Fejezetcím: Voldemort felbukkan
Szereplõk: más szereplő, Voldemort
Jellemzõk: Általános, Dráma, Sötét, Akció/Kaland
Osztályozás: 12
Figyelmeztetések:
Leírás: Lehet, hogy megvan a rejtvény megoldása? És mi lesz a Denemmel folytatott beszélgetés vége?
Bellatrix megborzongott, érezte, ahogy testét átjárja a hideg. Perselusszal együtt az eget kémlelték, leheletük a szájuk előtt kis felhőkben gomolygott.
Egy egész csapat dementor vette körül őket. Mindketten megfeledkeztek arról, hogy esténként az iskola udvarán e szörnyű lények őrködnek.
Abban a pillanatban rájuk támadtak, ahogy meglátták őket.
- Expecto patronum! - kiáltotta Bellatrix. Pálcájából egy hatalmas fénykupola nőtt ki, és elkergette a dementorokat.
A lány eltette pálcáját, és Pitonhoz fordult. Felsegítette, majd nagy titokban visszalopakodtak a klubhelyiségbe.
- Jól vagy? – kérdezte a lány megérintve Perselus jéghideggé dermedt kézfejét.
- Ühüm… Csak váratlanul ért a támadás. Hogyan tudtad elkergetni ezeket a szörnyetegeket?
- Patrónusbűbájjal - válaszolta Bella.
Piton elcsodálkozott. Tudta, hogy mi az a patrónusbűbáj, csakhogy ő nem bírta alkalmazni. Ilyet nem tanítanak a Roxfortban, és hihetetlen, hogy Bellatrix tudja ezt, holott a lány még zöldfülűnek számít a varázslás terén.
Aznap este Bellatrix az ágyában feküdt, de nem bírt elaludni. Egyfolytában a dementorok jártak a fejében.
Végül felkelt az ágyból, és a táskájában kezdett el kutatni, remélve, hogy elő tudja kotorni a rúnaismeret tankönyvét; akár órán, akár órán kívül volt, attól aztán mindig elnyomta az álom.
A tankönyv nem került elő, helyette azonban valami más akadt Bella keze ügyébe: Tom Denem naplója!
A lány felidézte a pillanatot, amikor megígérte Pitonnak, hogy Tomtól kér segítséget.
Kivett egy pennát, tintába mártotta, és írni kezdett.
„Szia, én vagyok az, Bellatrix!”
Azonnal jött a válasz:
„Nem kellene már aludnod?”
„Majd fogok, de előtte kérdeznem kell tőled valamit.”
„Éspedig?”
„Ismered a tiltott átkokat? Azt hallottam, hogy három van belőlük, de én csak kettőt tudok.”
„Melyik kettőt?”
„Avada kedavra! Crucio!”
„Kérdezd meg a tanárokat!” – javasolta Tom.
„Nem mondják el.”
„Hát, én éppen elárulhatom…”
És ekkor Denem váratlanul berepítette Bellát a naplóba!
A lány még mindig a Roxfortban volt, csak éppen egy korábbi időben.
- Tom? - hallott egy mély férfihangot a háta mögül.
- Igazgató úr! - fordult Tom várakozóan a hang irányába.
- Tudom, mit tettél. Te ölted meg azt az elsős lányt.
- Hogy kicsodát?
- Larissa Ro…
- Imperio! – kiáltotta Tom.
A férfi megmerevedett; olyan volt mintha elaludt volna, de a szeme nyitva volt. Üvegesen nézett, mint aki azt sem tudja, hol van. Szemlátomást úgy tűnt, mintha Tom irányítaná.
A lány tudta, hogy Denem megadta a választ a kérdésére.
Ezek után Bella azon nyomban kikerült a naplóból.
Egy percre megszédült, de aztán lassan kitisztult előtte a világ.
„Miért mondtad, hogy kell neked a nyakláncom?” - írta Bella.
Nincs válasz.
Bellatrix várt pár percet, de egy árva szó sem érkezett többé Tomtól.
A lány már nagyon fáradt volt; becsukta a naplót, és az éjjeliszekrényre tette.
Reggel arra ébredt, hogy a napló az ölében hever; nem aggódott; megfogta, és kinyitotta.
„Jó reggelt, Bellatrix!” - köszöntötte Tom.
Bella visszaköszönt.
„Ha kimondod az ’Alohomora’ bűbájt a naplómra, és kijuttatsz innen, akkor elmondok neked mindent, amit csak tudni akarsz.”
Az álmos diáklány annyira fáradt volt még, hogy nem talált rá okot, amiért ne tenné ezt meg.
- Alohomora!
A napló kiugrott Bella kezéből, és a levegőbe emelkedett. Furcsa, sziszegésnek tűnő hangok hallatszottak belőle, majd a naplóból lassan kiszivárgott, és aláereszkedett egy árnyalak. Egy szellem!
- Végre ismét szabadon! - nyújtózkodott a tizenhat év körüli fiú.
A lány előkapta a pálcáját, és Tomra szegezte.
Denem követte a példáját, és meglengette pálcáját Bellatrix előtt:
- Imperio!
Bella ettől éppen úgy nézett, mint a professzor a naplóban.
- Most már én irányítalak - nevetett fel Tom. – Van a közelben valaki?
- Nem, mind Roxmortsba mentek - válaszolta gépiesen Bella.
- Helyes. Vedd le a nyakláncodat!
Bellatrix képtelen volt ellenkezni. Miközben Tom a medált csodálta, belépett a háló ajtaján Voldemort Nagyúr.
Tom megszüntette az imperius bűbájt Bellatrix felett, hogy annak némiképp fogalma legyen arról, mi is folyik itt.
- Rég láttalak, Tom! - szólt Voldemort kedélyesen.
- Örülök, hogy találkozunk, Morti! Jól tartod magad – válaszolta Denem.
A lány zavartan nézett hol Tomra, hol idősebb énjére.
- Miért jött ide? – kérdezte végül a Nagyúrtól.
- Pár évvel ezelőtt rábíztam anyádra egy könyvet azzal, hogy vigyázzon rá. Mondanom se kell: nem végezte a dolgát túl fényesen. Most vissza akarom szerezni, ami az enyém, de sehol sem találom. Azt reméltem, hogy te majd tudsz segíteni ebben.
- Nem tudom, miről beszél – felelte elfúló hangon Bellatrix.
- Valóban?
- I… igen. De amúgy, milyen könyvről is lenne szó?
A Nagyúr nem válaszolt, helyette kitépte a lány kezéből a nyakláncát.
- Add a pálcádat is! – parancsolt a lányra szigorúan.
Bella átnyújtotta neki a pálcát. Reménykedett benne, hogy Voldemort nem fogja megölni őt a saját varázspálcájával.
- Mit akar ezekkel? – tette fel a kérdést a lány
- Viszem, ami az enyém!
- Talán Tom naplója is a magáé? - kérdezte gúnyosan a lány.
- Igen, mivel ő én vagyok!
- Hogyan? - Bella nem akart hinni a fülének.
- Tom Rowle Denem én voltam tizenhat éves koromban.
A Nagyúr egy gyors varázslattal visszaküldte Tomot a naplóba, bár annak szemlátomást nagyon tetszett a szabadság, és már oldalazott is az ajtó irányába, hogy lelépjen.
Ekkor egy óriáskígyó kúszott be a szobába társulva kettejükhöz.
- Gondolom, akkor most… meg fog ölni, vagy tévedek? - remegett Bella.
A kígyó odakúszott Bellatrix háta mögé, fogát belemélyesztette a lány talárjának lelógó szélébe, majd lerántotta azt róla.
- Miért csinálja ezt? - értetlenkedett Bellatrix, és visszarángatta a megtépett talárt az állattól.
- Nagini fázik - válaszolta Voldemort, és szeretetteljes pillantást vetett az óriáskígyóra.
Bella szemforgatva visszadobta a talárt az állatra, miközben azon nevetett magában, hogy adhat bárki is egy ilyen hülye nevet, mint a Nagini a kígyójának.
Egy hosszabb pillanatra behunyta a szemét, és mire kinyitotta, a Nagyúr eltűnt pálcástól, nyakláncostól, Naginistól.
A napló, és a „Dementorkészítés” - könyv viszont a lánynál maradtak; úgy látszik, a mágus valamiért megfeledkezett róluk. Kezdte azt hinni, hogy Voldemort csak játszadozik vele, és igazából nem kell neki semmi, csak valamiért látni akarja Bellát.
A talárját ugyan sajnálta; ezen túl valószínűleg Nagini takarójaként szolgál majd.
Egy nappal később végre elérkezett Bella kedvence: a nyári szünet. A lány, és testvére, Narcissa együtt utaztak haza a Black-kúriába.
- Hol van Meda? - kérdezte Narcissa, amint belépett a házba.
- Oberon bácsinál nyaral - felelte Cygnus.
- Rómába küldted? - csattant fel Bella.
- Igen. És Cissa, te is készülj; mész utána!
- Bellusnak miért nem kell? - nyafogta Cissy.
- Metis nénit és Bellát jobb nem összeereszteni.
Bella helyeslően bólogatott.
Emlékezett, hogy egyszer a karácsonyi szünetet Metis nénivel, és Oberon bácsival kellett töltenie. És az maga volt a kínszenvedés: Metis néni ugyanis előszeretettel öltöztette be a gyerekeket mindenféle nevetséges jelmezekbe, Bella ettől pedig legszívesebben a falra mászott volna. Annak az évnek a Szentestéjén egy rózsaszín vattaruhát kellett viselnie hozzá illő pamacssapkával, amitől leginkább egy túlhajszárítózott rózsaszín kisbirkára emlékeztetett. Később teljesen kiakadt, amikor beszippantott egy darab pamacsdarabot, és bár Metis néni azt mondta, hogy nem nagydolog az egész, azért 2 napig tüszkölt, mire az kikerült az orrából. Ezért aztán széttépdeste a ruhát, és teliszórta a darabjaival a karácsonyfát. Na, attól fogva nem szívesen látták az Oberon–házban.
Metis néni Narcissát, és Andromedát azért el szokta hívni magukhoz az ünnepekre. Medát nem zavarja, sőt élvezi is a különös jelmezeket; Narcissa pedig ugyan nem kedveli, de elviseli azokat.
- Bellatrix, amíg én elviszem Narcissát Rómába, addig te Orion bácsinál leszel. Nem kell aggódnod, Sirius is ott lesz, így nem fogsz unatkozni.
- Sirius is unalmas, ahogy a többiek! - vágott vissza apjának a lány.
- Még mindig jobb, mint Metis néni - vont vállat Cygnus.
Bella jobban belegondolva rájött, hogy apjának igaza van. Ha ennyi időt kibírt már a kis görény mellett, hamar túl esik majd ezen is.
Hamar eljött a másnap. Orion bácsiékhoz érve Sirius fogadta az ajtóban, de látszott rajta, hogy csak kényszerből.
- Örülök, hogy eljöttél! - ásított hatalmasat.
- Bella, te vagy az? - hallatszott egy ismerős hang a vendégszobából.
- Perselus, te vagy az? - csillant fel Bella szeme.
- Igen, én vagyok! Mondtam, hogy aranyvérű vagyok, és beengedtek hozzád! - kiabált vissza a fiú.
Bella sebes léptekkel felrohant a lépcsőn. Az ajtóból látta, hogy Perselus ott üldögél az ágyon, és a plafont bámulja elgondolkozva.
A lány megköszörülte a torkát, majd belépett.
- Bella! Nem tudtam, hogy ilyen korán jössz – hebegte zavartan a fiú.
- Tán nem örülsz nekem? - incselkedett vele a lány leülve az ágy szélére.
- Nagy a baj! - kezdte vészjóslóan. – Emlékszel, amikor legutóbb az iskolából Roxmortsba mentetek, és én nem mentem veletek? Azon a reggelen sokáig aludtam, és aztán félálomban kimondtam Tom Denem naplójára az „Alohomora” bűbájt, amitől a srác kijött a naplóból! Nemsokára feltűnt Voldemort Nagyúr is; elvette a nyakláncot, amit tőled kaptam, meg a pálcámat is. Ja, és a kígyója, Nagini lerángatta rólam a taláromat…
A fiú rémült arcot vágott; láthatóan nagyon aggódott miatta.
- … Aztán szétszaggatta, és elvitte magával takarónak – folytatta Bella.
- Ennyi? De ugye azért nem esett bántódásod?
- Nem, persze, megnyugodhatsz. Nem kínzott meg, vagy valami ilyesmi. És képzeld csak: megtudtam, hogy a Nagyúr volt Tom Denem, tizenhat évesen!
- Micsoda? - döbbent meg a fiú.
- Ez azt jelenti, hogy egész idő alatt vele beszélgettem a naplón keresztül. Tudtam, csak nem voltam biztos benne!
- És a naplót is elvitte?
- Nem. És a „Dementorkészítés” is megúszta. Te jó ég! Valamit elfelejtettem! - kapott észbe hirtelen Bellatrix. – Megtudtam, mi a harmadik átok. Az imperius!
- Ez remek, de hogy jöttél rá? - Perselus láthatóan nem ismerte fel a varázsigét, de úgy tett, mintha már rég tudott volna róla. Kínosnak érezte ugyanis, hogy van olyan varázsige, amit ő még nem ismer.
- Megkérdeztem a Nagyurat.
- MIT MŰVELTÉL? - csattant fel Perselus.
- Nyugi, ez még az előtt volt, hogy tudtam volna arról: Tom igazából Voldemort.
- Vagyis?
- Vagyis: írtam Tomnak, és ő elárulta.
Perselus mély levegőt vett, ezek szerint sok volt neki egy napra az izgalom.
- Bemutatod a varázslatot?
- Nem lehet. Iskolán kívül nem varázsolhatunk. Ráadásul most egy tiltott átokról van szó, de majd valahogy megoldom. Talán majd a Roxfortban. Addig is találnunk kell egy harmadik embert, aki a segítségünkre lesz.
- Siriushoz mit szólsz?
- Nem, ő nem veszi komolyan a dolgokat, nem elég érett hozzá. Biztos direkt elrontaná, és akkor ki tudja, mi történne!
- Nincs más lehetőség, beszélni tud, nekem annyi elég.
- Miben mesterkedtek? - lépett be az ajtón az imént emlegetett fiú.
- Arról beszélgettünk, hogy a Roxfortban majd megmutatok Perselusnak egy varázslatot, amit nemrég tanultam - szólt kedvesen Piton.
- Miért nem mutatod meg neki most?
- Az iskolán kívül nem szabad, ha nem tudnád - mondta Bella gyűlölködve.
- De vannak itt felnőttek, nem tudnák, ki tette! - szólt Piton.
- Nahát, tényleg! - vidult fel Bella.
- Nézhetem én is? - kérdezte Sirius reménykedve.
- Nem. - felelt azonnal Bella.
- Ne csináld már Bellatrix, hadd maradjon! - szólt Piton. Bellatrix sértődötten vállat vont, és hagyta leülni a fiút az ágyára.
Miután unokatestvére elhelyezkedett, hozzálátott a mutatványhoz.
- Imperio! - suttogta, ám meglepő módon a fiú felé fordította a tekintetét, és bukfencezni kényszerítette Siriust.
Perselus tapssal jutalmazta a mutatványt, de biztonság kedvéért visszavette a pálcáját Bellatrixtól.
- Ennyire tetszett? - lepődött meg a lány.
- Igen - vont vállat Perselus. – De most már siessünk vacsorázni! Nem várnak ránk örökké.
A vacsorát Orion bácsi készítette. A férfi kiválóan főzött, Bellatrix kétszer is repetázott. Otthon Druella készített ilyen finomakat, de mióta meghalt, apja dolga volt a konyhai feladatok elvégzése, mivel Sipor megmagyarázhatatlan okokból csak a tortasütéshez értett. Cygnus azonban univerzálisan volt borzalmas szakács; főztjeit még a legkevésbé ínyenc troll is kiokádta volna. Bella, és húga ezért gyakran hoztak el finomságokat a Roxmortsból, és titokban azokat falatozták odahaza. Nagy ritkán Andromedának is adtak belőle, de cserébe ki kellett fizetnie, hiszen a csokibéka, és a többi finom édesség nem volt ám ingyen! Narcissáék összes zsebpénze arra szokott elmenni.
A finom vacsora után Bella, és Perselus félrehívta Siriust, és nekiláttak beavatni őt a tervbe.
- Figyelj ide, kis vakarcs, nem kérünk tőled sok mindent, csak egy szót kell elmondanod, amikor azt parancsolom, érted? Képes vagy ennyit megtenni?
- Nem is tudom - habozott a fiú. - Mit kapok érte?
- Bella, szerintem hagynunk kéne, Sirius nem áll olyan szinten, hogy meg tudja idézni az átkot! - szólt Piton. - Meg kellene tanítani neki, vagy valami. Elloptam Orion régi pálcáját, hogy neki is legyen.
- Sirius, fogd meg! - adta a kezébe a pálcát Bella. - Ha meg tudod idézni a Cruciatus átkot, kapsz húsz galleont, jó lesz így?
- Jöhet - nyalta meg a szája szélét a fiú. Nyilván elmorfondírozott rajta, hogy miféle nyalánkságokat fog venni a pénzén.
- Na, először is koncentrálj arra, hogy bántani akarsz valakit, meg akarod kínozni, mert valami rosszat tett veled, és mondd ki azt a szót, hogy Crucio, miközben meglendíted a pálcádat így - mutatta be a trükköt Bella.
Sirius hadonászott párat, de nem volt elég ereje ahhoz, hogy megidézze az átkot.
- Csináld már! - kiabált rá Bellatrix.
- Nem tudom - nyafogta Sirius.
- Meg sem próbálod! - csattant fel Bella, de Piton most látta idejét közbeavatkozni.
- Bella, nem várhatsz túl sokat tőle.
- Egy dolgot kértem tőle, csak egyet, és ezt is képtelen megtenni!
- Crucio! - lendítette pálcáját Bellatrix felé Sirius. Az átok ugyan nem volt túl fájdalmas, de legalább meg tudta idézni, és Bellának ez is elég volt.
- Sirius, megcsináltad! - lelkendezett a lány. - Végre nem toltál el valamit, ki hitte volna! Na, akkor most azt kell tenned csak, hogy ezt az átkot kimondod arra a könyvre, amikor azt mondom, három. Menni fog? - Persze, banya!
- Rendben, akkor enyém a halálos átok, a tied az Imperius, oké, Perselus? - kérdezte Bella lelkesen.
- Nekem megfelel - válaszolt Piton, és egy gyors varázslattal megkettőzte a saját pálcáját, hogy Bellatrixnak is legyen.
- Akkor háromra! Egy… kettő… HÁROM!
- Crucio!
- Avada kedavra!
- Imperio!
A könyv kék fényárban úszott, majd hirtelen becsukódott, és rángatózott párat.
- Ki nyissa ki? - nézett körül Bella.
- Sipor, gyere ide! - intett Sirius a házimanónak.
- Hivatott uram? - hajolt meg a szolga.
- Igen. Nyisd ki a könyvet a hatszázötvenharmadik oldalon!
A manó megtette.
Nem történt semmi.
Nem halt meg. A varázslat működött, a nyolcadik fejezet feltárult.
Perselus annyira megörült, hogy felkapta Bellatrixot, és párszor megpörgette a levegőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése