki a távozása után, gondolom, te is ezt tetted volna.
Erre azonban Bellatrix nem tudott felelni, teljesen lesokkolták az események.
Később Voldemort elvitette Rodolphus ájult testét a padlóról, majd megparancsolta a lánynak, hogy térjen nyugovóra.
- Ezúttal én is veled fogok aludni – mondta Bellának halk, fagyos hangon.
A lánynak nem jött álom a szemére; azt egyáltalán nem bánta, hogy Voldemort ott fekszik mellette az ágyban, de a Nagyúrnak a házuk felgyújtásáról mondott sokkoló szavai felzaklatták.
A mágus figyelmét nem kerülte el Bellatrix nyugtalansága.
- Mi bajod? – kérdezte tőle, majd karját a lány derekára tette. – Aludj már!
- Bocsásson meg, ha felébresztettem!
- Ne bánd! Rodolphus miatt aggódsz, ugye? Nyugodj meg; életben marad!
- Nem, igazából a házunkon gondolkoztam. Anyám meghalt, apám elment, és a fiúk tőlem függenek. Nem hiszem, hogy boldogulok majd egyedül a nyáron.
- Bellatrix, te ezen a nyáron itt fogsz lakni a minisztériumban, akárcsak a többi halálfaló. Így zavartalanul taníthatlak, és nem kell bujkálnunk a Sötét Rengetegben. Itt leszek állandóan a közeledben, ez itt ugyanis az én szobám.
- Az ön szobája? De én igazán nem akarok kényelmetlenséget okozni! És mi lesz a testvéreimmel? Nem hagyhatom őket magukra…
- Dehogynem, azt fogod tenni.
- Kérem, én nem költözhetek ide, amíg biztonságban nem tudom a családom tagjait.
- Nem hagyhatod, hogy a szánalmas érzéseid uralkodjanak fölötted! De lásd nagylelkűségemet, ez egyszer még elnézem gyengeségedet. Július elsejéig adok időt arra, hogy kitalálj valami megoldást testvéreid lakhatására.
- Köszönöm, Nagyúr! – hálálkodott Bella.
Voldemort hajnali négykor felkeltette Bellát, és visszavitette a Roxfortba.
A lány első órája számmisztika volt, és szokás szerint Greyback mellett ült, a leghátsó padban.
- Van már férjjelölted, Cicus? - szólt kivillantva pengeéles fogait.
- Még nincs. Akit szeretek, az nem akar elvenni, más pedig nem kell - válaszolt csípősen.
- Tudod, ez nem így működik. A fő az, hogy az ipse aranyvérű legyen, és mivel a ti helyzetetek most eléggé bizonytalan, az sem árt, ha mocskosul gazdag. Mint például én!
- Kihagynám.
- Akkor a szöszi, Lucius Malfoy.
- Vele nem vagyok beszélő viszonyban.
- Akkor Nott?
- Soha.
- És Rabastan? Esetleg Rodolphus Lestrange?
- Kizárt. Miattuk került apa Azkabanba. Amúgy is, Rabastan már foglalt. Van jegyese, és Karácsonykor össze is házasodnak.
- De hát a Lestrange-szülők egy oxfordi konferencián voltak azon a napon, amikor Cygnust elfogták, tehát ők nem árulhatták el az apádat. Nagyon jól tudod, hogy Rabastan, és Rodolphus se tehették; Cygnus nem miattuk került börtönbe.
- Honnan vagy ennyire jól informált? – Bellát meglepték Greyback kijelentései. Lehet, hogy Rodolphus mégis igazat mondott?
- Alecto mesélte.
- Aha – Bellatrixnak elakadt a szava, és hirtelen mélységesen elszégyellte magát.
A lány nem tétovázott; az óra után felkereste a fiút, aki széles mosollyal fogadta.
- Figyelj, ne haragudj rám! – tért azonnal a tárgyra a lány. – Rájöttem, semmi közöd ahhoz, ami apával történt.
- Sosem haragudtam rád.
- Biztos? – könnyebbült meg a lány.
- Trixy, tudod, hogy szeretlek. Képtelen lennék neheztelni rád.
- Igazán szeretsz?
- Igazán.
Bár Bella nem szerette tiszta szívből Rodolphust, értékelte annak iránta érzett áhítatát, és szerelmét. Együtt tudott érezni a fiúval, hiszen valami hasonlót érzett ő is Voldemort iránt, akihez ugyan mostanában bárki másnál közelebb került, de a mágus érthetetlen tettei, és szavai elbizonytalanították.
Bár úgy érezte, a Nagyúr az egyetlen, aki mellett végre boldogan, és biztonságosan élhet, nem volt biztos abban, hogy a mágus is így érez ő iránta. Annak ellenére, hogy Voldemort sértegeti, kínozza és kihasználja, Bella mégis szereti, mit szereti, imádja a varázslót.
Éjszaka, amikor a Nagyúr végére ért az aznapi tananyag megtanításának, és már éppen el akarta küldeni Bellát, a lány nem bírt magával, és megkérdezte:
- Nagyúr! Mostanában sokan tanácsolják azt nekem, hogy válasszak magamnak férjet, akivel összeházasodhatok, és családot alapíthatok…
- Ugye, nem arra akarsz kilyukadni, hogy én vegyelek el téged feleségül? – kérdezte gúnyosan Voldemort.
- Nem, dehogy! – visszakozott rémülten a lány.
- Ha majd nagykorú leszel, egy-két alkalommal talán kihasználom majd az adottságaidat az ágyban, de azért feleségül nem veszlek, megértetted?
- Igen. Én csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy ha majd eljön az idő, akkor engedélyezi-e a házasságomat?
- Mi a fenét képzelsz te magadról? Sose fogom megengedni azt, hogy férjhez menj! Ehhez tartsd magad! Most pedig takarodj, ne is lássalak!
- Igenis, Nagyúr! Akkor nem is zavarom tovább – hajolt meg alázatosan Bella, majd már épp távozni készült, amikor Voldemort utána kiáltott.
- Bellatrix!
A lány megfordult, és egyenesen a vörösen izzó szempárba nézett.
- Ki az, akit szeretsz?
- Hogyan? – lepődött meg Bella.
- Válaszolj! Kihez akarsz hozzámenni?
- Még nem tudom; a felvetésem csupán elméleti indíttatású volt - válaszolta Bellatrix kissé fölényeskedve, de szíve eközben a torkában dobogott.
- Jól tetted, hogy megkérdeztél a házasságodról – szólt halkan Voldemort.
Másnap, a reggelinél a mardekárosok, de a többi házhoz tartozó növendékek is csak egy témáról tudtak beszélgetni. Bellatrix is megértette, miről van szó, miután elolvasta a Reggeli Próféta aznapi számát.
ELTŰNÉSEK ORSZÁGSZERTE - írta: Nora Henderson
Mint köztudott, mostanában nagyon kevés dementort lehet látni varázsvilág-szerte. Kezdetben nem hittük, hogy ez gondot okozhat, de mostanra világossá vált: kezdhetünk aggódni e különös lények számának megcsappanása miatt. Pár napja a még megmaradt dementorok is elhagyták kijelölt területüket, az Azkabant, és e cselekedetükre semmilyen magyarázattal nem tudunk szolgálni. Ez úton szólítunk fel mindenkit, aki tud valamit a lények eltűnésének okairól, hogy haladéktalanul jelentkezzen szerkesztőségünkben, busás jutalom fejében.
- Te jó ég! – kapott észbe Bella. Senki nem tud semmit az eltűnő dementorokról? Neki viszont volt sejtése arról, hogy mi történhetett, de őszintén remélte, hogy téved. Délután mindenesetre előkereste az összes Aurora Whittenerről szóló feljegyzését, és természetesen a Dementorkészítés - könyvet is.
- Nem, az nem lehet! – suttogta magában a feljegyzések fölé hajolva. – Ő már meghalt, teste-lelke az enyészeté.
Valamivel később, amikor Rodolphusszal, és Narcissával sakkozott, észrevette, hogy Cissa még a szokásosnál is lehangoltabb.
- Mi bajod, Cissy? – kérdezte húgát.
- Csak annyi, hogy prefektussá válva, meg kellett büntetnem néhány hollóhátast, és… és Medát.
- Kit? – hitetlenkedett Rodolphus.
- Hát, Medát. Ő, és pár hollóhátas lurkó gúnydalokat énekeltek énekkaron a Sötét Nagyúrról, és a halálfalókról.
- És mi lett a büntetésük? – érdeklődött Bella.
- Kirúgattam őket az énekkarból. Medy persze halálosan megharagudott rám, és most már én is bánom, amit tettem; elvégre nem követtek el olyan nagy bűnt.
- Ne emészd magad, Cissy. Meda igenis rosszat tett, és vállalnia kell tettének következményeit! – bátorította testvérét Bellatrix.
A sakkjátszma után Bella felkereste legkisebbik húgát, aki éppen az udvaron üldögélt, egy fa alatt.
- Hogy vagy, Medus?
- Nem túl jól. Nekem a zene volt a mindenem, máshoz nem is értek, és most a saját testvérem fosztott meg attól. Anthila Cancer tanárnő meg még helyeselte is a dolgot. Hát nem igazságtalanság?
- Medy, értsd meg: amit tettél, az rosszaság volt! Büntetés jár érte, amit meg is kaptál.
- Hát te is ellenem vagy? – hüledezett Andromeda.
- Én csak annyit mondok, hogy attól még, hogy Narcissa a nővéred, nem fog különleges bánásmódban részesíteni téged.
- Nem várok el különleges bánásmódot, csak igazságosat. Nem értem, hogy miért kaptam büntetést; a véleménynyilvánítás nem bűn – dohogott Andromeda.
- Az attól függ… - mormolta maga elé Bellatrix.
- Nehogy már te is azt vágd a fejemhez, hogy jogosan kaptam a büntetést!
- És mi van, ha azt mondom? Nézd, Medy, bármennyire is szeretlek, mint testvéremet, most Cissának adok igazat.
- Akkor meg minek jöttél ide? Hogy az orrom alá dörgöld? – kelt ki magából a legfiatalabb Black-lány.
- Nem, én csak azt szeretném, ha elgondolkodnál azon, amit tettél.
- Merlin szakállára! Bella, te egyre jobban hasonlítasz a bugyuta rokonainkra, csak te még náluk is megszállottabb vagy.
- Én csak szeretném, ha a Black-család tagjai nem haragítanák magukra a Nagyurat.
- Ugyan már! Négy évvel ezelőtt még te is utáltad őt. Mitől változtál meg ilyen gyorsan?
- Meda! Történnek dolgok, amelyek gyökeresen meg tudják változtatni az ember nézeteit.
- Ugyan miféle dolgok?
- Erről most nem akarok beszélni.
- Miért? Testvérek vagyunk, mindent elmondhatunk egymásnak.
- Erről nem beszélhetek, sajnálom!
- Értem én! – fintorgott gúnyosan Meda. – Nem bízol bennem. Talán nem is vagyunk igazából testvérek…
- Andromeda! Fejezd be!
- Akkor mondd el! Senki nem fogja megtudni.
- No, jól van, elmondom. Tizennégy éves voltam, amikor Lucius Malfoy, és én randiztunk…
- És, malackodni akart veled az a disznó?
- Igen, de én nem akartam. Nem tudom, mi történt volna, ha a Nagyúr meg nem ment, és el nem visz a Szellemszállásra.
- És ő is a magáénak akart? – szegezte nővérének a kérdést Meda.
- Miből gondolod?
- Perselus mesélt egyet-mást az esetről.
- Szóval az a szánalmas félvér nem bírt lakatot tenni a szájára!
- Csak Cissának, és nekem mondta el. Talán úgy érezte, hogy ez fontos dolog, és mint testvéreidnek, jogunk van tudni róla.
- Miért is? – Bella nem hitte, hogy Piton olyan nagyon aggódott volna érte, és hogy azért szegte volna meg a neki tett hallgatási fogadalmát.
- Hetekig nem bírt aludni, annyira aggódott érted – jegyezte meg Meda.
- Nahát, milyen megható Pipogyusz aggodalmaskodása! A száját bezzeg nem bírta tartani!
- Igazságtalan vagy Perselusszal. De visszatérve a dologra: mit számít az, hogy a Nagyúr megmentett Luciustól? Egy jócselekedet nem teszi jóvá mindazt a gonoszságot, amit ez idáig elkövetett.
- Számomra igen.
- Bella, úgy beszélsz, mint aki bele van zúgva Vol… Bella, mondd, hogy nem lettél szerelmes a Nagyúrba!
- Miből gondolod, hogy így történt? – Bellát megdöbbentette, hogy húga ilyen könnyedén átlát rajta.
- Ahogy beszélsz róla… Nem lehet nem észrevenni; szinte túlcsordulsz az érzelmektől! Akárhogy is próbálkozol, le sem tagadhatod!
- Nem akkor szerettem bele. Igazából olyan gyorsan történt az egész, hogy nem is tudom pontosan, mikor. Egyik napról a másikra, csak úgy megtörtént. De akkor, azon a napon kerültem a legközelebb hozzá.
- Értelek. Te is ugyanolyan őrült vagy, mint családunk többi tagja. De nem, te ezzel a szerelem-dologgal túlszárnyalsz mindenkit! – kiáltotta Andromeda, majd faképnél hagyta nővérét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése